Születésnapi meglepetés

Alberto vidáman ébredt. Minden oka megvolt az elégedettségre. Az esti születésnapi parti igazán nagyszerűen sikerült. Hatvan éves korára dúsgazdag embernek számított. Kereskedelmi hajó flottája világpiaci tényezőnek számított. Több házzal rendelkezett Európában, de az Egyesült Államokban, Kaliforniában is volt egy pazar luxus villája. Cristina, a felesége rendezte számára a születésnapi ünnepséget, melyre meghívott mindenkit, aki csak számított az üzleti világban. Ugyanakkor eljöttek a régi barátai is, emlékezetessé téve a kerek évfordulót.
Hajnaltájt került ágyba, mégis korán reggel, frissen, kipihenten ébredt. Már este elmondta a feleségének, hogy reggel lemegy a kikötőbe elintézni néhány dolgot. Szeretett személyesen utána járni a dolgoknak, talán ettől vált olyan sikeres üzletemberré. Büszke volt az elért sikerekre, még sem vált a pénz megszállottjává. Vagyonából nagyon sokat jótékonykodott, sok alapítvány és civil szervezet köszönhette neki a nagylelkű támogatást.
Dúdolgatva indította be a terepjárót, majd kikanyarodva az útra, tempósan elindult lefelé a szerpentinen. Az ablakot félig leengedte, élvezettel szívta be a reggeli friss levegőt. A szél a tengervíz sós illatát, a teherhajók kürtjének távoli hangját hozta felé.
– Igazán szép az élet! – gondolta elégedetten dudorászva.
Eszébe jutott fiatal feleségének tüzes odaadása, mikor végre hajnalban ágyba kerültek. Elmosolyodott a gondolattól. Cristina még bőven szülhet neki egy gyermeket, hiszen még csak harminc éves lesz az ősszel. Nagyon szeretett volna egy kisfiút, aki megédesíti számára az öregkor múló éveit. A következő kanyarban úgy érezte, hogy a kocsi nem úgy működik, ahogy megszokta. Valami baj volt a fékkel, nem úgy lassult a terepjáró, ahogy szerette volna.
– Félre kell állnom és megnézni mi a baj – mormogta maga elé. Egyelőre azonban nem volt hova félreállni, a keskeny szerpentin nem tette lehetővé, hogy megálljon. Érezte, hogy hiába nyomja a fékpedált, a kocsi egy cseppet sem lassul. Az iménti jókedve egy pillanat alatt elpárolgott. Keményen megmarkolta a volánt és igyekezett az úton tartani az autót. Néha az út menti korlát vészesen közel került, a korláton túl pedig a meredek hegyoldal kősziklákkal tördelt mélysége árválkodott. Nem értette a dolgot, az autói mindig kifogástalan állapotban voltak, közte a most használt terepjáró is. Mint a villám hasított belé a felismerés: a kocsi fékrendszerét megrongálták! Bár minden idegszálával a vezetésre koncentrált, közben azon törte a fejét, hogy vajon ki akarhatja a halálát. Nem jutott eszébe senki, aki ilyesmire vetemedne.
Autójának bal oldalával végighúzta a sziklafalat, izzó szikrákat szórva az úttestre. A kocsi egyre gyorsult és a következő hajtűkanyarban képtelen volt megtartani az úton. Frontálisan a sziklafalnak csapódott, majd onnan visszaperdülve átszakította a védőkorlátot és a mélybe zuhant. Közben a vezetőoldali légzsák kinyílt, belepréselve a testét az ülésbe. A zuhanás csak pár másodpercig tartott, mégis egy örökkévalóságnak tűnt a számára. Szinte az egész élete lepergett előtte abban a néhány pillanatban.
A kocsi hatalmas csattanással landolt a köveken, Alberto testét elborította a fájdalom, mielőtt elvesztette volna az eszméletét. Amikor észhez tért, maga lepődött meg legjobban, hogy túlélte a végzetes percet. Fejéből csordogált a vér, a lábát is csúnyán lenyúzta, de csodás módon nem törött el semmije. A biztonsági övet kikapcsolva kimászott a kocsiból, ami azért sem volt nehéz, mert a leszakadt ajtó pár méterrel odébb hevert. Orrát megcsapta a kifolyt üzemanyag jellegzetes szaga, ezért igyekezett minél messzebb kerülni a roncstól. Teljesen kifulladva rogyott egy szikla mögé. Épp ideje volt! A megsérült benzintank hatalmas robajjal berobbant, messzire szórva a roncs darabjait. Az égő roncsdarabok kísérteties fénnyel világították be a szétzilált sziklákat.
