Ráérős, kora reggeli csend lustálkodott még a város felett. Kevés ember járt az utcán, a többség még fel sem ébredt legédesebb álmából, hogy folytathassa az előző nap abbahagyott legkedvesebb tevékenységét. A terminál alig látszódott a hajnal párájában, pedig kiköpte már a legelső érkezőt. Az aznapi transzport fogadására kivonulókat Mr. Marvin Jones vezette. Kedélyesen beszélt a mellette álló néhány emberhez, amit mondott egyáltalán nem hangzott utasításnak:
-Akkor, ahogy a legutóbb csináltuk, Frances! Mindenkit a nevén nevezni, pár elismerő szó, egy kis őszinte méltatás. John az összes érkezőt kézfogással üdvözli, kivéve azt, akinek előéletében gyakorolt vallása tiltja az érintést. Peter, annak, aki átlépte a küszöböt, kezébe adja az útlevelét és a programcsomagját. Angel és Mariska a buszhoz kísérik az érkezőket, és válaszolnak az utólag felmerülő kérdésekre. Rendben vagyunk? Munkára, emberek!
Máris látszott az első utas, egy ötvenes évei végén járó, magas férfi. Mr. Jones intett az egyik munkatársának: – Frances, kérem! – A csinos, harmincas nő kecses mozdulattal feltette az okosszemüvegét, és az őszülő halántékú férfire fókuszált vele, aztán beszélni kezdett:
– Legyen üdvözölve nálunk, Dr. Alec Brown. Ön sikeresen vette az akadályokat, és harminc éves törvényszéki bírói pályafutása során mindvégig ellenállt a korrupció és a részrehajlás kísértésének Tette ezt afroamerikaiként úgy, hogy több rokonának is összetűzése volt a törvénnyel, mégsem érezte rendkívüli áldozatnak. Van egy meglepetésünk az Ön számára. A fővárosi kutyamenhelyen fog dolgozni, amely kutyakiképző-központként is üzemel. Gyakran előfordul, hogy kutyák is érkeznek hozzánk gazdáik nélkül, és …
– Maguk megőrültek? Hol vagyok? – vágott közbe Mr. Brown az ingerültségtől tajtékozva.
Mr. Jones kimérten nyugtatta a férfit.
– Semmi izgalom dr. Brown! Ezek csak az ego utolsó próbálkozásai. A nagyobb intellektus arroganciája nyomokban, jóval tovább megmaradhat. Nemsokára mentes lesz minden kényszertől. Lépje át a küszöböt! Úgy! Máris jobban érzi magát, ugye? Ne hálálkodjon! Ez csak természetes. Hiszen tudjuk, hogy imádja a kutyákat.
Egy negyvenes nő alakja jelent meg a terminálban. Frances azonnal működésbe lépett.
-Köszöntjük, Mrs. Fiona Bell! Ön huszonöt évig házasságban élt, de soha nem próbálta a férjét szex-el zsarolni, ezzel még több ruhát és cipőt vetetni magának. Négy fiúgyermekét úgy nevelte, hogy egyiknek sincsen kisebbrendűségi érzése, nem lett férfi-soviniszta, már biztos, hogy egy sem lesz agglegény, és várhatóan soha nem csatlakozik a Ku Klux Klan, vagy az ISIS szervezeteihez.Ön a férfi, igazi férfivá nevelése terén nagyot alkotott. Ön lesz a helyi mazsorettek vezetője. Megtudtuk ugyanis, hogy mindig lányokat szeretett volna nevelni.
– Hála az égnek! – fakadt ki a méltatott hölgy.
Rendben, Fiona! – nyugtázta Mr. Jones mosolyogva. A rákövetkező pillanatban valami zavar támadt a belépésnél. Egy fekete bőrű férfi afrikai törzsi nyelven beszélt. Jones azonnal intézkedett.
– Egy pillanat, Bozizé úr! Mindjárt hat a Bábel-közömbösítő, és mi is megértjük Önt.
– Köszönöm, hogy itt lehetek! – mondta, immár mindenki számára érthetően a fegyelmezetten mozgó férfi.
Frances elkezdte az üdvözlést.
