Horatius

QUINTUS HORATIUS FLACCUS

Másodikként az egyik legnagyobb kedvenc római költőm, Quintus Horatius Flaccus munkásságát kívánom bemutatni olvasóimnak.
Egy dél-itáliai kisvárosban, Venusiában (ma Venosa) Kr.e. 65 december 8-án született.
Édesapja felszabadított rabszolga volt. Felszabadítsa után apja Rómába költözött, ahol ingatlanközvetítőként tevékenykedett. Az így keresett pénzéből fiát a legjobb tanítókhoz küldte. Kr. e. 45 körül Horatius filozófiai tanulmányokat folytat Athénban. Caesar meggyilkolásakor csatlakozik Brutus és társai közé.
Részt vett a philippi ütközetben, ahonnan elmenekült. Philippi után visszatért Rómába, ahol időközben elkobozták házukat és birtokaikat.
A szegénység hatására verseket írt /Episztolák 2. 50-52.) Később írnokként dolgozott az államkincstárnál.
Először görögül kezdett verselni (Szatírák 1, 10, 31.35), később latinul folytatta. Vergilius támogatásával a híres művészetpártoló Maecenas barátjává fogadta Horatiust és támogatta. Ideje nagy részét Sabinumban, majd később tiburi házában töltötte.
Két hónnap támogatója, Maecenas halála után hunyt el 56 éves korában, Kr.e. 8. november 27.én Rómában.
Testét Maecenas mellé temették.

HORATIUS A SZENVEDÉLYEKRŐL

Quintus Horatius Flaccus költészete a római líra tetőpontját jelentette.
Lírája a latin irodalom csúcsa.
Bölcs derű jellemzi egy-egy ódáját: e műfajnak a latin neve, carmen (Catullusnál már szóltam egy műfajról) felöleli a klasszikus lírai költészet szinte mindegyik válfaját. Hasonló ihletésű versei az epodoszok: görög nevűk is az ódára emlékeztet.
Horatius költői leveleinek egyikében – az epistola a Pisókhoz ( levél a Pisókhoz) -adja meg Ars poeticáját. Kora, s kortársai jellegzetes hibáit pellengérezi ki szatíráiban.
Most egy nevezetes ódájával foglalkozom. Ezt Augustus császár kultúrpolitikai tanácsadójának, a nagy műveltségű, műpártoló tevékenységéről híres Caius Cilnius Maecenasnak (i.e.. 70- i.e.8) ajánlotta,
akinek a neve már az ókortól kezdve a műpártoló fogalmának a kifejezőjévé vált. Ebben az értelemben beszélünk ma is mecénásokról.
Ez az óda költői programként áll Horatius ódagyűjteményének az élén.
A poéta a rokonszenv és az ellenszenv finom árnyalataival mutatja be az egyes foglalkozásokat, a szórakozás különféle formáit, hogy a végén mindenfajta szenvedélynél, munkánál magasabbra helyezze a magáét, az élethivatásul választott művészi, költői tevékenységet.

MAECENASHOZ
(Horatius: carm.I.1.)

Maecenas, atavis edite regibus,
o et praesidium et dulce decus meum.
Sunt, quos curriculo pulverem Oliympicum
collegisse iuvat, metaque fervidis

evitata rotis palmaque nobilis
terrarum dominos evehit ad deos,;
hunc, si mobilium turba Quiritium
certat tergeminis tollere honoribus;

illum, si proprio condidit horreo,
quidquid de Libycis verritur areis.
Gaudentem patrios findere sarculo
agros Attalicis condicionibus

nunquam demoveas, ut trabe Cypria
Myrtoum pavidus nauta secet mare.
Luctantem Icariis luctibus Africum
mercator metuens otium et oppidi

laudat rura sui: mox reficit rates
quassas,indocilis pauperiem pati.
Est, qui nec veteris pocula Massici,
nec partem solido demere de die

spernit, nunc viridi membra sub arbuto
stratus, nunc ad aquae lene caput sacrae.
Multos castra iuvant et lituo tubae
permixtus sonitus ballaque matribus

detastata. Manet sub Iove frigido
venator tenerae coniugis immemor,
seu visa est catulis cerva fidelibus,
seu rupit teretes Marsus aper plagas.

Me doctarum hederae praemia frontium
dis miscent superis, me gelidum nemus
Nympharumque leves cum Satyris chori
secernunt populo, si neque tibias

Euterpe cohibet, nec Polyhymnia
Lesboum refugit tendere barbiton.
Quodsi me lyricis vatibus inseres,
sublimi feriam sidera vertice.