Egy autó zúgását hallotta fentről, majd a megálló gépkocsi ajtajának csapódását. Egy nő és egy férfi hangját hallotta. A női hang tulajdonosában a legnagyobb megdöbbenésére a felesége, Cristina hangját ismerte fel.
– Ugye, ezt nem élhette túl?
– Ne izgulj, minden úgy történt, ahogy elterveztük! Ráadásul a robbanás eltüntetett minden nyomot. Gazdagok leszünk szerelmem!
Alberto döbbenten hallgatta a felesége és a személyi edzője, Valentino szavait. Mérhetetlen keserűség járta át a szívét, legszívesebben ordított volna a fájdalomtól, de volt annyi esze, hogy csendben maradjon. A távolodó gépkocsi zaja térítette észhez. Gondterhelten nézett körül a rejtekéből felállva, a szabadulás lehetőségét fürkészve. Ebben a pillanatban megszólalt a zakója zsebében levő mobiltelefonja.
– Hallo Albeto, elaludtál öreg cimbora? – hallotta régi barátja és egyben üzlettársa, Giovanni hangját.
– Hát, nem egészen drága barátom. Lezuhantam a szerpentinről, a kocsim felrobbant, de én hála Istennek megúsztam néhány karcolással. Hozd magaddal a hegymászó felszerelésedet és gyere értem! Az átszakított szalagkorlát majd megmutatja, hol keress.
Idegölő lassúsággal múltak a percek, aztán végre meghallotta a barátja kocsijának hangját. Egy pillanattal később meglátta Giovannit, aki harsány kiáltással dobta le neki a mentő kötelet. Alberto a derekára csatolta a széles övet, a két karabinert a helyére pattintotta. Rutinos hegymászók voltak mindketten, tulajdonképp egy jól begyakorolt hegyi mentést kellett most végrehajtani éles szituációban. Néhány perccel később megkönnyebbülten szorította meg a régi barátja kezét. A történtekről csak annyit mesélt el neki, hogy a terepjáró fékrendszere elromlott, ezért történt a baleset.
– Vigyél vissza a házhoz Giovanni! – kérte a barátját.
A háznál elköszönt tőle, majd lassú lépésekkel megindult a lépcsőn felfelé.
– Erre pezsgőt kel innunk szívem! Lemegyek a pincébe, hozok egy palackkal! – halotta Valentino vidám hangját.
Alberto hirtelen elhatározással a pincelejárat ajtajához lépett és megnyomta az automata záró gombot. A pinceajtó nesztelenül becsukódott. A pince hermetikusan bezáródott, a hő,- és hangszigetelés tökéletesen megvédte a bent levő nemes italokat a külvilág minden behatásától. Egy újabb gombnyomással törölte a régi számkódot és egy teljesen újat gépelt be helyette. Nehéz szívvel indult be a házba. Cristina halk sikoltással vette tudomásul a megjelenését. Egy pillanatra teljesen kiszaladt a vér az arcából, de aztán már kétségbeesett hangon tudakolta, hogy mi történt vele.
– Semmi komoly dolog drágám! Volt egy kis balesetem, de látod, itt vagyok, semmi bajom. Szedd össze a holmidat, addig én lezuhanyozom, elutazunk Amerikába! Ne sokat vacakolj, majd ott megveszünk mindent, ami kell! – szólt parancsoló hangon. Cristina, aki nem szokta meg tőle ezt az utasító stílust, nem mert ellentmondani neki. Ő pedig bevonult a fürdőszobába és megengedte a vízcsapot. A meleg víz lemosta arcáról, testéről a megszáradt vért és koszt, de a háborgó lelkét nem tudta tisztára mosni. Biztos volt benne, hogy a felesége megpróbálja kiszabadítani és figyelmeztetni a szeretőjét, de nagyon jól tudta, hogy ez a próbálkozás nem fog sikerülni. Nyugodt tempóban felöltözött, magához vette a mindig összekészített utazó bőröndjét és leballagott a nappaliba. Cristina sápadtan álldogált a nappali közepén, kezében az utazásra szánt kézitáskával.
– Akkor indulhatunk is! – mondta és egy csókot lehelt bájos felesége homlokára.
– Meddig maradunk Alberto? – kérdezte ő rekedt hangon.
– Talán két-három hónapot, de lehet, hogy még tovább is. Ilyenkor gyönyörű Kalifornia!
Belekarolt a feleségébe és lassú léptekkel elindultak kifelé a házból.
Cristina egy kétségbeesett pillantást vetett a bezárt pinceajtóra, de nem szólt egy szót sem. A pincében karton számra voltak elhelyezve a legfinomabb pezsgők és borok a világ minden tájáról, de ennivaló egy szem sem.