Gyakran halljuk a felnőttektől, hogy az élet milyen nehéz. Mindenkinek megvan a saját keresztje, amit cipelnie kell. Milyen furcsa a dolog, mikor az ember egy gyerek szájából hallja mindezt. Vannak gyerekek, akik már korai gyermekkorban hátukra veszik ezeket a terheket. Vajon életük végéig cipelik, vagy valami isteni csoda folytán megszabadulhatnak majd tőle? Őket senki sem kérdezte, csak megszülettek, beleszülettek valamibe, amit nem ők választottak maguknak, azonban ők szenvedik el annak minden kegyetlenségét és kínjait.
Évekkel ezelőtt a környékünkre költözött egy négy gyermekes család. Nagyvárosi élethez szokott munkáscsalád volt. A szülőknek megszűnt a munkahelye, úgy gondolták a túlélésre a vidéki élet lesz a megoldás. Egy zsákfaluban vásároltak meg egy igen csak lepukkant házat, mondhatni fillérekért. Nem is tudtak volna többért, hisz a városban albérletben éltek. A ház lelakott volt, két szoba, konyha, melléképületek. Alapvető dolgok hiányoztak a házban: áram, folyóvíz, fürdőszoba. A szülők szerint, nem volt fontos, lényeg, hogy tető van a fejük fölött. A környéken munka nem nagyon volt, családi pótlékból, segélyekből éltek. A gyerekek ápolatlanok, koszosak voltak, gyakran tetvesek, és ami számomra döbbenetes volt rühesek. Emlékszem a védőnő reakciójára, nem akarta elhinni, amit lát. Én meg azt nem akartam elhinni, amit ezután tett. Elővett a táskájából egy nyomtatványt, gyerek kezébe nyomta, vigye haza. Megnéztem mi is áll rajta:
A rühesség kezelése a 1997. évi CLIV. (egészségügyi) törvény 73.§-ának (2) bekezdésének 2011-ben bekövetkezett alábbi módosítása alapján a következő: „Az emberi test felszínén, felhámjában és a szőrzetben élősködő ízeltlábúak irtása, a ruhanemű fertőtlenítése az érintett személy, illetve törvényes képviselője feladata. Ha ezen személyek irtási, fertőtlenítési kötelezettségüknek nem tesznek eleget, akkor hivatalból az egészségügyi szolgáltató vagy az egészségügyi államigazgatási szerv képviselője jár el. Az egészségügyi szolgáltató vagy az egészségügyi államigazgatási szerv képviselője által végzendő, az emberi test felszínén, felhámjában, és a szőrzetben élősködő ízeltlábúak irtásának, illetve a ruhanemű fertőtlenítésének tűrésére az érintett személy köteles.” [/i]
A gyereknek el kellett viselniük, társaik piszkálódásait, azt, hogy kirekesztettek lettek, egyes szülők beszólásait, akik nem is tudom mit képzeltek magukról. Egy olyan csomó dolgot, amiről nem tehetnek, önhibájukon kívül történik velük, hisz ők még csak gyerekek!
Folyton éhesek voltak. Egy beszélgetés alkalmával megtudtam, hogy a gyerekek csak az óvodában és az iskolában esznek rendesen, ami azt jelentette, hogy a délutáni uzsonna után, másnap reggel ettek újra. Ugyanis, ha volt is otthon valami vacsora először a szülők ettek, addig a gyerekeket bezárták a szobába. Ha szerencséjük volt, akkor nem itták részegre magukat a szülők és kiengedték a gyereket a szobából, de csak ahhoz nyúlhattak, amit az apa eléjük tett, nem kérhettek többet, bármennyire is éhesek voltak. Ha annyira lerészegedtek, akkor csak reggel nyitották ki a gyerekeknek a szobaajtót. A hétvégék még rosszabbak voltak, nem volt iskola, óvoda sem. A gyerekek alul tápláltak voltak, gyakran betegek, de ilyenkor is eljöttek az iskolába, mert itt meleg volt, víz volt, étel volt.
