Cinke mentő akció

Szabadidőmben, sokszor szíves örömmel jártam ki a körülbelül 7 km – re lévő szőlőhegyre, ahol kedvenc hobbimnak a kertészkedésnek szentelhettem az időmet.
Gondozhattam a gyümölcsfákat, nevelhettem a konyhakerti növényeket, jó levegőn lehettem, távol a várostól.
Csend és béke vett körül, ha pihenni leültem a lugas alá kihelyezett asztalhoz, hallgattam a madarak énekét. A közeli öreg cseresznyefán kopácsoló harkályt. Váratlanul nagyon furcsa, halk cserregő hangra figyeltem fel. Mi lehet ez? Az esőcsatorna felől jött.
Nem kellett sokáig várni megjelent a csatorna szélén egy széncinke, csőrében egy jól megtermett zöld hernyóval és eltűnt a lefelé vezető csőben. Már hetek óta nem volt eső azért tudta zavartalanul kikölteni tojásait. Kis ideig néztem milyen gyorsan hordják az élelmet a szülők a zajongó apróságoknak, elgondolkodtam, mi lesz velük, ha eső lesz? Előbb, vagy utóbb eljön és akkor nekik végük menthetetlenül lemossa az egész családot a lezúduló víz.
A férjemet hívtam, hogy ketten kitaláljuk, hogyan lehetne megmenteni őket, nagy természetbarát volt, a madarakat is nagyon kedvelte, azonnal döntött, így nem maradhatnak! Hozott létrát, leszerelte óvatosan a lefelé vezető csövet, elfordította, kissé az eresz alá, úgy rögzítette, hogy véletlenül se kerüljön bele víz, a helyére rakott egy régi cső darabot, hogy az esetleges esővizet levezesse.
Közben felmentem a létrán, hogy csak egy pillanatra meglássam őket, szénával, mohával el volt torlaszolva a cső, a sok apróság mind visított, minden nagyra tátott sárga csőr egy parányi rózsaszín alaktalan puhatestű lényre emlékeztető alakzatban folytatódott, majdnem akkora volt a csőrük, mint az egész madár, talán egy naposak lehettek.
Amíg a mentő akció tartott a szülőpár nagyon ideges volt, dühödten repdesve visongtak a tetőn.
Attól féltünk nem fogadják el a megváltozott körülményeket, és a fiókák éhen halnak. Munkánk végeztével leültünk és vártunk, csendben figyeltük mi történik. Kis ideig még izgatottan röpdöstek, de végül győzött az anyai ösztön, megtalálták a bejáratot a családhoz, hordták a hernyókat, fáradhatatlanul dolgoztak mind a ketten. Valószínű az anya kiröppent a közeli fákra és már vitte is a csőrében a zsákmányt, többször fordult, mikor
párja visszaért átvette tőle a táplálékot és a fészekbe már ő vitte be. Az apa a közeli erdő felé indult vadászni. Szervezetten folyt az élelmiszer beszerzés, csak azt nem értettem, hogyan tudta, mikor melyik csőrbe kell tenni a hernyót, hiszen mind egyforma.
Mi örültünk, hogy sikerült a művelet, megnyugodva haza jöttünk, de az igazi öröm éjszaka ért bennünket, hatalmas eső kerekedett, nem csak annak örültünk, hogy megázott a föld, hanem igazán annak. hogy megmentettünk egy családot a biztos haláltól.
Mikor legközelebb mentünk, cinkéink már szépen tollasodtak, a szülőpár megállás nélkül, hordta a táplálékot nekik. Következő alkalommal, már repülni tanultak, a tetőn aprókat repdécselve, tanítgatták őket a felnőttek. Mikor ismét mentünk, már csak az üres fészket találtuk. Felnőttek a fiókák kirepültek.
Megnyugtató érzés volt számunkra, hogy megmentettük az életüket