-Ön, François Bozizé, aki hazájában, a Közép-afrikai Köztársaságban mindeddig befolyásos katona és politikus volt, és akit az ellenségei régóta készültek megölni békepárti politikája miatt, a kiválasztódással voltaképpen megmenekült. Soha nem voltak nagyratörő vágyai, csak óriás akart lenni. Bocsánat, rosszul olvastam! Tehát, órás akart lenni. Örömmel újságoljuk, hogy itt az lehet!
Jones úr hozzá kívánta tenni a mondottakhoz:
– Valahol minden félreolvasás freudi, mert hiszen Ön óriás lehet nálunk az órásságban, akárcsak Frances a maga területén. Igaz, itt nem teljesen úgy mérjük az időt, ahogy a földi dimenzióban megszoktuk, mert akaratunkkal befolyásolhatjuk, de beszereztünk Önnek egy csomó gyönyörű, ámbár javításra váró órát.
Bozizé úr széles mosollyal átvette a programcsomagját, és máris érkezett a következő ember.
-Üdvözöljük Barid Sumati, aki koldus volt Mumbai-ban (Bombay), és az érinthetetlenek kasztjából való. Ön egyenlő porciókban szétosztotta egy csapat éhező utcagyereknek azt a kakaós kuglófot, amit egy sikátorban talált. Pedig napok óta semmire sem vágyott jobban, mint egy kakaós kuglófra. Barid Sumati! Örömmel tudatjuk, hogy a helyi pékség mintaboltját fogja vezetni, és korlátlan fogyasztást biztosítunk az Ön számára.
Sumati alig tudott felocsúdni a csodálkozástól. De már jött is a következő érkező.
-Köszöntjük John Turner urat! Ön vezeklésül az őslakosokkal való bánásmód miatt, minden ingó és ingatlan vagyonát hátrahagyva visszahajózott az USA-ból Angliába, tulajdonképpen egy ellenkező irányú Mayflower utazást tett, hogy elölről kezdjen mindent. Ahogy ősei – bizonyítottan első telepesek – nem hoztak az óhazából szinte semmit, Ön sem vitt vissza semmit. Önre bízzuk a város szociális-, népjóléti-, és kárpótlási ügyeit. Biztosak vagyunk benne, hogy lelkiismeretesen egyenlíti majd ki az esetleges egyenlőtlenségeket…
¬***
– …Ki keresne egy hajléktalant egyébként? Úgy tudjuk, hogy maga közelebbről ismerte. Tanuk állítják, hogy naponta látogatta mielőtt eltűnt, zenéket is letöltött neki. Több emberről van szó ebben az ügyben, különben nem foglalkozna vele az FBI. Tehát, válaszoljon! Hol van a csöves barátja?
– Miért akarják tudni?
– Mert eltűnt, és mert azt skandálta folyton, hogy itt az elragadtatás.
– Nem mindenkinek. A többieknek jó lesz a pokol is, de úgysem veszik majd észre.
– Ne szórakozzon! Rajta kívül sok-sok ember megmagyarázhatatlan eltűnéséről van szó.
– Ő nem tűnt el, csak ismeretlen helyre távozott. Oda, ahol nyugodtan leélheti, ami hátravan.
– Tisztában van vele, hogy maga a gyanúsított? Mit lép erre, Juan Rulfo?
– Mit lépek?…. Pirézia!
– Most mi a fene…ez nem lehet! Hova a csodába lett?…
***
Szép számban gyűltek össze a buszra felszállók. A határállomás egyik munkatársa fontos közölnivalót harsogott szócsövén:
– Az a honfitársunk, aki új külsőt szeretne, vagy nemet szeretne változtatni gyorsított eljárással, kérjük, az ilyen irányú igényét jelezze munkatársainknál. Ha kérdésük van, tegyék fel most!
Ez lenne a Mennyország? – kiáltott valaki Jones fülébe.
– Szeretnénk megközelíteni az eszményi tökéletességet, de ez másik projekt. Nem a lélek egérútja, hanem egy alternatíva a létezésre.
