A telhetetlen Fanny—novella

Fannyra sokszor mondta az anyja:

– Ebből az lesz.

Nem az lett. Férjhez ment.

Szolgálni – Marosvásárhelyre jött. Itt ismerkedett össze Kakucs Pállal. Már akkor sok más legényt is ismert.

Egy famunkást, egy éttermi segédet, egy őrmestert. Valamennyi jóképű, jól kereső ember volt. Továbbá udvarolt neki a gazdája is, egy orvos és annak az unokaöccse is, egy jogászfiú, aki Fanny miatt gyakran feljött látogatóba.

Fanny eltérőleg sok parasztleánytól, akik nem tudják az ilyesmit megbecsülni, büszke volt rá, hogy ennyi embernek tetszik. Örült, ha ránézett az úr. Számon tartotta, mikor jön látogatóba az ifiúr. És vasárnap délutánonként találkái voltak: jól beosztva, a kőfaragóval, az éttermi segéddel és az őrmesterrel. De nem adta oda magát egyiknek se. Azt gondolta: majd asszony korában.

Palit kedvelte a legjobban. Ez az óriás termetű, vasizmú kőműves valami csiklandós rémületet és dacos, komisz vágyakat keltett benne. Félt tőle, és izgatta a gondolat, hogy mellette a hűtlenség vagy a rosszaság veszedelmes dolog lesz. Ösztönszerűleg vonzotta ez a veszedelem, a lehetőség, hogy kitekerik a nyakát, vagy félholtra verik, és érdekelte a feladat, bár erről számot adni magának nem tudott, hogy ezt ravaszul csókokkal, hízelkedésekkel, hazudozással elhárítsa – a férfi gyalázatának árán. Amikor Pali kijelentette, hogy elvenné, nem gondolkodott egy pillanatig se.

A Bolyai téri templomban volt az esküvőjük. Fanny ez alkalommal fehér kartonruhát, cérnakesztyűt viselt, és a haja csak úgy fénylett a rózsaolajtól. Fitos orrával, búzavirágkék, huncut szemeivel, fehér, úrias arcával, amit a nagysága, a doktorné is gyakran dicsért (persze csak a barátnői előtt), igen jól nézett ki. Nem hatotta meg a szertartás, és a művirág koszorúnak a fején sem volt semmiféle ünnepélyes jellege. Palinak majd elállt a lélegzete, amikor meglátta, de ugyanakkor beleütött a szívébe valami félelem- vagy rettegésféle.

Este megismétlődött ez az érzése. A Fanny-n tudniillik csupa finom, úri alsóruha volt. Hosszú, fekete selyemharisnya, vékony, csipkés ing.

– Ezt loptad! – rivallt rá az ifjú férj.

– Ugyan, menjen, kaptam a nagyságától, kérdezze meg! – kacagott Fanny, és csiklandozni kezdte Palit

Vacsorára pörköltet hoztak a kocsmából és két liter bort.

Pali mámoros volt és boldog. Jókedvvel fütyörészve dolgozott, és este örömmel vitte haza a keresetét. Hatvan-hetven lejt keresett naponta. Az asszony kijelentette, hogy takarékoskodni kell, és gyűjteni fognak. Nem a gyereknek, mert gyerek neki nem kell, és ő tudja a módját, hogy ne legyen, hanem saját maguknak, hogy öreg korukra urasan élhessenek.

– Karosszékeket veszünk, és úgy üldögélünk, újságot olvasunk, és minden héten egyszer összejövünk az ismerősökkel kártyázni, beszélgetni, teát inni – így ábrándozott Fanny

– Ne uraskodj! – mondta Pali – nem szeretem az ilyent.

De nem soká tudott ellentmondani, és mikor a nő újra és újra hasonló ábrándokat tálalt föl, már hallgatott.

Az asszonynak öröme telt a hatalmában, amit a saját bája, kedvessége és szépsége szerzett meg neki. Visszaélt vele. Megtiltotta Palinak, hogy a szakszervezetbe eljárjon, és a munkáslapot olvassa. Pali engedelmeskedett. Érezte, hogy ez tulajdonképpen szégyellni való, nyomorult dolog, de nem tehetett mást. Sok minden egyéb is nem tetszett neki, és mégse tudott változtatni az állapotokon.

A sok szagos szappan, amit Fanny összevásárolt. (Tele volt a szagukkal a szobájuk.) Az úrias, magas sarkú cipő, melyről azt mondta, hogy a volt asszonyától kapja ajándékba. A rikító selyemkendő, amit olyan kackiásan viselt. A riszáló járása… És sok más egyéb dolog nem volt ínyére Palinak..

Tudta magáról, hogy szorgalmas, erős ember, és mégis olyasvalamit érzett, hogy az asszony nem fog kitartani mellette. Érezte, hogy okos dolog volna, de gyakran, amúgy alaposan elverni a nyugtalan nőt, de nem merte. Gondolta: uraknál szolgált, úrhatnám természet, majd még otthagyja. Ezt pedig nem merte volna kockára tenni.

