Apám halála

Összes megtekintés: 84 

– Vér szerinti apám még születésem előtt meghalt. Anyám hat évig özvegyen ápolta, mert bár akadt több kérője, engem nem vállaltak vele.
Hat éves voltam, amikor anyám későbbi nevelő apámmal megismerkedett. Ő akkor egy kertészetben dolgozott, bár szakképzettsége nem volt, értette a kerti munkát, és még nőtlen volt. Anyám és én cseresznyét vásároltunk nála, és már első találkozásukkor megszerették egymást. Még azon a nyáron összeházasodtak. Bár nem viseltem a nevét – én akartam így – igazi szerető, gondoskodó apámmá vált. Egyszerű ember volt, mivel sem szakmája, sem megfelelő iskolai végzettsége nem volt, csak segédmunkásként foglalkoztatták. A világháborúban nem katonáskodott, mert felmentették a szolgálat alól, hadiüzemben dolgozott.
– Apámmal ünnepeken templomba jártunk, út közben sokat beszélgettünk. Nem lehetett észrevenni, hogy műveletlen. Tisztelte az én jó tanulmányi eredményeimet, és mikor jeleztem, hogy egyetemre szeretnék menni, nem ellenezte, noha a családhoz tartozó rokonok igyekeztek lebeszélni. Ő csak annyit mondott: anyagilag nem tudlak támogatni, de elengedlek.
– Ösztöndíjjal, szociális támogatással elvégeztem az egyetemet, és igyekeztem meghálálni korábbi gondoskodó szeretetét. Komfortosítottuk lakásukat, TV készüléket ajándékoztunk nekik.. Apám akkor már megszerezte a szakmunkás képzettséget, nehéz fizikai munkát végzett, műkőkészítőként dolgozott.
Lábán vastagon kidagadtak a visszerek, ödémás lett, vízhajtó gyógyszert rendelt neki a háziorvos. Szedte is a gyógyszert, mégis egyre gyengébb lett, sápadtabb. Visszatért az orvoshoz, aki kérdőre vonta:
– Béla bácsi, szedi a sót is?
– Milyen sót, doktor úr, konyhasót?
Jaj, dehogy, a vízhajtóhoz kiegészítőnek.
– De én nem kaptam ilyen sót – védekezett apám.
Sajnos, az én hibám, ismerte be a doktor. Már késő pótolni, nagy a baj. nem segíthetek. Apám lábai és
szíve nem bírta a terhelést. 69 éves korában, a kórházban az én karomban halt meg.
– Kórházba került,a mája teljesen tönkrement. Előjegyezték májpunkciós vizsgálatra, nagyon félt ettől.
Csak vasárnap délután látogathattuk meg anyánkkal és férjemmel,mert a látogatási idő akkor így volt szabályozva. Apu engem kért meg,hogy kísérjem ki őt a WC-re. Kisegítettem, és – bár közel volt a kórterem, a vállamra támaszkodva eljutottunk az ajtóig. Ott, akkor hirtelen teljes súlyával rám esett, elveszítette eszméletét.
– Nagy fájdalmaira korábban soha nem panaszkodott, halála percében szemérmesen a fal felé fordult, szemére hártya borult és nem tudták újra éleszteni. Az én karomban halt meg. A fájdalomtól sírni sem tudtunk. Ma is örök hálával gondolok rá,mert jobb apát elképzelni sem tudtam volna magamnak.

mamuszka – június 15 2020. augusztus 10.

“Apám halála” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Kedves Rózsa!

    Köszönöm szépen szívhez szóló kedves szavaidat.
    Most – öregen – anyám sorsán gondolkodom sokat. 10 évig udvarolt neki apám, másfél évi házasság után agyhártya gyulladásban meghalt, de én csak 10 nap múlva születtem. Mindent elveszített, magára maradt egy csecsemővel…. hogyan bírta ki??Engem 6 éves koromig nagyszüleim neveltek nagy szegénységben és szigorral.
    (l)
    szeretettel ölellek Sarolta

  2. Kedves Rita!

    Valóban így történt, és az életem egészen másként alakult volna, ha nem félárvának és szegénynek születtem volna. Ráadásul hibás géneket is örököltem, ami egész életemet megmérgezte különféle betegségekkel.

    Ne gondolj rosszat rólam, és kívánok neked még sok szép élményt.
    szeretettel
    Sarolta(f)

Szólj hozzá!