Végül a gyámügy a gyerekeket állami gondozásba vette. A nagyobbik fiú akkor volt 13 éves a legkisebb pedig 6. Akkor gondoltam arra, hogy vajon valaha is megszabadulnak-e ezek a gyerekek a vállukra nehezedő terhektől? Talán igen, de ami bennük van, ami mélyen beléjük ivódott a lelkükbe, ott legbelül, vajon valaha begyógyul-e? Négyük közül kinek lesz hozzá ereje? Van-e valami, ami valaha is elfelejtteti majd velük ezeket a borzalmakat?
A nagyobbik fiú ma már 22 éves. Szakácsnak tanult. A netnek köszönhetően tudom, hogy ő gondoskodik testvéreiről, hivatalosan ő a gyámjuk.
Volt nálam egy ismerősöm, aki szintén gyerekekkel foglalkozik, ő mondta, hogy az ilyen helyzetben lévő gyerekek már a négy H –hoz tartoznak.
Három H-ról már hallottam: halmozottan- hátrányos-helyzetű.
Megtudtam, mi is az a négy H: hihetetlenül-halmozottan-hátrányos-helyzetű.
Milyen jó is lenne, ha egy gyerekeket sem kellene valamelyik H-s kategóriába sorolni, csak a gyerek kategóriába!
“Ők a négy H-hoz tartoznak!” bejegyzéshez 19 hozzászólás
Szólj hozzá!
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Kedves Rita! Köszönöm a látogatásodat és azt, hogy megosztottad velünk gondolataidat. Ölellek szeretettel: Klári(f)
Kedves Klári!
Én elsősorban a szülőket hibáztatom, hiszen, mint az írásodból kiderül az iskolában kaptak enni és inni is. Igen a gyerek nem tehet arról, hogy hová születik, ahogy a felnőtt se, ha kitör a háború és kevés az ennivaló. Az én szüleim először mindig nekünk – gyerekeknek adtak – és csak azután ettek ők, pedig mi nem ettünk az iskolában, mert akkor még nem volt iskolai étkeztetés, különösen nem ingyen ételosztás. Az ilyem lompen réteggel nehéz mit kezdeni, mint amilyenek ezek a felelőtlen, alkoholista, önző szülők voltak. Az volt a legjobb megoldás, hogy állami gondozába vették őket. Hogy kiből mi lesz, azt egyébként se lehet tudni. Jó családban felnőtt gyerekek is elsikkadhatnak és nehéz körülményekből is szabadulhatnak és értékes emberekké válhatnak. Nem lehet mindenért a társadalmat felelőssé tenné. Nekünk se volt fürdőszobánk, mégse voltunk koszosak, tetvesek, rühesek. Édesanyánk a kútról húzta fel a vizet, amiből ittunk, főzött, mosott, fürdetett bennünket. A háború után a legtöbb ember szegény volt, mégis tisztességesen nevelték fel a gyermekeiket, sőt még az idős szülőkről is gondoskodtak.
Szeretettel: Rita(f)
Kedves Marcsi!
Köszönöm, hogy elolvastad ezt az írásomat!
Te írtad: A problémás gyermek csak a tünet, a beteg család tünete.- nagyon jól fogalmaztad meg! – ez a mondatod nagyon elgondolkodtatott.
Köszönöm, hogy olvastad, szeretettel: Klári
A legrosszabb, hogy igen gyakori. És ugye a törvény a mindenáron a családban maradjon a gyermek elvét vallja. Kiemelném mindet, máshol kellene szocializálódniuk az ilyen helyre született gyermekeknek. Ott tartjuk őket és elvesszük az esélyt az emberibb életre. A problémás gyermek csak a tünet, a beteg család tünete.
Kedves Éva!
Valóban egész életemben gyerekekkel foglalkoztam és még fogok ebben a maradék négy évben a nyugdíjig. A gyereksorsok néha nagyon elszomorítóak. Ahogy nagyon szépen megfogalmazta Ancsel Éva: „ Nézz meg egy gyerekarcot s rögtön látni fogod, ha van sors az nagyon hamar elkezdődik!