Másfél éves házasok voltak, amikor Fanny előállt vele, hogy házmesteri állás kínálkozik számukra. Lakást kapnak érte, az pedig nagy dolog.. Mennyivel többet tehetnek félre! Mennyivel hamarabb vásárolhatnak telket, házat Szentgyörgyön vagy Remetén!

Mennyivel hamarabb lesznek urak!

Egy hónap múlva beköltöztek. Pali tovább dolgozott, Fanny pedig ügyesen töltötte be a házmesterné méltóságát. Szerették a házban. Örömmel mutogatta a férjének a sok borravalót, amit összeszedett. Pali nem nagyon örült a dolognak. Az asszony majdnem annyit keresett, mint ő maga.

Ebben az időben már nem tudta eltitkolni féltékenységét. Egy este a vacsoránál, amikor nagyon fáradt volt a munkától, és viszont az asszony túl élénken sürgölődött, nótázott körülötte, hirtelen megszólalt:

– Azt mondom, meg ne tudjam, hogy valamelyik lakásban odabent elmaradsz, mert letöröm a derekadat.

– Már miért ne maradnék? – nyelvelt Fanny

– Hallgass, nagyon jól tudod – kiabált a férfi, és ütötte az asztalt, ahogy csak bírta.

A következő héten meglátogatta őket Pali sógora, egy kőfaragó munkás. Kora reggel érkezett, és egy éjjel náluk is aludt.

Aznap este, amikor Pali hazafelé tartott, Fanny elébe jött, ami azelőtt sohase történt meg. Az asszony azt kívánta tőle, hogy majd vacsoránál ő is erősítse meg, amit a sógornak hazudott, hogy telket vettek kétszázezer lejért .

Pali valósággal dühbe jött, és eleinte semmi szín alatt nem akart beleegyezni. Aztán Fanny könyörgésére mégis megtette. Megvolt az eredmény, a sógor sápadozott az irigységtől. Az asszony annyira örült ennek, hogy alig lehetett vele bírni.

Cserébe reggel, mikor a sógor továbbutazott, ezt mondta Palinak:

– Szép feleséged van, és dolgos asszony, de jobban vigyázz rá, mert bejárnak hozzá a házi fiatalurak beszélgetni. Nem jó vége lesz ennek!

Pali munka közben egész nap erre gondolt. Nagyon bántotta a dolog. De este mégse tudott szólni. Szégyellte. Három vagy négy nap múlva rukkolt csak ki:

– Te, a szobába be ne engedj senkit, mert agyonütlek.

– Hiszen ide jön, aki keres, tudja, hogy itt van a mosókonyha kulcsa, padláskulcs!

– Tudom, de vigyázz, ha megtudok rólad valamit, az lesz, amit mondtam.

– Ugyan, menjen – nevetett Fanny , és énekelni kezdett.

– Jó, jó – dühöngött Pali -, csak danolj, majd meglátod, mi lesz itten. El fogunk innen menni!

– Hiszen még csak az kellene! Én nem megyek.

– De jössz.

– Legyen esze, miből veszünk akkor házat. Elmegy a pénz a lakásra.

Pali nem nyugodott meg. Sehogy se ment a munka. Állandó nyugtalanságban élt. Gyanakodott.

Az asszony elhanyagolta. A kabátjára hetekig nem varrta fel a leszakadt gombokat. Nem várta este meleg levessel. Kifogásokat mondott, és hideg felvágottat tett eléje, ő maga pedig csak nézte. Nyilvánvaló, hogy előbb vacsorázott.

Pali nagyon idegenül, kutyául érezte magát. Nem tudta kisütni, mit kellene csinálni. Elballagott a sarki pálinkamérésbe, és megivott egy kupicával. Erre kissé megnyugodott, és jó mélyen aludt. A munka közben állandóan azon töprenkedett, hogy a felesége valakivel otthon mulatozik. Ösztönszerűen reggel is, délben is pálinkázott. És mindig többet. Emellett nem merte magát rászánni, hogy hazamegy. Biztosra vette, hogy ha megteszi, ott talál valakit az asszonynál. Tisztában volt azzal is, hogy ezt kellene tennie. Egy délelőtt otthagyni a munkát, hazanézni.

De halasztgatta, halasztgatta a dolgot.

Már hetek óta nem kapott csókot. Nem szóltak egymáshoz. Egy este mégis meg akarta ölelni az asszonyt. De Fanny nem engedte magához nyúlni. Pali erőszakoskodott. Fanny meg rúgott, karmolt, vihogott. És a férfinak nem volt ereje, hogy erőszakos legyen. Keservesen, utálkodva, némán hagyta abba a küzdelmet.

Jó sokáig nem aludt el. Azután elhatározta, hogy holnap mégiscsak megteszi, hazajön.

