Hogyan jutok haza?

Összes megtekintés: 16 

Miért kell örökké abból kiindulni, hogy hamár tolókocsis, akkor hülye is? S úgy bánhatnak velem, mint az utolsó kutyával? Arrébb löknek, kiröhögnek, nem vesznek fel az akádálymentes buszra.

Mindez tegnap történt hazafelé. Mindjárt kifejtem, hogy mi is volt, csak előbb megkérdezném, hogy a péntek miért olyan különleges nap, mint a többi? S miért pont az akadálymentes járatot kell elcseszni, miért nem lehet arra gondolni, hogy egy sérültnek is haza kéne jutnia valahogy? S a 21. század elején miért olyan hihetetlen, hogy egy rokkantnak is utaznia kell? Hol van az a híres segítőkészség ilyenkor, amit nyomat a közmédia, s hova tűnt hirtelen az esélyegyenlősség, amit olyan csodásan leírtak, csak épp hasznavehetetlen a

mindennapokban.

Mintha megéreztem volna a bajt, de igyekeztem elhessegetni annak gondolatát, hogy nem lesz egyszerű a hazajutásom. Kicsit igyekeztem is a buszpályaudvarra, hogy hátha betesznek egy alacsonypadlós buszt három előtt, mert csak minden órában indítanak egy akadálymentest. Ugyan ez is lutri, hogy a sofőr tudja-e, hogy a busza alkalmas-e mozgássérült szállításra, vagy nem. Sajnos tapasztaltam, hogy azt se tudják, hogy hogyan kell megdönteni a buszt. A legegyszerűbb közölni közlik, hogy nem vesz fel, vagy dirrel-durral feltol, s azt mondja, ez a busz nem erre való. Dehogynem, csak figyelni kéne arra, amit mondok, s nem úgy bánni velem, mint egy darab fahasábbal.

Elérkezett az én menetidőm, természetesen nem alacsonypadlós jött, ekkor már kezdtem ideges lenni. Igyekeztem átérni emberek tömegén a 11-es kocsiállásra, mert a Komló-Dombóvári busz, akadálymentes busz. A bérletem a nyakamban lóg, de mutattam is neki, miközben megkérdeztem: “Elnézést, elvinne Komlóra?” Mint egy hülyének mutatja, hogy ott a hetesről most indul a Komlói. “De az nem akadálymentes, onnan jövök.” “Akkor sem viszem el!” – közölte, s én mérgemben olyat mondtam, hogy nem tűr nyomdafestéket. Ez volt a 117-es rendszámú busz azért írom ki a rendszámát, hogy végre vegyenek emberszámba, s ne nézzenek hülyének. A forgalmiban is kiröhögtek, mert Komlóra tíz percenként megy buszjárat. “De értse meg, nem akadálymentes egy se.” Mintha süket füleknek beszéltem volna, s hátat fordítva visszamentek a forgalmiba.

Már remegtem az idegességtől, mikor anyuval beszéltem telefonon. Ő felhívta a kedves volt sofőrömet, akinek segítségével negyedóra múlva küldtek egy akadálymentes buszt.

Azonban ez a sofőr se tudta megdönteni a buszt. Mivel szociálisan érzékenynek tűnt, kereste és meg is találta az ici-pici gombot. Zökkenőmentesen felszálltam, s másfél órás, idegeskedés után hazaértem végre.

2020. október 10.

“Hogyan jutok haza?” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!