Tangózol anyukám?

Töredelmesen bevallom, én nem jártam tánciskolába. Olyan igaziba, ahol rendes tánctanár mutatta meg a sasszét, a polkánál a láblendítést, a keringőnél, slowfoxnál és az angol valcernél a fej mozdulatait és a kecses kéztartást. Olyan korban nőttem fel, amikor a kisdobos csillagot az úttörő-nyakkendő váltotta. Gyorsan hozzá kell tennem, hogy az akkori „agitkult-brigád” tagjaként magyar népviseletbe öltözve táncoltam én csárdást az aratóknak, traktoristáknak és fejőnőknek éppen eleget. Na de az mégis más volt…
Ezért sem tudtam nevetni egyik ismerősöm azon kérésén, hogy találjak sürgősen neki egy tánctanárt, aki megtanítaná keringőzni. Most biztosan jól mulatsz rajtam – mondta kissé szégyenkezve – hogy negyven feletti fejjel klasszikus táncot tanulnék. Az történt, hogy férjhez megy a lányom egy konzervatív elveket valló család csemetéjéhez, és most Ungváron az a legújabb módi, meséli, hogy a lakodalmon a tamada, vagyis a nagy vőfély, keringőre szólítja az örömszülőket.
Ismerősöm és férje ugyancsak annak a korszaknak a gyermeke mint én, ráadásul egy orosz nagyvárosból erősen baloldali nézeteket valló család sarjaként került Ungvárra. Náluk a proletarizmus első emberének a portréja az édesapa dolgozószobájának falán lógott.
Ám térjek inkább vissza a történethez. Nem mosolyogtam a kérésén. Találtam egy táncoktatót…
Amikor az első foglalkozásra ment, a tánctanár azonnal megnyugtatta, hogy tavaly 27, nem tévedés, huszonhét középkorú embert tanított meg valamilyen klasszikus táncra, szintén lakodalom ürügyén. Mert hát a trendet mindenki követni akarja. A harmadik foglalkozásra jómagam is bekukkantottam, persze kizárólag kíváncsiskodásból. Na jó, nemcsak azért… A 26 éves fiam is bármikor hasonló helyzetbe hozhatja kedves édesanyját… Hogy mennyire igazam lett arról majd kicsit később…
Szóval elmentem én is egy ilyen próbára és mennyire meglepődtem, hogy a barátnőm lánya és leendő férje szintén ott toporgott a táncparketten. Na, ezt már nem lehetett kibírni kuncogás nélkül. A rapen, breaken, havy metalon és hard rockon nevelkedett fiatalok is kedvet kaptak volna egy kis tangóra, valcerre? Hát igen, magyarázza fülig pirulva a punk frizurás lila és narancssárga színű tincseit dobáló, fekete lakkozott körmeit rágcsáló kislány. Ezek a mai huncut vőfélyek a menyasszonyt és vőlegényét is táncba hívják. Nagyon „para” és „ciki” lenne, ha „leégnének”. A leendő férj először tiltakozott, folytatja a már rég nem csitri leányzó, be is szólt leendő asszonyának, hogy „Tangózzon az öreganyád. Azt se tudom mi az”, de mivel a szerelem nagyobb volt a tánctudásnál, végül kötélnek állt.
Mondanom sem kell a látvány önmagáért beszélt. Egész hazafelé úton azon kuncogtam, hogy a 120 kilós barátnőm és 160 kilós párja, hogyan fog körözni a valcerrel a nagy napon. Még a vacsora közben is vigyorogtam, mikor kedves csemetém a maga 188 centijével mellém huppant és megölelt:
– Any\’cika! Van egy jó meg egy rossz hírem. Melyikkel kezdjem? – szólt a drága gyermek.
– Természetesen a jóval – viháncoltam tovább, mert juszt se akartam ki zökkenni a fene nagy jókedvemből.
– Megnősülök. Úgy tervezzük, hogy két hónap múlva tartjuk az esküvőt – vetette elém a kész tényeket a lakli fiam.
A falat a torkomon akadt. Jézusom, villant át rajtam a gondolat az aznapi történések hatása alatt, meglehet tanulni ennyi idő alatt egy valcert? Mond a rosszat is, kisfiam, nyögtem ki nagy nehezen. Mikor a vigyorogni kezdett már gyanús volt:
– Nagymama is leszek? – kérdeztem a teljes kétségbeesés küszöbén toporogva.
A fiam hatásszünetet tartott. Majd még mindig fülig érő szájjal közölte:
– Jaj, dehogy is. Holnap április 1-je, patológia óránk lesz, és ki kell vasalnod a hőn utált fehér orvosi köpenyemet, mert különben Fábry professzor úr lenyel keresztbe.
– De Ferikém, könyörgöm. Mi köze a házasságnak az egyetemhez és Fábry tanár úrhoz? – néztem rá még mindig értetlenkedve.
Csemetém végre elmagyarázta:
– Az égvilágon semmi. Át akartalak picikét verni. Pontosabban kicsit megtréfálni és jó kedvre deríteni. Mert tudom, hogy a formalinos szagú köpenyemet messzire elkerülöd. Unokára meg már régen vágysz. Azt hittem jó poén lesz.
Hogy a következő percekben a tangó és rumba milyen keverékét lejtettem, arról most nem tudnék bővebb információval szolgálni.
Csak a fiam nevetését hallottam valahol a távolból:
– Tangózol, anyukám?