Hatvanhat éves lettem. Sok, avagy kevés egy élettapasztalathoz, ki tudja?
Ahányan vagyunk, annyiféleképpen éljük meg ennek az életszakasznak a kezdetét.
Mondják ugyan, hogy mi ezt legalább megértük. Mire idáig elér az ember, addigra sok minden van, ami mögötte felgyűlt. Kinek jó, kinek rossz emlékek, tapasztalatok. Ami biztos, hogy nyom nélkül senki se éri meg ezt a kort. Tüskék, virágok, kinek mi a több.
Ha az életet úgy nézem statisztikus szemmel, akkor egy fél labdához hasonlítanám. Most a negyed labda második részének körülbelül a felénél vagyok. Bárhogy is nézem, már több van mögöttem, mint előttem.Hogy a fennmaradó negyedből mennyi az, amit én felhasználhatok, mire a végére érek, nem tudható.
Egy a biztos, a ;fél-labda; az én életem. Én éltem meg. Ha fájt, nekem fájt, ha jó volt, nekem volt jó, ha öröm volt, az én örömöm volt, és ha bánat volt, az is az enyém volt.
Sok minden belefért ebbe az életbe, de azt biztosan tudom, hogy csak azért, hogy éljek, nem fogok élni. Lesz egy pillanat, amikor én fogom mondani, hogy ennyi volt.
Példaképként néztem mindig a szomszéd nénire, aki kitartóan, nem erőltetve az élethez való ragaszkodást, de erőt adott nekem is, és másnak is a továbbiakhoz. Kicsit fel is kavarta a lelkem, mikor hallottam, hogy beköltözött a közelben lévő városi szociális otthonba. Mert mit is tagadjam ő volt a mi matrónánk, a húzóerőnk a teendőink elvégzéséhez is.
Már szégyenünkben se tettük meg, hogy ne takarítsunk, ne poroljuk ki még az utcát is mivel a mi nénink minden héten kis kapájával körbekapálta az utcai virágoskertjét, aztán leporolta a ház falát, mosószeres vízzel lemosta a kerítést, az ajtót, az ablakkeretet, leszedte a betegnek tűnő leveleket a fákról, a bokrokról. Egyszerűen ragyogott a kicsinyke, de annál takarosabb házacskája.
Eztán leült az utcai padra és várt. Az egyszem' fiára, az egyszem' unokájára? Sosem mondta, csak azt, hogy mennyire fog örülni az unoka, ha egyszer a nagyon elfoglalt életéből időt tud szakítani és meglátogatja, hogy milyen szép kis örökséget ad át neki. Tán még ide is költözik, ha meglátja ezt a takaros kis házat.
Mi meg, fiatalabb szomszédok csak mosolyogtunk. Mi tudtuk, hogy az unoka épp a Kanári szigeteken nyaral, ha meg mégse, akkor a Poschéval csajozik, amihez az anyagi fedezetet az apja biztosította.
Az idő bizony a nénit se kímélte, 86. évében bekerült az idősek házába. A házat meg ellepte a por, az udvart, az utcafrontot felverte a gaz.
Mi szomszédok semmit sem tehettünk, mert az unoka nyomatékosan megtiltotta. Ő hitte, hogy az a jólét, amit az apja neki biztosít, az örökön tartani fog.
Nem kéne biztosra venni a holnapot.
Ami ma van, az holnap nem biztos, hogy lesz. Még lehet, hogy én is kapaszkodni fogok a mába és mindenbe, ami hozzá tartozik.
Egy másik szomszédom arra biztat, hogy járjak eztán templomba, hisz lassan elfogy az a levegő körülöttem is, ami azt az erőt biztosította, hogy a családom támasza, segítője én legyek.
Felnőttek a gyerekek, ez nem tagadható. Az sem, hogy már az unokák körül is egyre kevesebb a teendőm.
A tanyába rég nem járok, hisz a tyúkok, a többi lábasjószág, de még a disznók se az én hangomra kapják már fel a fejüket. Az sem tagadható, hogy néha tényleg eljárok a templomba, de nem rendszeresen.
Mégis azt mondom, hogy az, hogy ki a vallásos és a nem vallásos, nem a templomba járástól függ. Hiszem, hogy az ember nem dönthet abban, hogy hiszi-e Istent.
A legmakacsabb hittagadó is csak Tőle várhat feloldást, csak az Ő simogató keze adhat megnyugvást.
De nem telepszik az emberre Isten. Mindig csak utat mutat, de nekem, az Embernek kell döntenem, hogy melyik útra lépek.
Én ezt az utat választottam. Ezt járom végig, ezt ismerem.