MAECENASHOZ

Maecenas, te dicső, régi királyi sarj,
ó nagy támaszom és hőn szeretet díszem,
Vannak, kiknek öröm, hogy Olympián
port ver gyors fogatuk, s tűzkerekű kocsin

kört futván, a nemes pálma ragadja fel
őket földeken-úr isteneink közé;
ez boldog, ha a nép ingadozó kegye
verseng legmagasabb polcra emelni őt,

az meg hogyha saját csűrbe seperheti,
mit csak Libya dús szérűin összegyűjt,
Nem csábítod el azt még nagy Attalus
kincsével se, kinek kedves az ősi föld

s szántás, hogy vigye őt myrtusi tengeren
– félénk szívű hajóst- cyprusi deszkaszál.
Míg Dél vad szele és Icarus árja küzd,
reszket, fél a hajós, otthoni csend után

vágyódik, -de megint csak kijavítja tört
bárkáit: nyomorú sorsra tudatlanul,
Egyik nem veti meg Massicus óborát,
sem, hogy jókora részt lopjon a napból el,

hol zöld cserje alatt nyújtva ki tagjait,
hol lassan csobogó szent patak oldalán.
Másiknak meg a zord tábor, a trombiták
s kürtök hangja, anyák átka: a háború

kedves. Hál a vadász a jéghideg ég alatt,
s hogy gyöngéd feleség várja, eszébe sincs,
míg szarvas nyomain futnak a hű kutyák,
vagy hálói között marsusi kan dühöng.

Engem bölcs koponyák dísze, a zöld babér
istenné magasít; engem a hűs berek,
Nymphák és Satyrok lenge, dalos kara
néptől elkülönít, s csendre amíg nem int

Euterpé sipomon, s míg Polyhymnia
nem tilt pendítenem lesbosi lantomat,
és míg engem a vers papjaihoz sorolsz,
fennkölt homlokomat csillagokig vetem..

(BEDE ANNA fordítása)

EXEGI MONUMENTUM AERE PERENNIUS

Ezt a Horatius idézetet választottam mottóul a 2012-ben megjelent, Balatonszárszótól a királyok városáig, Egy újságíró visszaemlékezései, jegyzetei, írásai című könyvemben.
Magyarul ez azt jelenti: az ércnél is maradandóbb emlékművet állítottam. Vagy más fordításban. Emléket, hagyok itt, mely ércnél maradandóbb. Avagy még másképpen: Áll ércnél maradóbb művem. És végül, de nem utolsó sorban:
Itt áll készen a mű —érc sem örökvalóbb—.
A latin nyelvű szöveg után, három kiváló műfordítónk munkáját is bemutatom ezzel kapcsolatosan.

EPILOGUS

(Horatius: carm. III.30.)

Exegi monumentum aere perennius
regalique situ pyramidum altius,
quod non imber edax, non aquilo impotens
possit diruere, aut innumerabilis

annorum series et fuga temporum.
Non omnis moriar, multaque pars mei
vitabit Libitinam: usque ego postera
crescam laude recens, dum Copitolium

scandet cum tacita virgine pontifex.
Dicar, qua violens obsrepit Aufidus.
et qua pauper aquae Daunus agrestium
regnavit populorum, ex humili potens

princeps Aeolium carmenn ad Italos
deduxisse modos. Sume superbiam
quaesitam meritis, et mihi Delphica
lauro cinge volens, Melmphome, comam!

MELPOMENÉHEZ

Emléket hagyok itt, mely ércnél maradóbb
S a királyi gúlák ormánál magasabb,
Éhes záporeső, bamba-dühös vihar
El nem döntheti ezt, állja a végtelen
Évek hosszú sorát s a rohanó időt.
Meg nem halhatok én. Azt ami bennem a jobb,
Sír se födheti már: átnövök az Időn,
Nőve hírben, amíg a Capitolium
Szent lépcsőire hág Pappal a néma Szűz,
S zengik majd, hol a gyors Aufidus elzuhog
S gyérvizű Daunus földmívelők népén
Országolt, hogy aki semmiből égre tört,
Én szabtam görögök mértékére latin
Verseket legelőbb. Büszke lehetsz reám,
Adj hát érdememért Delphi-babért nekem
S légy kegyes, koszorúzd, Melphomené, hajam.

(KOSZTOLÁNYI DEZSŐ fordítása)

Áll ércnél maradóbb művem, emelkedett
emlékem, s magasabb, mint a királyi sír,
és sem kapzsi vihar, sem dühös északi
szél nem döntheti már földre, se számtalan

évek hosszú sora, sem rohanó idő.
Meg nem halhatok én teljesen: elkerül
téged, síri folyó, jobb felem; és nevem
folyton fényesedik, míg Capitolium

dombján megy föl a Pap s véle a néma szűz.
Mondják majdan, ahol zúg sebesen Aufidus,
s hol pór népe fölött Daunus uralkodott
tikkadt földjein: én zengtem először, én
lentről-jött s meredek csúcsra jutott, görög
verset római lant húrjain. Érdemed
büszkévé tegyen, és fürtjeimet babér-
lombbal, Melpomené, áldva övezd körül!

(DEVECSERI GÁBOR fordítása)

Itt áll készen a mű — érc sem örökvalóbb—,
Gúláknál magasabb, fennen uralkodóbb,
Éhes záporeső, északi féktelen
Szél sem verheti szét, sem soha végtelen
Évek láncolatán elröpülő idő.

