A LOVARDÁBAN

Összes megtekintés: 55 

– Sajnos, még nem lehet Mártikám! Még nem értétek el azt a fokot! Lassan haladunk, mivel te még komoly nehézségekkel küzdesz!
Értsd meg, ezt nem lehet elkapkodni!… Minden elemet rendesen be kell gyakorolni, és számtalanszor elismételni. Ehhez viszont idő kell, és nem is kevés!
S mindezt kemény önfegyelemmel! Mert, anélkül egy fabatkát sem ér az egész munkánk! Az én munkám veled szemben, a tiéd pedig a lovaddal szemben. Még nem értük el azt a fokot, hogy tovább léphessünk! Mert nincs elég önfegyelmed: a te tartásod is csak a foglalkozás elején megfelelő, aztán leeresztesz.
Hogy nem tudsz 45 percet kibírni egyenes derékkal? Az óra felétől már olyan görbe vagy, mint egy c-betű!
És a lábmunkád sem jó! Hányszor mondjam el, hogy combbal is kell irányítani a lovat, nemcsak a gyeplővel!
Most vagy nem tudod, mit jelent az a szó: „irányítani”, vagy a lovad annyira fegyelmezetlen még, hogy egyszerűen nem követi az utasításaidat. Márpedig, ha nem követi, egyrészt felteheted magadnak a kérdést: miért is? Eddig az elmélet, amire magyarázatot kellene, hogy adj! Legalább saját magadnak! Másrészt – s ez a gyakorlati része a dolognak –, be kell látnod, hogy az eddigi munkánk, sajnos, semmit sem ért! És akkor megint próbáld meg megmagyarázni, vajon, miért? Buta a lovad? Vagy te nem figyelsz eléggé rá? Netán neked mindegy, mit csinál a lovad, elég, ha megülöd, és kocogsz vele? A lovaglásban rejlő szépségek, s az azt kiváltó rengeteg munka viszont téged hidegen hagy? Nálad, Mártikám nem fontos egy célt kitűzni, s annak elérése érdekében keményen dolgozni? Gondolod, ha a kancáddal ide-oda eltrappolsz, akkor már mindent tudsz?
Tudom, hogy szeretnél már túl lenni a kötelező gyakorlatokon, de fegyelem, elsősorban önfegyelem nélkül ez nem fog menni!
Te egyszerűen nem vagy ura a lovadnak, időnként azt csinál az a jószág, amit akar!
És, tudod, miért? Mert, nem vagy következetes vele szemben!
Egy ló annyit enged meg magának drága Mártikám, amennyit a rajta ülő neki. Márpedig te nagyon engedékeny vagy! Így viszont a lovad sosem lesz fegyelmezett, semmilyen komolyabb eredményt nem fogsz vele elérni, hidd el nekem!
Holnap, ha jössz, – sajnos –, a tegnapi anyagot kell újra vennünk, nincs mese! Tudod jól, hogy a feladatok egymásra épülnek, és azok között szilárd kapocsnak kell lenni! Az iskolában is először az összeadást tanultátok meg, s csak később jött a szorzás! Te úgy ugranál neki a szorzásnak, hogy az összeadást kihagynád! Értsd meg, nem lehet össze-vissza ugrálni a tanulás terén! Nálam okosabb emberek állították össze a tantervet, olyan szakemberek, akik világversenyek tucatjait nyerték már, s a tudásukra építeni lehet! Vagy lehetne!
Ez lenne a megalapozott tudás, amely nálatok bizony, ugyancsak hiányos.
Gondold csak át, Mártikám a következőket: egy házat sem lehet biztos alap nélkül felépíteni, mert összedől. Sőt! Ha van is erős beton alapja, de azt nem hagyják megkötni, nem hagynak időt az anyag megszilárdulására, és – mondjuk, a nagy sietségben, a meggondolatlan kapkodásban – azonnal ráhúznák a falat, a még oly erős alap is megrepedhet, s emiatt az egész miskulancia összedőlhet!.
Tehát, idő is kell a mi munkánkhoz, úgy, mint a házalap megszilárdulásához. Időnként nektek is pihentetni kell a megtanultakat, a begyakoroltakat, hogy az, mindkettőtökben leülepedjen, és a fejetekben megérjen. Úgy, mint egy finom sajt az idő múlásával…
Most abban a stádiumban vagyunk, hogy egyes elemeket újra, és újra kell venni, sőt: időközönként le kell nyúlni egészen az alapokig, és ismételni, ismételni a végtelenségig!
Ezt még akkor is meg kellene tennünk, ha eddig mindent 100%-osan csináltál volna. De erről – ugye –, szó sincs!
Ezért mondtam azt, hogy eleve nem álltok úgy, hogy tovább léphetnétek! Egyszerűen nincs meg az összhang kettőtök között! Mintha két dudás két különböző nótát fújna egyszerre!
A disszonancia félrehallhatatlan!
Persze ne legyél elkeseredve, még a tanulás elején vagytok, fog ez jobban is menni! Csupán idő kérdése az egész. Na meg a koncentrációé és az önfegyelmezésé. De – remélem –, most nem haragszol az őszinte szavakért Mártikám!?
Rendben, akkor a holnapi viszontlátásra! Ja, és kösz, hogy felhívtál! – mondta a lovarda oktatónője a tanítványának, miközben az egész telefonálás alatt öntudatlanul az orrát túrta.
A kibányászott „anyagot” automatikusan apró galacsinná formázta és senkitől sem zavartatva messzire elpöckölte.

“A LOVARDÁBAN” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!