A FASÍRT

Összes megtekintés: 52 

– No, lányok, ha készen vagytok a feltakarítással, gyertek be az irodába! – kurjantotta el magát Katalin, az üzemi konyha főnöknője.
– Mi az? Fejtágítás lesz? – kérdezte Marika.
– Dehogyis! Szabadnép félóra! – komolytalankodott Éva.
– Ne találgassatok lányok, hanem igyekezzetek! Mindjárt három óra!
– Mi van? Nem mehetünk haza? Ha nem érem el a távol-sági buszomat, egy óráig szophatok a megállóban! – riadt meg Kiskati.
– Szopsz te anélkül is, kisanyám! – vágott vissza a főnök-nő, aki megszokta már, hogy a nők maguk között mocsko-sabban beszélnek, mint a kocsisok. – Amúgy, jobb, ha tőlem tudod, mint egy idegentől, hogy négyig szól a munkaidőtök!
Az, hogy eddig mindig hazaengedtelek benneteket, az, az én arany szívemnek volt eddig is köszönhető, de most vész-helyzet van! Szátokat befogjátok, és izzon a kezetekben a mosogatórongy és a seprű!
Ha hamar végzünk, mehettek isten hírével, de ha még tovább szarakodtok, itt fogjuk együtt szívni a bránert, ezt megígérhetem csajok!

