Súlyos testi sertés

Összes megtekintés: 74 

Lajoska lassan, imbolyogva állt fel a terített asztal mellől. Jelentőségteljesen körbehordozta nagy vizenyős szemeit az egybegyűlteken, majd megköszörülte a torkát, és belekezdett:
– Béláról szeretnék pár szót szólni – ha megengeditek. Nos igen. Béla volt a legnagyobb kan a disznóólban, ehhez nem fér semmi kétség. Súlya a legutóbbi mérlegeléskor az 520 kilogrammot is meghaladta! Csendben jegyzem meg ez új házi rekord. Bélát mindenki szerette! A kocák azért imádták, mert ő volt a legjobb férj és szerető. Egy igazi latin lóver. Egy Bélus Maximus. A malackái is imádták – akiknek se szeri se száma – mert ő volt a tökéletes apa. Értem ezalatt, hogy gondoskodó, jószívű és igazságos. A többi kan is kedvelte az ólban, mert hű barát és nagylelkű társ volt. Mindig hagyott a többieknek is, a kukoricás moslékból. Nagy tragédia, hogy elment emberek, fel sem tudom fogni. Iszonyatos űrt hagyott maga után… BÉLA! Miért hagytál itt minket? Egy hős voltál, egy bálvány… – Lajoska itt megállt a beszédben, és egy könnycseppet morzsolt szét a hüvelykujjával, majd magasba emelte a snapszos poharát.
– Igyunk barátaim az elhunytra, aki érettünk az életét áldozta. – Hukk… bocsánat!
– Lajoska életem! Már megint túl sokat ittál a kerítésszaggatóból – akkor beszélsz mindig ilyen zöldeket. Fejezd má\’ be, mer\’ megcsaplak – oszt csak toljad magadba te is szép csöndben a hurkát, meg a kóbászt mint a többiek!

“Súlyos testi sertés” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Szép kis megemlékezés Magyarország egyik legnagyobb disznajáról, Béláról. Láttam róla a filmet, hogy hogyan dolgozták fel, és mennyi ember lakott jól belőle. Tetszett, gratulálok, Zsuzsa!

Szólj hozzá!