AZ ANTIK IRODALOM

Az antik irodalmon két ókori rabszolgatartó társadalom, a görög és a római társadalom irodalmát értjük. Az antik irodalom messze túlélte az alapjául szolgáló társadalmi formát, termékenyítőleg hatott két évezreden keresztül, és művészeti alkotásainak szépsége és tökéletessége még ma is él.
Melyek azok az általános jellemző sajátságok, amelyek végigkísérik az antik irodalom fejlődésének egész útján, s amelyeknek maradandó értékét köszönheti?
E jegyek közül legelsősorban a tartalmasságot szükséges megemlítenünk. Nincs még egy irodalom, amely a valóságot ilyen széles területen ábrázolná, és az emberek a természettel és társadalommal való kapcsolatát ilyen sokoldalúan mutatná be. Mindmáig érvényes jellemeket dolgoz ki olyan mindmáig érvényes erények szolgálatában, mint a hazaszeretet, a hazáért és az emberiségért való küzdelem, s az ember erejében való hit.
Az ábrázolás életszerűsége tekintetében is magas szintre emelkedett az antik irodalom, különösen a klasszikus görög korszakban, amikor a valóság közvetlen, szemléletes ábrázolása leginkább érvényesült.
Jellemzője ennek az irodalomnak az is, hogy mindig aktuális politikai tartalma van.
Mind a görög, mind a római irodalom alkotásai koruk kérdéseire válaszolnak, a kort tükrözik olyan művészi formában, hogy mondanivalójuk még ma is eleven és élhető.
Az antik író-művész sohasem szakad el a folklórtól, a népi képzelet világától, a mítosztól. Ez a sajátosság még az újszerű politikai és társadalmi tartalmak megszólaltatásánál is mindig bizonyos konzervatív jelleget ad a műveknek, de egyben szembetűnővé teszi a hagyományos formáknak kisebb-nagyobb egyéni, korszerűsítő átalakítását is.
S végezetül az antik irodalom a formák gazdagságával tűnik ki. Ez a nagyfokú formagazdagság, de általában az írásművészet számtalan eszközének aprólékos kidolgozása és rugalmas, könnyed kezelése joggal mutathatott utat két évezred irodalmi alkotásainak. Hiszen mai műfajaink jórészt már megtalálhatók az antik irodalomban is, sőt elméleti irodalomtudományunk is az antik irodalomban gyökerezik.
A görög irodalom az európai irodalmak közül a legrégibb és az egyetlen, amelyik teljesen önállóan, minden más irodalom hatása nélkül fejlődött ki.

ILIÁSZ

A görög irodalmat a két klasszikus művön, az Iliászon és az Odüsszeian keresztül mutatom be olvasóimnak. Mindkettő Homérosz műve.
Az Iliasz a legnagyobb tekintélyű ókori görög eposz, a világirodalom egyik legjelentősebb alkotása. Ahogy azt rögtön a mű első soraiból megtudjuk („Haragot, istennő, zengd Péleidész Akhileuszét./ Vészest, mely sokezer kínt szerzett minden akhájnak”). Az Iliasz nem a trójai háború egészét, hanem annak csupán egyetlen epizódját beszéli el: Akhilleusz haragját és ennek pusztító következményeit. A mű címe Trója régi nevéből (Ilion) származik.

TÖRTÉNETI HÁTTÉR

A trójai mondakör eseményeit egészen a 19. századig pusztán néphagyománynak, mítosznak tartották, mígnem az autodidakta régész, Heinrich Schliemann megtalálta a történelmi Trója várost Homérosz műveinek a leírása alapján.
Az ásatások során napvilágra került romokat a tudomány mindeddig 12 rétegre osztotta, ebből az úgynevezett hetedik hatalmas háborús pusztítás nyomait viseli. Ezt a háborút i.e. 1200 körül viselték Kis-Ázsia nyugati részének legerősebb pontja, Trója ellen a dél-görögországi Mükéné vezetésével a görögök, akiknek sok évszázadon át tartó vándorlása során mindig kiszorultak a már előbb odatelepült görög törzsek. Ezek, így, új hazát keresve gyarmatosító rajokban kénytelenek Kis-Ázsia felé vonulni. Nagy győzelmük volt Trója ellen az a háború, annak eseményeit a mondakör örökítette meg
A szájhagyományokon kívül tárgyi bizonyítékok is igazolják Trójának és Mükénének a háborút megelőző kapcsolatait: míg az úgynevezett lieneáris B írással írt táblákról a krétai leletekben a homéroszi istennevek egy része olvasható, addig a trójai gyökerűek között mükénéi eredetűek is vannak. Mükéné és Trója hosszan tartó kapcsolatát, s végül egymás elleni háborúját Homérosz azzal jellemzi, hogy a Tróját ostromló görög seregek fővezérének Agamennónt, Mükéné királyát mondja.
A legújabb nyelvészeti kutatások Homérosz nyelvezetében is igen sok mükénéi elemet tártak fel. A háború emlékét őrző szájhagyomány később a különböző görög törzsek leszármazási mondáival is bővült, ezek jelentősége abban állt, hogy a példaszerűen hősi elődöktől való dicső származás tudata erősítette a nemzetségi összetartozást.
Homérosz történelemszemlélete kétsíkú: egyfelől az általa mitikus-történeti múltba állított események korának felidézése, másfelől az e felidézés mögül minduntalan előbukkanó homéroszi jelenkor, amelynek talán legszebb példája az Iliasz 18. énekében Akhilleusz pajzsának leírása, amelyben a békésen folyó emberi munka nyilvánvalóan nem a háború korát idézi.

