Lídia győzelme

Lídia érezte a nyár melegét. Érezte a bőrén, s az arcán, amint a langyos szellő alászökött az aluljáró hűvösébe. „Indulni kéne – gondolta. – Indulni kéne már.” S amint fölfelé nézett, megfájdult szeme az erős fénytől. Bizonytalansága újból úrrá lett rajta.
Pedig nem volt gyönge akaratú teremtés. Nem volt gyönge, amikor megtudta miféle betegség támadta meg a testét. S akkor sem volt gyönge, amikor szembeszállt vele. Példás kitartással végigcsinálta a gyötrelmes terápiát, s nő maradt szívében, a testén végbemenő változások dacára. Most azonban, amikor mindezeken túljutott már, s győzött, mégis ott állt az aluljáróban, végtelen bizonytalanságban.
Korábban hosszú, hullámos hajzuhatag ékítette fejét, s kék szeme fényesen csillogott. Haja most néhány milliméter csupán, s tekintete is fénytelen. Lídia gyöngének érezte magát. Pedig csupán kevesek lehettek erősebbek nála. Hisz kevesen képesek legyőzni a halált. Ő győzött ebben az egyenlőtlen küzdelemben.
Most azonban egy másféle küzdelem várt rá. Legyőzni önmagát, legyőzni a gátlásait. Immár vissza kell térnie a világba, az emberek közé. Vállán ott lógott a táskája, összefont karjai között új munkahelyének egyes kellékei. Kórházi adminisztrátor lesz ott, hol nemrég még betegként kezelték. Most már más szemmel kell néznie arra az intézményre. S Lídia teljes bizonyossággal tudta, az ő szeme már semmit sem fog ugyanúgy látni, mint azelőtt.
Még várt egy kicsit. Nem erőltetett semmit. Időt adott lábainak, hogy erőt gyűjtsenek az első lépéshez. Mert jól tudta, hogy az lesz a legnehezebb. Amikor az első lépést megteszi, új élete elkezdődik. Ő lesz Lídia, a dolgozó, egészséges nő.
Milyen csodálatos odafönn a fény… Meleg, éltető, biztató. Lídia önmagára várt a lépcső tövében. S végül maga is alig észlelte, amint megindultak lábai, s egyszeriben fölfelé vitték őt. Fölfelé, ki a fényre.

“Lídia győzelme” bejegyzéshez 16 hozzászólás

  1. Kedves Rita és Kitti!

    Nagyon köszönöm megtisztelő figyelmeteket. Örömmel láttalak titeket ennél a kis írásnál (is). 🙂 köszönöm gondolataitokat, észrevételeiteket.

    Laca (f)(f)

  2. Főszereplőd dilemmája, harcai csupán sejtetik a rák gyötrő lelki következményeit. Amit addig ki kell állnia minden betegnek, az egyénenként is a saját pokol. A lelki sérülés óriási, főleg, ha gyermeke is van egy nőnek, és ha – mint most is- nő a főszereplője ennek a háborúnak. Mert nem csak a fájdalmak és a tudat kínozza, hanem az elformálódott külső, a jövőbeni vizsgálatok lehetőségei és azok valószínűtlen eredményei. Örökös aggódás a létért, vágy a beilleszkedésre, ami nehéz és kívülről folyamatosak a kérdések, amik nem kedveznek a felejtésnek. (f)

  3. Kedves Laca!

    Nekem a régi téma új, ha még nem találkoztam vele, mert mint ahogy a mondás tartja "az újszülöttnek minden vicc új". Ha nincs feltéve új, akkor a régiek közül keresem meg azokat, amelyeket még nem olvastam. Örülök, hogy erre rátaláltam. Érzékenyen nyúlsz ehhez a nehéz témához, szeretettel, megértéssel. Bizony nem lehet könnyű, végig ott a kétség, hiszen kétesélyes a dolog.

    Szeretettel: Rita:]

  4. Kedves Dyus!

    Igazán megtisztelő, hogy rátaláltál erre a rég elfeledett írásra. Bizonyára rád várt, hogy találkozhasson veled. 🙂
    A betegség szörnyű igazságtalan dolog, bármiféléről legyen is szó. Nyilván ostobaság bármilyen sorrend fölállítása, de a szem mégiscsak az egyik legfontosabb szervünk, hiszen nemcsak húsvér testünknek, de emberi mivoltunknak is nehezen nélkülözhető alkotóeleme. Kívánom, hogy minél jobb és hatásosabb kezeléshez juss, és minél többet tudjanak javítani a helyzeteden.
    Jó egészséget! 🙂

    Laca;)

  5. Laci! Egy kicsit olyan, mintha rólam lett volna megírva:) Ahogy megláttam a nevemet, tudtam el kell olvasnom. Nagyon jó lett s szép. S nemcsak azért hasonlít rám, mert a nevem szintén Lídia, hanem mert a szemem is nagyon érzékeny a fényre, ami mütétre vár. S 2013-ban kiderült beteg vagyok. Nagyon elbizonytalanodtam akkor. De hála Istennek jól vagyok, de ez a betegség az életem végeig fog tartani. Minden jót: dyus:)

  6. Kedves Ildikó!

    Megtisztelő a megjelenésed Lídiánál.
    Örülök, hogy itt jártál, szívből köszönöm hozzászólásodat.