Dr. Brown új lakóhelyének közbiztonságáról érdeklődött, és Jones úr most is meggyőződéssel válaszolt:
– Mondhatom, hogy abszolút tökéletes, és ez az egész országra igaz. Van néhány rendőrünk, ők viszont az uniformis iránti rajongásuk miatt vannak ott, ahol vannak, és jellemző, hogy befejezhetetlen sakkjátszmákat lehet kezdeményezni velük
Ide kerülni valamiféle jutalom?- hangzott egy kérdés a tömegből.
– Jutalom? Ez jó! Lehet így is fogalmazni. Az elvágyódás az, ami általános jelenség, de az elragadtatás más okból jön létre. Nem az erősebb, az okosabb, vagy a jobban alkalmazkodó kerül a kiválasztottak közé, hanem, hogy diplomatikus legyek, az érettebb személyiség. Az ebből az előnyből származó pluszt csak egyetlen ember, az előnyszerző maga használhatja fel. A bónusz a pozitív élményeken való tapasztalás.
Egy fiatalember érkezett most, de mielőtt még Frances üdvözölhette volna, feltartott kézzel tiltakozott:
– Kérem, ne! Tévedtem. Nem szeretnék itt lenni! Visszamennék, ha lehet.
Mr. Jones aggodalmas arccal érdeklődött:
– Megmondaná miért, csak a statisztika miatt? Megjegyzem, van néhány polgárunk, aki imád statisztikával foglalkozni. Természetesen ön dönt, mi nem befolyásoljuk.
A fiatal férfi, gondolkodás nélkül válaszolt: – A metál és a sok, túl jó fószer miatt!
– Nem, itt valóban nincs havy metal, mert a tapasztalat szerint sokakat kihozna a sodrából, vagyis abból a nyugodt és kiegyensúlyozott mederből, amelynek mentén idekerült. Persze, joga van visszamenni, ha mindezt unalmasnak találja. Kérem, szóban is tehet úgynevezett Felejtés nyilatkozatot. Itt a szó nem száll el! Ha a küszöböt visszafelé is átlépi, azonnal elfelejt mindent erről a helyről. Rendben?
– Viszontlátásra, Juan Rulfo! Lehet, hogy hamarosan újra találkozunk – tette hozzá Fances.
Elfogytak az emberek, és úgy tűnt, aznapra bezár a piréz határ befogadó állomása.
– Van kérdésük? – tette fel a kérdést szórakozottan Mr. Jones.
Frances mosolyogva fordult feléje.
– Nekem igen. Már legalább fél tucatszor dolgoztunk együtt, de magáról semmit sem tudok. Megengedi?
Mr. Jones intett, és a nő most őrá fókuszált a szemüvegével. – Katolikus pap volt?
– Igen. Ez már a múlt. De hittem a munkámban, és a nyájamhoz tartozó lelkeket kivétel nélkül, teljes szívvel-lélekkel szolgáltam. És maga?
– Én egy elit masszázsszalonban dolgoztam.
– Nem mondja! És mégis, hogy került ide?
– Teljes odaadással tettem a vendégeim kedvére. Egyszerre voltam profi és műkedvelő – mondta a lány hamiskás mosollyal.
– De a szíve mélyén aszisztens akart lenni, igaz?- kérdezte Jones.
– Igaz, ahogy maga világi, vezető beosztású. Lehet egy provokatív kérdésem? És a nemi orientációja? Ugye, nem…?
– Nem, illetve mi nem? De mégsem. Tényleg nem! Mást állítani ebben a világban semmi okom. A női nem érdekel, úgy értve, ha nem mond nemet. Tehát, az ellenkező nem, úgy értve, ha nem ellenkezik. Ma valahogy minden olyan ambivalens!
– Úgy látom, egy picit zavarban van. Pedig egész nap a helyzet magaslatán volt.
– Frances, azt gondolom, hogy az előéletünk látszólag akadályozhat minket a közeledésben, de szentül hiszem, hogy ezen az apróságon túllépve…
Frances hirtelen a férfi szájára tette a mutatóujját. – Csitt! Most ne beszéljen annyit, Marvin! – Majd csábító hangon hozzátette: – Mondtam már magának, hogy mennyire kedveltem mindig az ilyen kék szemű, ártatlanul jóképű férfiakat?