Esik

Esik.
Most, hogy már elfagytak a Trombitavirágaim, most, amikor még nagyon szépen elkezdtek újra virágba borulni, most tudott jönni enyhülés, és most tudott jönni a csapadék! Amikor még lett volna mit öntöznie az esőnek, akkor másfele járt és sok helyen özönvizekkel árasztotta el a folyókhoz közeli városokat, falvakat.
Még szerencse, hogy a legtöbb cserepes virágot már behoztam az udvarról.
A Katalinrózsák nagy részét már a temetőkben, elhunyt szeretteink sírján és vázákban öntözi a csendes, kitartó eső, mely az éjszakából átjött a reggelbe és most is folyamatosan esik, hangosan hull alá a háztetőről a víz a csatornákon keresztül. A maradék virágok lehajtott fejjel várják az elmúlást, félig elhervadt állapotukban. Most már telhetnek az esővíz tározók, de minek? De legalább öntözi a már felásott konyhakertek földjét, melyek már ásáskor is úgy porzottak, mintha a Szaharában lettünk volna! Áztathatja az őszi vetéseket, a felszántott földeket, hogy tavaszra megfelelő talaja legyen a magvaknak.
Lassan már minden gyümölcsfáról lehull a sárgult levél, de még sokuk erősen ragaszkodik az ágakhoz, és azok is lehullanak, ha egy újabb fagypont alatti hőmérséklet érkezik a térségünkbe. A kis madárkáink még csipognak reggelente, ha kisüt a nap, de most ők is elbújtak valahová, talán valamelyik fenyőfa, vagy örökzöld bokor lombjai közé. Most csend van, csak az esőcseppek koppanását lehet hallani.
Egy kinyílt rózsa már hervadóban élvezi a rá hullott esőcseppeket, s talán késlelteti a halálát, mint amikor a nagybeteg ember kap még egy kis hátralékot, egy kis időt, hogy érezze, nincs még egészen itt a vég! Ez másik rózsatönk magas száron egy félig kinyílt rózsa lassan bólogat, pedig nem fújja a szél, alig van egy kis levegőmozgás. Talán az eső után lesz még néhány nap, amikor láthatjuk a Napot és fényár pásztázza a reggeleket, és láthatjuk, ahogy a lenyugvó nap sugarai vörösre festik a nyugati égboltot.
Jó hallani, ahogy az esőcseppek leérkeznek a földre, a virágokra. Nem bánom, essen csak, amíg akar, a száraz föld szomjasan nyeli. A deres fű láttán megdermed az emberi lélek, de most viruló zöld a fű. Ilyenkor tele vagyunk reménységgel, hogy ami késik, nem múlik.
Hiszen, mindennek eljön egyszer az ideje.

Torma Zsuzsanna
2019. november 04.