EGY KIS BORZONGÁS

Ülök a fotelomban, és nézek ki a fejemből: valami primitív krimi-sorozat megy a tévében. Nem is becsülöm ezeket sem-mire, de ha már véletlenül odakapcsoltam, belenéztem…
Négy, megnyerő arcú, értelmes tekintetű pozitív hőst (eb-ből egy nő, – természetesen szőke), kerget négy borostás ké-pű, marcona alak. Négy elvetemült, aljas, mocskos disznó! Tipikus bűnözők, ránézésre is minimum húsz évet adnék ne-kik fejenként!…
Természetesen álig fel vannak fegyverkezve, míg a másik négynél még egy bicska sincs (a szőkénél is legfeljebb egy kö-römvágó olló, és egy ráspoly).
Az üldözöttek egérutat nyernek. Nem csoda, hiszen a ha-ramiáknál négy súlyos gépfegyver, mellükön több hevedernyi töltény, az egyiknél egy kiskaliberű interkontinentális ballisz-tikus rakéta is, a megfelelő internetes nyomkövetővel.
A négy pozitív hős beugrik egy verdába. „– Ég veletek rosszfiúk! Bekaphatjátok!” – kiállt ki a kocsiból a szőke, és jobb keze középső ujját a nyitott ablakon keresztül az ég felé mutat-ja…
A csoport vezetője indítana, de a motor nem ugrik be. Ide-gességében a gázpedált rugdossa, ami igazából nem segít a gyenge akkumulátoron. Az indítómotor csak köszörül, csak köszörül, de a motor nem pöccen be.
A szőke idegességében bekapja a kidugott ujját, a bérgyil-kosok meg egyre csak közelednek… És közelednek…
Mi a búbánatos nyavalya van ezzel az aksival? Télvíz ide-jén még megérteném, ha lemerült volna, hiszen ezek a szar aksik hamar kinyúvadnak! No, de nyári, gatyarohasztó me-legben?…
És, a fenegyerekek – egymást lökdösve – meg csak jönnek, mint az eszelősök!
„Siessetek gyerekek, mentsétek az életeteket!”– sziszegem a fogam között, de mind hiába…
A gazemberek már elérték az autót!…
Végre felbőg a motor. „Jól van, most aztán húzzatok a bü-dös nagy francba, mielőtt ezek a sátán-fajzatok kibeleznének titeket!”
De az a hülye sofőr túl gyorsan indít, a motor lefullad… „Na, ez sem tanulta meg, hogyan kell elindulni lassú kuplung-csúsztatással, ugyanakkor határozottabb gázadással! Biztosan fél disznóért vette a jogsiját! Fatökű balfék!”
A mocskos dögök ott teremnek, és a fegyver tusával kive-rik az üvegeket, majd megpróbálják belülről kinyitni az ajtó-kat…
„Rohadt autó! Ennek is most kellett bedögleni! De a három férfi is hülye, nem igaz, hogy egyiküknek sem jutott eszébe leellenőrizni a verda állapotát az akció előtt! Különösen az aksit, a kocsi lelkét! Nem volt pénzük javításra? Ilyen használ-hatatlan szemétládával kínlódtak eddig is a forgalomban? Megáll az eszem!”
Idegességemben rágom a körmömet, és most nemcsak az ördögfajzatokra, hanem az ártatlan, védtelen, szeretetreméltó üldözöttekre is pipa vagyok!
„Ilyen felelőtlenséget! Most vajon, hogyan tudnak kimász-ni a csávából?”
A négy szimpatikus pozitív hős védekezik, ahogy tud, de szerintem a perceik meg vannak számolva…
A szőke cica lekapja a tűsarkú topánkáját, s azzal sújt le az egyik bandita szőrös kezére. A fém tűsarok mélyre hatol, hal-lani a csont reccsenését, a kézből sugárban fröcsög a vér…
Mikor már a helyzetük válságossá vált, s az egyik ajtó ki is nyílt, csodák csodájára beindul a motor. Padlógázzal robognak a kikötő felé, ahol egy hajó vár rájuk. Persze, a rossz fiúk meg szélsebesen utánuk…
– Siessetek, most megmenekülhettek! – kiáltom, teljesen beleélve magam a cselekménybe.