Köszönöm, hogy nálam jártál, olvastál, megosztottad velünk gondolataidat. Szeretettel üdvözöllek: Klári(f)
Kedves Klári. Sajnos nem mindegy, ki hova születik. Egy állat is óvja, félti kicsinyeit. A gyerek nem tehet semmiről. Van akinek nem lehet, van ki nem érdemli meg. Írásodból árad a gyerekek iránti szereteted. Gratulálok. Éva
Drága Ida!
Bizony a nincstelenség, a munkanélküliség borzalmas dolgokat von maga után. Hisz ebben az esetben is elveszítették a szülők a munkájukat, más munkát sem találtak, az italhoz nyúltak, ilyenkor a szülői mivoltukból is kivetkőztek. Sajnos jelenlegi társadalmunkban az a bizonyos olló, óriásira kinyílt.
Bárhogy is van, bármi is van, valóban a legborzalmasabb dolog, ha egy szülőtől elveszik a gyerekét, lehetőséget sem kap arra, hogy bizonyítson.
Köszönöm, hogy olvastál, szeretettel üdvözöllek: Klári(l)
Kedves Klári!
Döbbenetes írás. Tényleg nincs más megoldás, mint elvenni a szülőktől a gyerekeket? Nem úgy kellene segítenie a társadalomnak a szegényeket, hogy munkához jussanak az emberek, hogy felnevelhessék gyermekeiket?
Nem hiszem el, hogy ezeket a szülőket nem a végső kétségbeesés kergette az italozásba. Nálunk aki szegény, az a legszegényebb… s nem tesznek mást, mint földbe döngölik őket.
Elvenni szülőtől a gyerekét, csak a végső megoldás szabadna, hogy legyen. A szülő, ha nem lát kiutat, italozásba menekül a felelősség elől. Aztán már nem találja a visszautat.
Igazán megrázó írás.
Szeretettel,
Ida
Kedves Magdi!
Ha ilyen gyerekekkel találkozik bárki is, aki beleláthat az életükbe, mindenkit nagyon megdöbbent. Ők tényleg a kivételhez tartoznak! Örülök, hogy legalább így sikerült nekik.
Köszönöm, hogy olvastál: Klári(f)
Kedves Klári!
Döbbenettel olvastam írásodat! három H-s gyerekekről hallottam, de négy H-ról nem. Nagyon sajnálom ezeket a gyerekeket, mert ők nem tehetnek róla, hová születnek, viszont el kell viselniük a szülők emberhez nem méltó viselkedését. Nagyon sokan rászorulnának segítségre, ezért is vannak a gyermekvédelmi intézmények. Jó érzés olvasni, hogy az írásodban szereplő négy gyerek közül a legidősebb kitört ebből a helyzetből, és segítségére van testvéreinek. Bárcsak minden gyerek megfelelő körülmények között élhetne!
Írásodhoz gratulálok és szeretettel olvastalak: Magdi (f)
Kedves Katalin!
Sajnos valóban nem egyedi eset, a mi mai társadalmunkban ilyen létezik, szinte hihetetlennek tűnik, de igaz.
Köszönöm a hozzászólásodat, szeretettel: Klári
Kedves Klári!
Szégyen a szülőre nézve és még nagyobb szégyen a társadalomra nézve, hogy a XXI. században Európa közepén ilyen előfordul. És nem egyedi eset. Sajnos, legtöbbször az élet ismétli önmagát, a gyerekek sorsa a szülőkét.
Szeretettel: Kati
Drága Babu!
El is hiszem Neked, hogy meglepődve olvastad az írásomat. Gondolj bele, hogy 8-10 évvel ezelőtt ilyen megtörténhetett. Ragozni sem akarom, hogy azóta az igen csak négy H-s vidékeken ezek a körülmények mára még csak romlottak, nemhogy javultak volna. Az ifjúság-és gyermekvédelmi szakszolgálat, családsegítő programok munkatársaira nehéz feladatok hárulnak.