Miután mindenki készen lett a munkájával, kíváncsian húzódtak be az irodába.
– No, kislányok! Valamelyik „okostojás” kitalálta, hogy meg kell reformálni a közétkeztetést, és újabb kajákkal kelle-ne előrukkolnunk!
Természetesen, sokkal egészségesebbekkel, újszerűbbek-kel, mert egyeseknek nem tetszik, amit eddig főztünk, érti-tek?
– Az összes fatökű benyalhat nekem! Persze, előbb mos-sanak fogat! – dühöngött Julcsi.
– Több pénzt, vagy több munkaerőt persze nem fognak adni, de gazdálkodjuk ki valahogy! Arra viszont nem adtak iránymutatást ugye, hogy miként lehetne szarból várat épí-teni!? – zsörtölődött a legidősebb nő, Jutka, majd hozzátette: – Mi a jó büdös francot kellene kotyvasztanunk a reform–étkezés égisze alatt?
Katalin vette vissza a szót:
– Teljesen egyetértek veled Jutkám! Van nekünk elég dol-gunk, miért terhelnek le minket még jobban?
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a témát ők találták ki, legalább ezen nem kell agyalnunk. Nos, újfajta fasírtot kellene kreálnunk!
És ez a feladat nemcsak nekünk, hanem, az összes nagy-konyhának szól! Ezt fel lehet fogni holmi vetélkedésnek, hogy bebizonyítsuk, mennyire tökös legények vagyunk! – elnézést a képzavarért lányok –, de hirtelenjében ez a frap-páns kifejezés jutott eszembe! Nos, ha nem szeretnétek ma itt éjszakázni, kérném az ötleteket!
– Tulajdonképpen nem kell semmi nagy durranásra gon-dolnunk, ugye? Elég, ha valami más cuccot is beledobunk a fasírt masszába, aztán, csókolom Mari néni? – kérdezte Edit.
– Igen is, meg nem is! – így Katalin.
– Addig rendben lennénk, hogy valamivel fel kellene tur-bózni ezt a dögunalmas fasírtot, de ugye, apróra vágott bacon–szalonnát már csak nem rakhatunk bele!
Hiszen, hová is lenne a zsírszegény, modern étkezés? De amúgy jól kapizsgálod! Gondolkozz, hátha eszedbe jut va-lami más!
– Jaj, csajszik, van egy kurvára jó ötletem! Szerintem más konyháknak tuti nem jutna eszébe: tegyünk bele halat! De ne ám akármi szart, hanem ajóka-gyűrűket daráljunk bele! Na, milyen vagyok? – kérdezte Andrea.
– Szar! – bökte ki rezignáltan az eddig mélyen hallgató Szilvi.
– Aztán, már miért? – paprikázódott fel az érintett. – Azért, mert te egy tősgyökeres paraszt-picsa vagy, aki a pap-rikás krumplin kívül semmi más kaját nem ismer, így a szardellát sem, ettől függetlenül még lehetne a javaslatod sukkár, de nem az! Tudod, milyen sós az a szar? Nem be-szélve arról, hogy kurva drága! Meg nem sokan szeretik a halat, ezt ne feledd!
– Szilvikém! Ne balhézzatok, azzal nem megyünk semmi-re! – szólt rá erélyesen a főnöknő. – Várjatok, nekem tetszik az ötlet, meg is nézem a neten, mibe kerülne ez a hal? Várja-tok egy kicsit! Szerintem azért zseniális ez a felvetés, mert kevés kellene egy nagy, 30 literes vájlingba. s még ledarálni sem kellene, hiszen a massza összegyúrása közben magától szétesne… Na, meg is van! Hát, csajok, nem olcsó, de egy-szer meg lehetne reszkírozni!
– És mit csináljunk a benne lévő kapribogyóval? – kapott a belekötés lehetőségén újra Szilvi.
– Ha nincs magja, nem gond, hiszen, nem kell majd ki-köpködni, de őszintén szólva, én még nem ettem ilyet! – mondta Magdolna.
– Nem veszítettél semmit! Én már ettem, de ha életem vé-géig nem találkozom vele többet, akkor sem fogok bánatom-ban sírva fakadni! – kotyogott a beszélgetésbe Irénke.
– Akkor most milyen íze van, csajok? Csak az szólaljon meg, aki már evett ilyet! Nos? – kérdezte a főnöknő.
– Kissé csípős, a szardellával együtt jó olajos, enyhén sa-vanykás, gyerekeknek tuti nem adnék ilyet!
Nem beszélve arról, hogy a kissrácok csak a hal rudakat csipázzák, mindent, aminek hal szaga van, kiköpik! – mond-ta el véleményét egy szuszra Irén, majd hozzátette: – Te-gyünk a masszába valami zöldséget! Na, milyen ötletem van?
Ha jól tudom, kaphatóak ötkilós, mélyhűtött vegyes-zöldségek, méghozzá különböző keverékek, nézzük meg, mit ennének meg egyáltalán a gyerekek, és válogassuk ki ezek-ből, mi az, ami még beleférne a büdzsébe!
– Okosan beszéltél! Mindjárt rá is keresek…! Iiigen! Meg is van! Tehát a választék: zöldborsó, zöld hüvelyű bab, sárga hüvelyű bab, kukorica, mexikói keverék, francia-saláta keve-rék, zöldség-leves keverék, kész, ennyi!
Legolcsóbb természetesen a zöldborsó. Egyetlen hibája, hogy ha zöldborsóleves, vagy zöldborsó főzelék lesz a menü-ben, nem készíthetünk hozzá zöldborsós fasírtot!
– Gyorsfagyasztott karfiol nincs? Azt nagyon kasserolják a kissrácok! – kotyogott bele Éva.
– Hogyne lenne, de arany árban, szívem! – hűtötte le őt Katalin.
– És mi lenne, ha krumplit főznénk, és azt kevernénk be-le? – robbant a beszélgetésbe az eddig hallgató Kiskati.
– Ez sem rossz ötlet, és első ránézésre nem is drága…
– Na, nemá Kati! Ebből a fagyos, büdös krumpliból akar-nánk beletenni? Még azt is elrontanánk, ami amúgy jó lenne! – adott nemtetszésének hangot újra Szilvi, majd hozzáette: – Milyen modern kaja az, amikor a rengeteg áztatott kenyér-hez még egy csomó főtt krumplit adunk? Ezt ugye nem gon-doltad komolyan!…
– Van benne valami! – adta be derekát a kérdezett. – De akkor mi a francot tegyünk bele? Már itt tökölünk lassan egy órája, és nem mentünk egy tapodtat sem előre!
Nem igaz csajok, hogy annyira gyagyák vagyunk, hogy hatan sem tudunk kitalálni egy értelmes, újszerű, és egészsé-ges zabát!
– Mi lenne, ha kemény tojást tennénk bele? Ez csak a to-jásleveshez nem passzolna, az viszont, ritkán van! Nos? – kérdezte Andrea.
Ő csodálkozott rajta legjobban, hogy még az állandóan akadékoskodó Szilvi sem torpedózta meg az ötletét.
– Rendben, ha nincs más ötlet, ez megvan véve! Majd írok ki bőven anyagot, hadd lássák, mennyire a szívünkön viseljük ezt a hülye újítást! Lenne még valakinek ezzel kap-csolatban bármiféle kiegészíteni valója, vagy ötlete?
– Ízesítsük a szokásos só-bors-paprika mellett kakukkfű-vel! – javasolta Kiskati.
– Már miért éppen azzal? – a kérdés természetesen Szil-viától jött.
– Azért, mert ezzel az ízesítéssel több legyet is üthetnénk egy csapásra!
– Mondjad, kislány, ne tartsd vissza magad! – gúnyoló-dott Szilvia.
– Nos, kispofám: bizonyára értékelni fogják, hogy mi olyan fűszert használunk, amely gyógynövény is egyben!
– Ez most komoly? – kérdezte Katalin, akinek valószínű-leg halvány-lila gőze sem volt arról, hogy mi fán terem az a kakukkfű. Csak annyit tudott, hogy a bevásárló központok gondoláin mintha már látott volna ilyet, de sohasem kapott gusztust rá, hogy kipróbálja.
– Mint a vakbélgyulladás, annyira komoly! Ugyanis eb-ben a növényben olyan illóolaj van, amely serkenti az emész-tést, csökkenti a torokfájást, a kezdeti náthát, emellett bizto-sítja a mély alvást.
Az ókor óta ismerik és használják ezt a növényt, mely sok mindenre használható.
– Várjál Kiskati, ráfókuszálok, milyen drága ez a fűszer-növény! Egy pillanat, gyermekeim!…
– Hagyd a csudába az egészet, hozok én kilószámra, a kertem tele van ezzel, már nem győzöm kiirtani! Olyan ez, mint a gyom, annyira igénytelen, hogy szinte mindenütt megterem!
– Rendben, akkor ezt rád bízom, hozz egy jó nagy cso-korral, legfeljebb a felét visszaviszed! No, kislányok! Egyéb jó ötlet? Senki, és semmi? No, akkor végre csak eljutottunk idá-ig! Ezzel az új kajával – a tévé segítségével – majd nemcsak ismertek leszünk, de akár meg is nyerhetjük ezt a versenyt! Ne feledjétek csajok: Aki mer, az nyer!!
Hát, akkor ennyi volt mára csajok, jövő hét hétfőn kell majd bemutatnunk a kutyulmányunkat!
Nagyon figyeljetek oda, mert nincs kizárva, hogy nagy lesz a felhajtás! Nemcsak az üzemeltető Önkormányzat tag-jai, de állítólag a helyi tévé is meg fog jelenni!
És, még valamit: mivel sok tojással fogtok dolgozni, még figyelmesebben mossátok le azokat! Ha kevés a hypo, szólja-tok, de ételmérgezésre nincs szükségünk, ugye? Na mehettek haza!