Nem, mind múlhatok el, bennem a jobbik én
Túlél síri halált: hírben is újhodón
Mindig nőni fogok, míg Capitolium
Dombján lép föl a pap, s pappal a néma szűz.

Rólam szól az utód, merre az Aufidus
Zord vízárama zúg, s Daunus uralkodott
Tikkadt népe fölött: a pór– ki ma úr —magam
Oltottam legelébb római versbe át
Aelol dallamokat. Nyújtsad a büszke bért
Méltó érdememért, s delphi babér dicső
Lombjával koszorúzd Melpomené, fejem.

(NAGY FERENC fordítása)

Horatius e nagyszerű költeményének mindhárom magyar fordítása egy-egy mestermű a maga nemében is. Egy önálló versalkotás!
Nagyon tanulságos tehát egybe vetni a három műfordítást!

METRICA

A klasszikus időmértékes versformák között a legtetszetősebbek egyike az úgynevezett aszklepiadészi verssor, amely Aszklepiadész görög epigrammaköltőről (i.e. 300 körül) kapta a nevét.
Horatius kiemelt helyeken, ódáinak prológusában ( carm. I.1. és III.30.) alkalmazza e versformákat
Az epika verssora viszont a hat négymorás verslábból álló hexameter. Vergiliusnál tapasztalhatjuk, hogy szívesen él vele.

Arma virumque cano Troiae qui primus ab oris
Italiam fato profugus Lavinaque venit

( Fegyvert és vitézt énekelek…..)

( VERGILIUS:AENEIS)

HORATIUSI ALAPELVEK

Quintus Horatius Flaccus a római aranykor költészetének kiemelkedő egyénisége, Vergiliussal egyetemben
Négy fontos alapelvet hagyott az utókorra:

– Egy költeményt kilenc évi írás és tökéletesítés után tárhat napvilágra a költő. Ezzel valószínűleg barátjára, Vergiliusra utalhatott, aki 9 évig dolgozott az Aeneis című klasszikus eposzán.
– Azt hirdette: SAPERE AUDE!, azaz Merj gondolkodni!
Mivel fiatal korában filozófiai tanulmányokat is végzett Athénban, így egyáltalán nem állt messze tőle a klasszikus görög gondolkodás.
– Ezzel összefüggésben egyáltalán nem véletlen tehát a hitvallása :A költeményeknek nem csak gyönyörködtetnie, hanem gondolkodtatnia is kell.
– Arany középút /Aurea mediocritas. Ez is tőle származik.
A nagy költő úgy vélte, hogy nem szabad szélsőségek szerint élni, mindig meg kell találni a középső utat. Erre metaforája egy hajó volt.
Horatius életbölcsességének kettős alapja van: egyrészt kedveli és áhítozza az epikureisták nyugalmát, másrészt a sztoikusok szigorú fegyelmezettsége hatja át.
Fiatal korában inkább epikureista, később már mind jobban hajlik a sztoicizmus felé. Int az élet örömeinek élvezésére ( CARPE DIEM= ÉLVEZD A NAPOT!)
Mindig fontosnak tartja az arany középszert(aurea mediocritas), és óv a szertelenségektől /aequam memento rebus in arduis servare mentem non secus in bonis ab insolenti temperatam laetitia).
A lélek nyugalma a legfőbb jó, ezért tanácsolja: sperne voluptates, nocet empta dolore voluptas.
Ódáival kapcsolatosan rá kell arra mutatnom, hogy a régiek minden ének- és zenekíséretre írt költeményt ódának nevetek, tehát összefoglalóan az egész lírai költészetet értették rajta, míg ma csak a fenséges tárgyú lírai verseket nevezzük ódáknak.
Az eredetiséggel és az utánzással kapcsolatban is más volt az ókoriak véleménye, mint ma.
A rómaiak költőeszménye a poeta doctus volt, tehát az a tanult tudós költő, aki a görög mintákat össze tudta egyeztetni a római tartalommal.
Maga Horatius is éppen ebben látja a saját költői nagyságát, hogy ő volt az, aki a görög líra számos versformáját elsőnek honosította meg a rómaiaknál.
Valóban 104 carmenje közül 60-ban használja az alkaiszoszi és a szapphói versmértéket, de más görög költőket is követ. Mégis a kölcsönzött formákat tökéletesen római tartalommal és szellemmel tudja megtöltenie.
MŰVEI:
– Sermones (Beszélgetések)
– Carmina ( versek)
-Epistulae (Levelek), a többi között Thaliarchushoz, Leuconoéhoz, Aristius Fuscushoz, Licinius Murenához és Melpomenéhez.
-Ars poetica (Költői hitvallás)
-Carmen saeculare (Százados ének)
-Epodes (Epodószok)

CSATÓ JÓZSEF

“Horatius” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!