A szőke azonban sikongat:
– Ne olyan gyorsan, fel fog írni a rendőr sebesség túllépés miatt!
– Hiszen csak 60-nal hajtok! – így a sofőr.
– És az, neked nem elég? Ötven a megengedett! – repliká-zik a nő.
A szimpatikus vezető mellett ülő, még szimpatikusabb, – mérnök kinézetű – fiatalember hátra szól:
– Most vészhelyzet van Excentrika! Francba a Közlekedés Rendészeti Szabályokkal! Adj gázt Brúnó, tőlem akár 65-tel is száguldoz…
De már nem tudja befejezni a mondatot, mert a csúnya bá-csik, akik jó magasról tettek a hatályos Közlekedés Rendészeti Szabályokra, így, százzal beléjük rohannak.
A kedves mérnök-forma elharapta a nyelvét, a vér sugár-ban spriccel a szélvédőre. Szegénykém megpróbálja fújással hűteni a sebesült testrészét… Hasztalan.
A sofőr végre látja: nincs más hátra, mint előre, tövig nyomja a gázt, a kerekek jobban füstölnek, mint egy autó-show-n…
Szűk, egyirányú utcák tömkelegein keresztül száguldanak. Minden kanyarban kifarol a verda, tucatnyi parkoló autót csapva el.
„Miért nem mész már ki egy főútra, te lökött? Már vagy ti-zet kereszteztél, mennyibe került volna az egyikre ráhajtani? Azon sokkal gyorsabban lehetne robogni, de te itt tökölsz ad-dig, ameddig egy kukás autó fel nem fog tartani! Márpedig akkor nektek annyi, meg egy Bambi! Ne kockáztass, van elég – a kikötőhöz vezető –, sugárút!”
De ennek beszélhet az ember, mintha falra hánynék bor-sót!
– Vigyázz! – kiált a szőkeség, s a megnyerő modorú sofőr tövig nyomja a féket.
A zebrán egy kedves, munkában megöregedett ráncos bő-rű idős hölgy csoszog át mamuszában, járó-keretével. Az autó előtt megáll, és könnybe lábadt szemekkel, mosolyogva inte-get a vezetőnek.
– Hiába, vannak még tisztességes fiatalemberek a világban! Isten tartsa meg magukat erőben, egészségben és békesség-ben! – motyogja –, de a kocsiban ülők a motor köhögése-krákogása miatt nem hallják.
A gépjármű vezetője elfehéredett arccal konstatálja, hogy fogytán a benzin…
Bennem meg megáll az ütő…
„Ez nem lehet igaz! Ilyen balekok már mégsem lehetnek! Négyük közül nem akadt egy sem, aki az akció előtt megtan-kolt volna? Miféle tökkelütött, szánalmas társaság ez?
Addig még rendben van, hogy szimpatikusak, de attól még fogja őket a golyó! Most hogy a kénköves nyavalyában fognak eljutni a kikötőbe?
Mindjárt szétrobban az agyam! Egyik felelőtlenség a másik után!”
Ráadásul a szőke is elkezd nyivákolni:
– Nem megmondtam, hogy álljunk le tankolni?!
A mellette ülő, jóvágású, iskolázottnak tűnő, szintén szim-patikus fiatalember eléggé el nem ítélhető módon, teljesen irodalmiatlanul rárivall:
– Hogy közben szitává lőtték volna a seggünket? Meg vagy te zavarodva? Vagy a szőkeség ráment az agysejtjeidre? Du-gulj már el, mint egy lefolyó! Vagy én dugítalak el, de abban nem lesz köszönet, te hülye tyúk!
„Na, ezért a nyivákoló bigéért nem lenne kár, már az agyamra ment az állandó nyavalygásával! Remélem, kivágja a kocsiból, vagy legalább jól pofon vágja, hogy végre elkussol-na!”
Szerencsére az üldözőket feltartja egy katolikus körmenet, az üldözöttek komoly egérutat nyertek.