Hétfőn nagy volt a drukk a lányokban, teljesen meg vol-tak zavarodva: nemcsak fél tucat önkormányzati fejes téblá-bolt a konyhában, és az előkészítő helyiségekben össze-vissza, de a tévéstáb is láb alatt volt. Viszont, furcsa lett vol-na bármelyikükre is rászólni, hogy ne zavargálják már őket, inkább lépjenek egy kicsit arrébb!
Míg a főnöknő elmagyarázta a fasírtjuk zsenialitását, a csajok szorgalmasan tették a dolgukat. A filmesek miatt kivé-telesen nem vízbe, hanem tejbe áztatták a szikkadt zsemléket (száraz kenyér helyett), és oroszlánt megszégyenítő elánnal csűrték-csavarták ki azokat.
Kiskati csipegette le a magával hozott kakukkfű leveleket, és vágta apróra. A tojásokat duplán lemosták hypos-vízben, majd felkerültek egy nagy, ötven literes lábosban a gázrózsá-ra.
Közben készült a zöldséges krumpli leves, és a sárgahü-velyű babfőzelék.
A megfőtt tojásokat bő vízben lehűtötték, többen is vág-ták kézi tojásszeletelővel, hogy gyorsabban haladjanak, egye-sek pirították a hagymát, majd ledarálták, nem felejtve el egy kevés tisztított fokhagymát belé dobni, aztán, a nagy vájlingba belekerült az összes, szokásos fűszer, különös te-kintettel a kakukkfűre.
Jól megkeverték, megkóstolták, majd után-ízesítés – és zsemlemorzsában való megforgatás után nagy tálcákra ki-pogácsázták.
Mikor a felével megvoltak, a közben felforrósított olajban elkezdték kisütni. A szakácsnők és konyhalányok büszkén húzták ki magukat, míg a tévések szorgalmasan filmezték őket.
Nem lehetett nem észrevenni, ahogy a forró olajba behe-lyezett fasírtok egymás után szétestek. A csajokba meghűlt a vér…
Mi történhetett? Mitől ment szét az anyag?
Végigvették a kiírást, mi maradhatott ki, s gyorsan kide-rült, hogy a nagy igyekezetben az összes tojást megfőzték, nem hagytak egy darabot sem nyersen, ami összefogta volna a masszát.
Volt, ki dühében káromkodott, egyesek elsírták magukat, mások pedig mereven meredtek előre a nagy büdös semmi-be…

E sikertelen bemutatkozás után pár napig kissé depresz-sziósan jöttek-mentek a csajok a konyhában, aztán nemcsak rendeződött a helyzet, de még profitáltak is a kudarcból: a főnökség belátta, nem érdemes fölöslegesen kísérletezni, hi-szen, hiába tömnék a srácokba a vitaminbombáknak számító zöldségek és gyümölcsök tonnáit, mivel a suliból hazamenve úgyis csipszet, kebabot, és meki kaját tömnek a fejükbe.
A konyhai dolgozók pedig, azóta is hangoztatják a több száz éves nagy okosságot, miszerint: Járt utat járatlanért el ne hagyd!

“A FASÍRT” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Hoztad a stílusod és a humorod is. Érdeklődéssel és tetszéssel olvastam a kisérletet.

    A "Tükörben" antológiában olvastam a "Húsboltban" című írásod is, ahhoz is gratulálok.

    Szeretettel: Rita:]

Szólj hozzá!