Köszönöm a hozzászólásodat, szeretettel üdvözöllek: Klári(l)
Kedves Ancsa!
Ahogy igen jól megfogalmaztad: „nagyon nem jól van ez így!” Amint Icának is írtam, nagyon nehezen töltöttem fel ezt az írást. Gondoltam, hogy aki elolvassa, mélyen elgondolkodik, felháborodik azon, hogy ilyen életek vannak. Nagyon nehéz ezzel szembesülni! Sokszor azt érezni, hogy tehetetlen vagy!
Ott a másik véglet, amit Te is írtál: sokan mit meg nem adnának, ha szülők lehetnének!
Köszönöm, hogy olvastad és a gondolataidat megosztottad velünk.
Szeretettel: Klári
(f)
Drága Klári !
Kissé meglepődöve ,majd meghatódva olvastam írásodat !
Nehéz elképzelni hogy a mai világban ide jussanak !
Gondolom az alkoholizmus volt a főbűnök a szülőknek .
En azert nem ismerek ilyen családot ,bár biztos sok ilyen
eset van ,csak nem tudunk róla !
A legtöbbjük egy életen át viselik a keresztet ,amit
felelőtlen szülők terveztek nekik . 🙂
Még jó hogy létezik egy ilyen gyerekvédelmi szervezet.
Nagyon szomorú és egyben szép írásodhoz gratulálok
szeretettel …..Babu(l)
Kedves Icu!
Nagyon sokat tépelődtem rajta, hogy feltöltsem-e ezt az írásomat, de valahányszor találkoztam a nagyobbik fiúval, mindig azt éreztem, hogy ennyivel tartozom neki. Nem győzöm mindannyiszor elmondani neki, hogy milyen nagyszerű testvér, ember lett. De sajnos, mindannyiszor megjegyzi: De tudja, soha nem felejtem el, mikor éheztünk és csúfoltak bennünket.
Köszönöm, hogy megosztottad velünk gondolataidat.
Örömmel olvastam, hogy Neked sikerült, kivételes Isten áldotta erődnek köszönhetően!
Szeretettel: Klári(l)
Kedves Magdi!
Köszönöm, hogy olvastad. Ahogy írod, még az állatoknál is rosszabbak! Valami borzalmas volt számomra látni ezt az egészet. Igaz, hogy eltelt pár év, de annyira bennem maradt ez az eset, hogy le kellett írnom.
Szeretet(f)tel: Klári
Kedves Klári!
Döbbenten olvastam írásodat! Az ilyen szülő nem ember, hanem egy rakás szemét! Még állatnak sem nevezném, mert ők féltőn örzik, nevelik utódaikat!
Szeretettel gratulálok í
Magdi
Kedves Klári!
Ahogy elolvastam írásodat, csak ennyit nyögtem ki: Döbbenet!
Arról bizony senki sem tehet, hogy mibe születik bele. Soha nem fogom megérteni azt a szülőt, akinek piára van pénze, (mert megveszi a családi pótlékból, segélyből) a gyerekei meg éheznek. Őszintén bevallom Neked, volt, hogy én is éheztem gyerekkoromban, télen-nyáron abban az egy utálatos mackó nadrágban jártam, mert anyám magas ívből leszarta a kölykeit.
Milyen embereket küld le Isten a Földre? Egy életen át viselem én is ezt a lelki terhet a vállamon! Ki tudtam törni, de ez egyedi eset, nem mindenki képes rá, mert lelkileg egy roncs.
Szívből örülök, hogy ez a ma már 22 éves fiatalember gondoskodik a testvéreiről, remélem, sok jót kap az élettől.
Könnyezve olvastalak, de írásodnak azokhoz is el kellene jutni, akik némi kis segítséget tudnának nyújtani ezeknek a gyerekeknek. Hogy megőrizhessék őszinte, tiszta gyermeki énjüket.
Szeretettel: Icu(f)