„Hála a Jóistennek!” – gondolom. „Érdemes volt drukkol-nom nekik, mert kedvenceim valószínűleg megmenekültek! Na, végül is: minden jó, ha vége jó!”…
Már látszódnak a kikötői daruk. Már csak egy kilométer a hajóig. Úgy tűnik, a maradék benzin ki fog tartani addig… Hiába, az élethez kell néha egy kis szerencse is! Ekkor a sofőr beletapos a fékbe, és kiugrik a járműből. A többiek utána. A hajó, melyet el szeretnének érni, az utolsó dokk legvégén hor-gonyoz…
„De miért nem mentek addig, amíg a benzin teljesen ki nem fogyott volna? Ezek meg vannak őrülve!? Bolondok, nem komplettek, gyagyások, tökéletlenek, gyógypedagógiások, és agyamentek! Inkább rohannak egy kilométert, mintsem a ver-dával odakúsztak volna!
Van ezeknek egy csöppnyi eszük is, mert ha igen, engem kell elmegyógyintézetbe zárni! Mégpedig azonnal!
Eddig szűk utcák sokaságán át kínlódtak, itt akkora a hely, hogy akár tankkal is meg lehetne fordulni, de nekik valahogy ez túl egyszerű megoldás lett volna, inkább leparkoltak, s fu-tásban próbálják elérni a vízi szállító alkalmatosságot”
A szőke ciklon azonban nem bírja a gyűrődést, egyre job-ban lemarad… A francba! Miatta fogják elkapni őket? Brúnó visszaszalad érte, és oroszlánt megszégyenítő bátorsággal bíz-tatja:
– Ne maradj le Excentrika! Már csak 875 és fél méter a sza-badságunkig! Adj bele mindent! Ne add fel! Tarts ki még egy csipetnyit!…
A nő izzad, mint egy nyomtató ló, s kapkodva veszi a le-vegőt. Megáll. S míg lélegzethez jut, feltesz egy kis alapozó púdert, és hónalját megkeni golyós dezodorral.
– Egy nő menekülés közben is legyen jól ápolt! – kiáltja, majd fut tovább, miközben homlokáról, hasáról és a melle aljá-ról patakokban folyik az izzadság. Hiába: a nyár forró, és ga-tyarohasztó…
Ebben a pillanatban megszólal a hajókürt, s a vasmacska lánca kezd feltekeredni az orsóra…
 
Jól látom? Kikötőben nem szokás horgonyt vetni! A hajó-kat kötelekkel kell a bakokhoz kötni! De mindegy, a rendező-nek ez a kis figyelmetlensége már nem oszt, és nem szoroz, fő, hogy már csak mintegy 500 m van hátra…
Ekkor tűnnek föl a marcona pofák… Ne kérdezzék, hogy ők miért nem kerültek az autójukkal elébük, tényleg nem tu-dom! Mint ahogy azt sem, miért pont ez a rész lenne logiku-san felépítve? Viszont, legalább megvan az üldözötteknek az esélyük a hajó elérésére…
A szőke tyúk bukdácsol a macskaköveken, nem értem, mi-nek csámpázik az emeletes körömcipőjében, miért nem rohan mezítláb? Talán azért, mert úgy gyorsabban haladhatna? Iste-nem! Ha valaki szőke…
A hajó kürtje megint megszólal, mintegy utolsó figyelmez-tetésként…
Végre leveszi a bocskorát ez az agyament luvnya, s úgy fut, mint mezei nyúl hátszélben… Brúnó pedig húzza-rángatja maga mögött, ahogy tudja, és ennek a cselekedetnek meg is van az eredménye: a hajó már csak 65 és fél m-re van előttük…
– Igyekezzetek, sikerülni fog! Húzzatok bele, még semmi sem veszett el! – kiáltom hangosan a fotelomra felállva…
Jaj! De mi történt? Excentrika visszafelé fut! Útközben ugyanis kiejtette a topánkáját kezéből. Márpedig az ugyebár sokkal fontosabb, mint a tyúkszaros élete!… Hülye picsa!
– Hagyd a francba! Mentsd inkább az életedet! Addig, amíg egyáltalán megteheted! – kiáltja neki a sofőr. Az, az isko-lázott, jól fésült, kellemes megjelenésű, okos tekintetű…
– Nem lehet, ez Mozarello márka! – lihegi a csajszi, felkapja a lábbelijét, csak úgy lobog a szélben és csámpázik a hajó felé.
