KARAMBOL

Pár éve történt, elindultam kerékpárral segíteni egy gyermektáborba.
Körülnézek. Nagyon messze jön még egy kocsi, áttolom járgányom a négysávos
út, menetirány szerinti oldalára.

Tekerem Barbara lányom gyermekkori, Csepel kerékpárját az útmentén.
Néhány perc sötétség, s arra eszmélek, hogy a járda mentén fekszem, egy fiatalember
hajol fölém.
-Beviszem a nénit a kórházba.
Felülök…. kicsit szédülök. Megrázom a fejem. /biciklim félig összetörve/
-Nincs semmi baj- mondom. Vigyen haza a biciklivel együtt.

Ötven körüli hölgy szemtanú, kérve-kért hívjak rendőrt, mert ilyen korban nem tudni,
később bármi kiderülhet. Ő mindent látott. Repültem a kerékpáron át, csípőm az út padkára,
fejem a járda és a padka közti füves részre csapódott.
Ezt élve megúsztam!

Jobban megnézem a \”fiút\”, rozoga Lada kocsiját. Megmagyarázni sem tudom, de olyan
sajnálatraméltó volt.
Betuszkolta kerékpárt a kocsiba, velem együtt.
Útközben elmondta: kislányát kellett bölcsődébe vinni, s már várják a munkahelyen.
Gyorshajtás!
A nevét sem kérdeztem meg.

Férjem dühét elég volt csillapítani -nem lehetsz ennyire buta, hogy nem hívsz rendőrt!
Hiába próbáltam megmagyarázni: két gyereke van, elveszik jogosítványát, elveszti
munkahelyét, nekem meg csak az öreg biciklim tört össze.
Hetekig hallgattam: legalább a biciklit!

Bár nevét sem tudtam, nem lesz könnyű ebben a nagy városban megtalálnom.
Nehezen, de kiderítettem, ki ő s hol lakik.

Nem a legjobb környék, ahol keresgélek.
Jó idő van, a ház előtti padon ülnek felnőttek, gyerekek.
8-10 év körüli kislányt szólítok meg. Ő a nagylánya, mellette totyog a kicsi.
Apa nincs otthon.
A beszélgetésből kiderül: kétszobás, széntüzeléses lakásban laknak heten.
Elszégyelltem magam.
Táskámból előkotrok egy zacskó cukorkát, odaadom a pici lánynak.
Még én adok nekik egy biciklit!

Este ismeretlen számról hívnak.
-Még ilyen aranyos nénivel nem találkoztam.- szól bele egy férfi hang.

2020. 09. 28. Serfőző Marica