Mégegyszer

Összes megtekintés: 354 

A hintaszékben ülök. Lassan telik az idő. A falon az óra mutatója is fáradtan halad előre, kattog, nyöszörög, mintha ő is hiányolna téged.
Végig nézek a kezemen, amit pár napja gyengéden simogattál, kulcsoltál össze a te ujjaiddal.
Behunyom a szemem. Érzem még az érintésed a derekamon, amit átöleltél, az arcomon és a számon a csókod ízét.
Újabb könnycsepp gördül le az arcomon téged hiányolva, hívva a messzeségből.
Kinézek az ablakon, téged kereslek, hátha ismét te nyitsz be a kapun fülig érő mosollyal, a kék ingedben és az elbűvölő parfüm illatoddal.
Lassan elhúzom a szobabútoron az ujjaimat. Semmi sem változott. Minden úgy van, ahogy te hagytad, ahogy utoljára érintetted.
A konyhában még mindig ott van a kávés poharad a pulton azóta is.
Az óra csak kattog és kattog.
Haza vár a ház, a mi házunk és a legjobban én, a kedvesed.
A hintaszék lassan ringat.
Még egyszer utoljára látlak, még egyszer utoljára érzem a csókod ízét.
Ám ez csak egy álom.

“Mégegyszer” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!