Reggel egy egész deci pálinkát ivott meg. Tízig dolgozott. Azután bejelentette a munkavezetőnek, hogy el kell mennie, és csak ebéd után jön újra a munkához. Reszkettek a térdei, fázott és fájt a szíve. Egy óriási kirakat tükörüvegében meglátta magát. Megijedt, olyan sápadt és szánalmas volt. Autóbuszra ült.

Az út rettenetesen hosszúnak tetszett. Mintha már hajnal óta utazott volna. Elfelejtett leszállni. A busz egy állomással tovább vitte. A sarkon még fölhajtott egy pohárka pálinkát. Azután nagy lépésekkel elindult a ház felé. Nem látta senki bemenni. A sötét oldalfolyosón, amely az ajtójukhoz vezetett, gyorsan és nesztelenül suhant át.

Az ajtó zárva volt.

És az ablak nagykendővel elfüggönyözve!

Gondolkodott, hogy betörje-e az ablakot. Ha ott megy be, valaki ezalatt kimenekülhet az ajtón, és ő a nagykendőtől nem is láthatja. Tehát az ajtóhoz lépett. Nekivetette magát. Nem tudta betörni. Be volt reteszelve. Belülről zavart beszélgetést hallott. Azután ide-oda futkosást, tevést-vevést. De egy hang se kérdezte, hogy ki az.

– Nyisd ki – mondta Pali rekedten.

Senki sem felelt.

– Nyisd ki, nem bántalak – ismételte most már hangosabban.

Hirtelen egy erős férfihang szólalt meg belülről:

– Nyissa ki, házmesterné asszony, mert még rosszat fog gondolni az ura, Mondtam, hogy ne zárja be. Majd én kinyitom. De figyelmeztetem a házmester urat, hogy ne merjen hozzám nyúlni, mert lövök. Értette? Revolver van nálam!

– Igen – hörögte Pali bénultan.

– Értette, ha hozzám nyúl, lelövöm.

– Igen – ismételte Pali gépiesen.

Az ajtó felnyílott. Egy nyúlánk, bajusztalan fiatalember nyitotta ki, a jobb kezével revolvert szegezett Palinak

– Lépjen el az útból – mondta ijedt és egyszersmind a félelmet palástoló határozottsággal.

A munkás gépiesen utat engedett. A fiatalember a másik férfi mellének irányzott lépésekkel lassan ellépkedett. Mikor pedig a kanyarodóhoz ért, sietni kezdett.

Pali akadálytalanul beléphetett a szobába. Megcsapta a fülledt, nehéz, éjszakai levegő, melyben a felesége testének illata a szappanok szagával keveredett. Az asszony az ágyban feküdt.

– Mit akar most itthon? – kiáltott Fanny begyesen.

– Mit akarok? – motyogta Pali – Mit akarok? – és leakasztotta a szegről a bárdot.

Az asszony látta, hogy hiába beszélne, teljes erővel kiáltani kezdett:

– Segítség! Segítség! – És kiugrott az ágyból. De Pali akkorra már ott termett, és fél kézzel lenyomta.

– Hogy mit akarok! – ismételte, és teljes erejével rávágott az asszony homlokára.

Tompa reccsenés hallatszott.

– Hogy mit akarok! – ismételte Pali, és még egyszer rávágott. A rózsaszínű kockás dunyhát elöntötte a vér.

– Hogy mit akarok! – motyogta Pali, és harmadszor is felemelte a bárdját. De már nem ütött. Ebben a pillanatban a Fanny kék szemei ránéztek. Fájdalmasan, fátyolosan, szenvedően. És azután egy nagyot sóhajtott , és lehunyta a szemét.

Emberek tódultak a szobába, és a folyosókon, lépcsőkön szerteszét cselédek és gyerekek rohantak a házmesteri lakás felé.

– Hogy mit akarok! – motyogta Pali, és harmadszor is felemelte a bárdját. De már nem ütött. Ebben a pillanatban Fanny kék szemei ránéztek. Fájdalmasan, fátyolosan, szenvedően. És azután egy nagyot sóhajtott, és lehunyta a szemét.

Emberek tódultak a szobába, és a folyosókon, lépcsőkön szerteszét cselédek és gyerekek rohantak a házmesteri lakás felé.

Vége.

“A telhetetlen Fanny—novella” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Drága Éva!
    Nagyon szépen köszönom,hogy olvastad!
    Köszönöm hogy jelezted a hibát.Részenként teszem fel,úgy
    látom azt a részét kétszer tettem fel!
    Hálásan köszönöm!
    Szeretettel …Babu 🙂

  2. Drága Babu! Szörnyű történet, de kiválóan, a Tőled megszokott szép nyelvezettel megírva. Kedvesem csupán szólok, hogy a vége kétszer van fent. Szólj Józsinak, vegye le. Szeretettel: Éva
    "Mit akar most?"-tól

Szólj hozzá!