SZÓLÁS MONDÁSOK KABÁRÓL

Amikor csak tehetem, ellátogatok a szülőfalumba, és elámulok, elérzékenyedem a sok-sok változáson. A falu belső képén, az új házakon, üzleteken, műhelyeken, intézményeken is; Kaba városiasodó életmódján. Rengeteg élmény tódul emlékezetembe, s bár tudom, ezek java része közismert, itt-ott már többszörösen is leírt, úgy vélem, hogy nekem is el kell mondanom őket. Ezektől a mozaikoktól – kabai mozaikoktól – is teljesebbé válhat a szülőfalumról kialakult kép.

Rendben van, mint mikor Kaba leégett

Kaba, ha nem is teljesen, de hétszer égett le. Először a török hódoltság alatt, az 1500-as években. A törökök gyújtották fel. Ezekben az időkben a házak teteje zsúpszalmából, nádból és zsindelyből volt. A szalmakazlak, amikből a kemencéket fűtötték, meg a tengeri kórók izékjei az udvaron voltak, így a tűz, különösen egy kis széllel, hamar terjedt. Tűzoltóság nem volt, a község lakosai vederrel oltották a tüzet. Legutoljára 1910 előtt gyulladt ki a falu a Gere-féle szárazmalomtól, és ekkor égett le a legjobban. Ezért mondják, hogy rendben van, mint mikor Kaba leégett.

Mit is mondott a kabai asszony?

Az 1800-as évek végén egy kabai Kovács nevű gazda teológus fiát Biharnagybajomba jelölték ki legátusnak. Évfolyamtársai közül egyet-egyet Bárándra, Szerepre, Sárrétudvariba. Mivel karácsony volt és nagy hó, a Kovács fiú szánkóval elvitte társait Bárándra, Szerepre, Sárrétudvariba. Karácsony másodnapján, mikor a legáció letelt, összeszedte őket, és visszavitte Kabára, hogy innen menjenek tovább vonattal Debrecenbe. Ünnep másodnapján azonban István napja volt, névnapja Kovács uramnak és fiának, így a legátusok a helybeli vendégekkel névnapot ünnepeltek.

Abban az időben a teológusoknak zsinóros, fekete magyar ruhájuk, csizmájuk és hosszú szárú tajtékpipájuk volt. Amíg vacsoráztak és iszogattak, a hosszú szárú pipájukat a pipatartó állványba támasztották. Közben azonban a jó erős bor kezdte éreztetni a hatását, s mint ilyenkor lenni szokott, heves vita alakult ki a diákok között. Az egyik felállott, és a pipatartóhoz ment, hogy felvegye a pipáját. Kovácsné asszony, a kabai teológus anyja, aki szorgalmasan töltögette a vendégek poharait, azt hitte, hogy a pipát azért veszi fel a legátus úr, hogy azzal verekedni akar. Ijedten látta, hogy a vörös bor az abroszra loccsant, és pirosra fogta azt. Azonnal vette a boroskancsót, és töltött mindenkinek, mondván, hogy ne vitatkozzanak, inkább igyanak egyet. Mivel a vita többször elfajult, minden esetben megismételte a töltést, és a vendégasszonyokat is biztatta: igyunk egyet, komámasszony! Gondolta, addig is békesség van.

A debreceni Nagyállomással szemben volt a Kispipa vendéglő. Ezek a jó teológusok oda jártak néha iszogatni. Amikor kínálgatták egymást, az egyik, aki részt vett a kabai vendégségben, felemelte a poharát, és azt mondta: mit is mondott a kabai asszony? Igyunk egyet, komámasszony!

Ezután gyakran így kínálták egymást társaságban.

Részletek :Ónody Magdolna Kabai mozaikok-ból

“SZÓLÁS MONDÁSOK KABÁRÓL” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Olvasmányos, kedves összeállítás volt. Tetszéssel és szeretettel: Rita(f)

Szólj hozzá!