Közben a bitang gazemberek az egyik raktár sarkánál meg-állnak, betáraznak, és hangtompítót csavarnak a fegyvereik csövére. A magukkal vitt interkontinentális ballisztikus rakétá-jukra is…
– Csak csendben, feltűnés nélkül! – adja ki a parancsot a pokolfajzatok főnöke, s szinte egyszerre tüzelnek. A három futó férfi a földre kerül, vérük vörösre festi a kikötő kocka kö-veit…
Néhány másodperc múlva a rakéta is belefúródik a vízbe, csupán pár centire a hajótól… A matrózok eszeveszett gyorsa-sággal próbálják behúzni a hajóhidat, aztán feladják a küzdel-met, inkább rohannak be a vízi járműbe. Egymást taposva próbálják menteni az életüket.
Szőkeségünk is rohan, sietségében a cipőjét is eldobja. Én meg mindjárt az agyamat!
Minek kellett ennek a hülye libának visszafordulnia? Ha nem tette volna, már rég a hajón lenne! Csak azért mentette meg drága lábbelijét, hogy aztán eldobja? Van ennek a kívül–belül szőke luvnyának egy csöppnyi esze? Mert ha igen, akkor az összes tévé nézőnek viszont elment!
A hajó meg lassan távolodik el a parttól. De a hajóhidat ugye, még nem vonták be, ha nagyot ugrana, talán sikerülne megkapaszkodni benne…
De nem teszi. Vagy ereje nincs, vagy nem tud úszni, de már azt sem tartom kizártnak, hogy átgondolta helyzetét, s arra jött rá: inkább lőjék le, mintsem olajos legyen a frizurája… Azt kevésbé élné túl…
Ebben a pillanatban az, az anyaszomorító, sötét tekintetű, és még sötétebb lelkű maffia vezér törékeny vállára teszi azt a nagy, durva, mocskos, szőrös kezét…
Én meg lerogyok a fotelomba. Mindjárt szétdurran a bú-rám! Szar autóval indulnak, hibát hibára halmoznak, hárman meghaltak, s pont a leghülyébb marad életben! Ezért aztán volt értelme nekik drukkolni!
A nő reszkető tekintettel néz leendő gyilkosára…

Kész vagyok, végem van! Nem bírom tovább idegekkel! Hülye film, még hülyébb csajjal, miatta haltak meg mindany-nyian. Dögöljetek meg, mindannyian, tökkelütött lúzerek! Fogom a tv-újságot, és bevágom a szemétbe!
Eszemet, logikátlan marhaság volt az egész, ilyen az élet-ben nincs! Csak fölöslegesen feltúráztattam magam, persze a vérnyomásom is a plafonon van! Ezen faszkalapok miatt fogok infarktust kapni, hogy rohadnának meg mindannyian!…
Ezért szorítottam nekik, ezért láttam el őket jó tanácsok-kal!? Csak tudnám, miért hozták magukkal ezt a csökött-agyú libát, a visszatartójukat, a hátráltatójukat, haláluk okozóját? Az életükkel fizettek a rossz döntésükért! Sajnálom őket, mert olyan szimpatikusak voltak!… De szétették az agyamat, franc essen ebbe a rohadt sorozatba! Ilyen szart még életemben nem láttam!
***
Egy óra múlva megnyugszom, a vérnyomásom megint a normális értéket mutatja. Kénytelen vagyok elismerni, hogy a rendező elérte célját, hiszen izgalmassá tette a filmet. Arról meg igazán nem tehet, hogy vannak idegbeteg, hülye nézők is, akik minden szaron felhúzzák magukat!…

De, vajon, mi fog történni a csajjal? Elvágja a torkát? Vagy ennek a gonosz, börtöntöltelék szex-rabszolgája lesz? Vajon sikerül majd elszöknie? Mikor is lesz a következő rész? Kérdé-sek tömkelegei, amit csak a műsor-újságból tudhatok meg.
Előguberálom a szemetes edényből, és aprólékosan átta-nulmányozom…

Hiszen, néha napján mégiscsak kell egy kis borzongás!