Hullócsillag

Összes megtekintés: 298 

0:40-et mutat az óra. Forgolódom, nem tudok aludni. Próbálom eldönteni, hogy a túl sok kávé vagy Te vagy az a gondolat, ami miatt nem jön álom a szememre.
A telefonom kijelzőjét lesem mindegyre, reménykedek, hogy a te üzenetedet pillantom meg. Ám ez csak az én fejembe létezik, nem fogsz keresni, már rég el is felejtettél és kaptál nálam jobbat.

A vonat gyorsan halad előre a síneken, engem pedig magával ragad a fülhallgatómból áradó zene. Nézem a házakat, amelyek mellett elmegy a vonat, és a bennük élt életet. Friss házasok kávéznak a teraszon, gyerekek futkároznak a kertben és egy idős néni teríti unokáinak az asztalt.
Még pár perc s megérkezik a vonat az állomásra. Nekem meg még kereken három óra szabadidőm van a kurzusig. Addig felhívom Emmát és elmegyek, veszek valami ennivalót. Leszállok a vonatról. Nagyon nagy hőség van szeptember ellenére is. Kisétálok az állomásról és az út túlsó oldalán találok egy üzletet, veszek egy üveg ásványvizet és egy szendvicset.
Beütöm a telefonomba a kurzus helyszíneként kijelölt teremnek a címét. Nincs olyan messze így hát elindulok gyalog s abban reménykedek, hogy lesz hely ahova leülhessek s nyugodtan felhívhatom a barátnőmet.
Hatalmas a forgalom ebben a városban, mindenki rohan, siet valahová.
Megérkeztem és mivel pad nem volt a közelben így az épület lépcsőjén foglaltam helyet. Épp Emma számát hívtam volna, amikor a telefonom kijelzője elsötétült, lemerült.
-Ne már!
-Mi a baj?
Egy kéz érintette meg finoman a vállamat. Összerezzentem.
-Nyugi, nem bántalak. Tamás vagyok.
-Evelin.
Leült mellém.
-Nos, Evelin mi a baj?
Sötét, göndör haja volt és elképesztően világos, kék szeme, amit a végtelenségig tudtam volna figyelni.
-Hahó!
-Jaj, bocsi. Nincs semmi baj csak lemerült a telefonom.
-Na, akkor legalább van, aki velem beszélgessen.- elmosolyodott és én is. Volt benne valami, amit nem tudtam megmagyarázni magamnak.
-És Evelin te is a kurzusra jöttél?
-Igen.
-Milyen céllal jelentkeztél?
-A zene mindig is fontos volt számomra és, ahogy teltek az évek nőtt bennem egy érzés, hogy igen én ezt szeretném csinálni. Na és te?
-A szüleim zenetanárok és ők tanítanak itt a kurzuson is szóval nem volt más választásom.
A szemembe nézett és mosolygott. Biztonságot éreztem mellette annak ellenére is, hogy csak pár perce ismertem meg, de többet akarok tudni róla.

Eltelt az idő, kezdtek érkezni a többiek is. Mindvégig beszélgettünk és fel se tűnt, hogy máris eltelt három óra.
-Hányas terembe kell menj?
-C2- mutattam fel a kártyát, amelyet a csoportvezetőtől kaptunk.
-Én E3. Nos, Evelin köszöntem a beszélgetés.
-Szintúgy.
Távozni akartam, amikor magához húzott. Szorosan megölelt, mintha nem akarna elengedni. Majd arcon puszilt és elvegyült a többi érkező fiatal között.

Megfogtál és azóta keresem a választ, hogy hogy? Talán mert önmagam voltam melletted. És, ahogy azokkal a kék szemeiddel néztél rám, megmagyarázhatatlan.
Eltelt négy hónap azóta. Kerestelek, de nem találtalak sehol, mind ha nem is léteznél. Hiányzol és ez a legfurcsább.

A kedvenc helyemre tartok. Egy csendes, bekerített, eldugott hely a város végén. Teli rózsákkal ültetve, amit az ide ellátogatók örömmel gondoznak.
Megállok a kert közepén és az eget fürkészem. Tiszta az ég, rajta sok csillaggal. Olyan messze vannak tőlünk, ám mégis hallom, ahogy a nevedet suttogják.
Egy hullócsillag siklik végig az égen.
-Mit kívántál Evelin?
Meghűlt a vérem és azt hittem csak képzelődőm. Lassan megfordulok és a te kék szempároddal találom szembe magam.
Nem szólaltam meg. Közelebb léptél hozzám, éreztem, ahogy kezeddel átöleled a derekamat, megcsókolsz és elönt a forróság.
-Téged.-adtam végül válaszul.

“Hullócsillag” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!