    Üdvözlettel: Laca:)(f)

  7. Kedves Laca Barátom!

    Tetszik az írásod, hogy el tudsz kapni, s bele tudsz helyezkedni egy ilyen pillanatba.
    A fénytelen szemek jelzik, hogy micsoda pusztítást végezhetett a kegyetlen kór,
    és talán a kezelése.

    Szeretettel gratulálok:
    Ildikó(f):)(f)

  8. Kedves Viola!

    Igazán kedves és figyelmes vagy. Nagyszerű kis csapat ez itt, olyan nagyszerű emberekkel, mint te is. Öröm közöttetek időzni. Boldoggá tesz, hogy meglátogattál itt is. Mindig szívesen látlak.

    Tisztelő üdvözlettel: Laca:)(f)

  9. Kedves László!
    Direkt jöttem Hozzád köszönetemmel, hogy voltál kedves és elolvastad az
    Angyalok védelmében c. írásom.
    Lídia Győzelme c. írásod megható, átéreztem és örömmel olvastam.
    Kívánom, hogy jó egészségben folytassa életét és mindig álljon fel, ha elesik.
    Neked pedig további örömteli munkálkodást kívánok szeretettel: Viola :]

  10. Drága Éva!

    Bocsáss meg, amiért úgy tűnt nem reagálok értékes hozzászólásodra. Nem számítottam már arra, hogy valaki bekukkant ide. Most örömmel látom, hogy mégis. Szeretettel üdvözöllek, és köszönöm, hogy itt jártál. Kívánom, hogy adjon erőt bármilyen helyzetben. De tudod mit? Inkább ne kelljen…:)(f)

  11. Beleéreztél ebbe a komoly lelki tusába. Sajnos gyakori napjainkban. A befejezés csodás és kiemeli a mondanivalódat! Talán erőt is adhat amennyiben hasonló helyzetbe kerülök. Szeretettel olvastam Éva

  12. [b]Válasz:[/b]

    [color=#0000ff]S a hozzászólásokból azt is leszűrheti, érdemes-e tovább "tollászkodnia," vagy inkább soha ne vegyen többé tollat a kezébe.[/color]

    Semmi okod erre a szerénységre. Talán mert én elég idôs, sôt, öreg vagyok, nekem az a fontos, hogy minél több emberhez jusson el, amit mondani szeretnék. Nekem már hiába írják, hogy idôvel majd belejövök az írás mesterségébe, nekem erre már nincs idôm. Ezért hát adom, amit adhatok, s örülök neki, ha valaki okul belôle, vagy örömét leli benne.

    Ölellek:

    PiaNista

  13. Kedves László!

    Valóban nem sokan nézik meg a prózákat. S szerintem magát az oldalt is egyre kevesebben látogatják. De én úgy gondolom, ha csak néhányan olvassák is az ember írásait, akkor már nem hiába küldte be. S a hozzászólásokból azt is leszűrheti, érdemes-e tovább "tollászkodnia," vagy inkább soha ne vegyen többé tollat a kezébe.

    Te például benéztél, olvastál Lídiáról egy rövid gondolatot, s örültél a végének. Nekem ez már megérte. Sőt, kitüntetve érzem magam.

    Én is ölellek! Máskor is szívesen látlak.

    üdvözlettel: Laca;)

  14. Szia Laca (druszám: nevem Maróti László). Te is észre vehetted már, hogy a Holnap-on nem sokat érdekel a próza. Már elhatároztam, hogy nem teszek fel több novellát, dehát nem lehet, mert nekem sokkal több van abból, mint versbôl.

    Ez az írásod tényleg eléggé röviden foglalja össze a nehéz idôket, amin Lídia átküzdötte magát. Persze a mai ember / olasó már sokat megért így is, elég, ha a terápia szó elôfordul. Öröm olvasni írásod végét: [color=#330099]ki a fényre. [/color]

    Gratulálok és ölellek!

    Laci

  15. Kedves MMarcsi!

    Koszonom kedves hozzaszolasodat, s hogy olvastal. Egyet ertek veled.

    Udv, Laca

  16. Nagyon szépen összefoglaltad ebben a pár sorban is egy szerencsés gyógyulás történetét,szembesítve a bizonytalansággal ami sajnos legtöbbünkben megmarad mindig -függetlenül ki milyen betegségen van túl.Látszódik a fény de…..
    Tetszett::M:)rcsi

Szólj hozzá!