AZ EPOSZ TÖRTÉNETE

Az eposz nem a trójai mondakör egészét, hanem csupán a trójai háború utolsó, tizedik évének egyetlen epizódját – Akhilleusz haragját, és ennek következményeit – énekli meg 15685 hexameterben, 24 énekre van tagolva, úgy, hogy utalásokban az előzményeket és a következményeket is érzékelteti.
A mindenképpen egyéni koncepcióra valló in medias res (a dolgok közepébe, A szerző) technikának már Horatius is nagy elismeréssel adózott az +Ars Poetica” című művében: szerinte Homérosz költői nagyságát bizonyítja az, hogy a történetet ad ovo gemino („Léda tojásainál”), azaz a történet mitikus magvának legelső motívumán kezdi.
A költői szabadság nem csupán ebben nyilvánul meg, hanem abban is, hogy elhagyja a mondaanyagból mindazt, amire nincs szüksége.
Apollón isten, papjának megsértése miatt dögvészt bocsát a Tróját ostromló görög seregre. Összegyűlnek a sereg vezérei, ahol Akhilleusz követeli, hogy Agamennón, a fővezér adja vissza az Apollón-pap leányát, aki Agamennón rabnője lett. Agamennón ezt csak úgy teljesíti, hogy elveszi Akhilleusz zsákmányrészét,Briszéiszt. Akhilleusz haragjában megtagadja a részvételt a harcban mindaadig, ammíg megfelelő elégtételt nem kap.
Kérésére anyja, Thetisz istennő kieszközli Zeusznál, hogy a görög seregeket egyre újabb vereségek érjék, hogy Agamennón belássa: semmire sem megy Akhilleusz nélkül.
Eleinte a kiváló hősök, különösen Diomédész, pótolni tudják Akhilleuszt, s Héra, a görögöket pártoló istennő is mindent megtesz, hogy a görögök győzhessenek, végül mégis érvényesül Zeusz akarata, s a trójaiak Hektór, a királyfi vezetésével diadalmasan visszaszorítják az ostromlókat.
Agamennón már kész lenne elégtételt adni Akhilleusznak, de az megmakacsolja magát, nem akar harcba menni és az életét kockáztatni. Végül hozzájárul ahhoz, hogy legjobb barátja, Patroklosz az ő fegyvereiben induljon harcba. Patroklosznak először sikerül a trójaiakat visszaszorítani, de azután Apollón fegyvereivel Hektór megöli őt, és megfosztja fegyvereitől. Barátja elvesztése feletti fájdalmában és haragjában Akhilleusz harcba indul. Anyja kérésére Héphaisztosz új fegyvereket kovácsol neki, s ő szörnyű vérengzést visz végbe a trójaiak közt, végül megöli Hektórt, s hogy bosszúvágyát csillapítsa, meggyalázza a holttestet.
Fájdalma csak akkor oldódik, amikor az istenek intésére a fia holttestéért könyörgő agg Priamosz királynak kiadja a testet.
Az eposzban Agamennón Akhilleuszt büszkeségében, tiszteletében sértette meg. A heroikus alapokon nyugvó arisztokrácia kiváltságos helyzetét az igazolta, hogy tetteiben méltó volt az egész közösség által elismert kiemelkedő hősökhöz, ennek a közösség részéről jövő elismerése volt a hírnév és a a tisztelet. Érthető, hogy a hősök erre kínosan ügyeltek, hiszen ez társadalmi helyzetük egyik erkölcsi és anyagi pillére volt.
Akhilleusznak tehát végeredményben igaza volt, amikor fölháborodott Agamennón tettén.

Az EPOSZ HATÁSA

Az Iliász világirodalmi hatása szinte fölmérhetetlen. Valamennyi európai eposznak alapmintául szolgált; témája, szöveghelyei megjelennek más alkotásban, a többi között Goethe Faustjában, Dante Isteni színjátékában és Schiller Haramiák című drámájában, de az V. énekben leírt Glaukosz-Diomédész fegyvercsere megihlette a latinul író, magyar Janus Pannonius költőt is.

JOSEPHUS SCRIPTORIUS (CSATÓ JÓZSEF) QUAESTOR PRIOR

“AZ ANTIK IRODALOM” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Nagy érdeklődéssel olvastam írásod. Megint tanultam valamit olyan témában amit már ismerek a gimnáziumi és főiskolai években tanultakkor. És mégis újólag hatot minden sora. Igazából szeretem az új dolgokat, mert mindenből tudok, még tanulni.
    Köszönöm ezt a lehetőséget, az ismereteim kibővítésére.

    Szeretettel: Jártó Róza /mami/

Szólj hozzá!