Igen, ez a sorsunk. Ide születünk, és egyszer csak azt vesszük észre, hogy megöregedtünk, azt látjuk, hogy elhagytak szeretteink, eltűntek mellőlünk is a barátok, hogy magunk maradtunk.
Mint a vadvirág a réten, amely a szikrázó nyár tartozéka, és aztán egy őszi fuvallat eltünteti… .
***
Drága Rzsikém!
Ildikóm!
Zsófikám!
Az ember életébe annyi, de annyi minden belefér…. jó is és rossz is. Én úgy érzem engem sok mindenért mintha kárpótolna most az élet. Még a 90-es években írtam jegyzetként József Attila Tiszta szívvel című verséhez: … Te azért nem ettél mert elmulattad a pénzt mit bátyád a tandíjra adott de én mi mentséget mondjak mikor három napja a gyereknek enni se adok… Pedig ekkor még nem is gondoltam arra, hogy én valaha írni fogok mégis kiírtam a fájdalmam, mikor éheztünk munkanélküliként… és mennyien voltunk, Istenem.
De elmúlt ez is mert akartuk, hogy elmúljon. Akik ezt velünk tették lassan sehol se lesznek. Mi meg megtanultuk azt hogy a szinte semmiből miképpen hozzuk ki a legtöbbet. Minket nem a talmi csillogás éltet, de örülünk ha meghívnak egy országos gálára, hisz innen a HM oldaláról is többen ott lehettünk azon a bizonyos gálán… és hiszem, hogy ehhez én kevés lettem volna Ehhez az Isteni gondviselésnek kellett "közbelépnie". Azt gondolom ez a vallásosság, mikor ezt felismeri az ember, hogy ha sokszor nem is úgy éreztem, de mindig ott volt mögöttem valaki aki arra ügyelt, hogy ha esem is ne törjem halálra magam, de lássam meg azt a kevés valamit ami elég arra, hogy megint és újra talpra álljak, és hogy megmutassa azt ami a széppé teszi az életem és azt a nagyon kevés dolgot ami igazán fontos egy ember életében. Én még azt is a jó Isten tettének tulajdonítok, hogy mindig olyan emberekkel hozott össze akik velem azonos értékrenddel rendelkeznek akiknek a tisztesség az életelemük. Egyet azért sajnálok, hogy nem egyszerre halunk meg mi összetartozó lelkek, hanem fokozatosan tűnnek el az életünkből, ahogy mi is el fogunk egyszer tűnni, hogy átadjuk a stafétát az utánunk jövő jó embereknek….
Köszönöm hogy ilyen kedvesek voltatok és elolvastátok kis írásom.
Szeretettel: Jártó Róza /mami/
Drága Róza !( Mami)
A vallásossággal kapcsolatban nekem nemrég volt egy kellemes beszélgetésem a szülő városom Tiszteletesével. Nagyon idekívánkozik, hát elmondom annak igazolásául amit tőled olvastam. Mindig úgy tudtam, hogy református vallású vagyok. Konfirmáltam tinédzser koromban, de amire emlékszem az az , hogy többféle felekezet templomi istentiszteletén is részi vettem. Nemrég megjelent egy konfirmáló csoportkép egy korabeli fotó, a város egyik zárt csoportjában ahol régi képeket tesznek fel. Többek között én is rajta vagyok , de a legérdekesebb, hogy különféle vallások papjai és a hitet tevő fiatalok is rajta voltak . Most 69 évesen megingott ( nem a Hitem ! ) bennem a bizonyosság vallásomat illetően. A kérdésemre , hogy hol nézhetném meg a bejegyzett vallásomat , azt a választ kaptam, hogy Isten előtt egyáltalán nem számít az , hogy milyen vallású vagyok, a lényeg, hogy a hitemet ne veszítsem el sohasem. Így aztán megnyugodva tértem haza, hogy továbbra sem zavarja meg lelkem a hovatartozásom, mert Istenhez így is fordulhatok, mert nem tesz különbséget.
Szeretettel olvastam őszinte, tisztán látó soraidat Drága Róza.
Ölellek, és jó egészséget kívánok, Zsófika.
Drága Mami!
Örömmel olvastam soraidat, s hogy Te nem azok közzé tartozol, akiket vigasztalni kell. Csodálatra és tiszteletre méltó életszereteted, s küzdelmed, amit végül győzelemre vittél.
Erősebbnek bizonyultál, mint a terhek. Gratulálok gyermekeidhez, unokáidhoz, írói, költői sikereidhez és a Váci Mihály emlékdíjhoz. Egzisztenciát teremtettél, saját erőből, anya és nagymamaként, dolgozó nőként, s mint író, és költő is. Kívánok nagyon jó egészséget, és további sikereket! Szeretettel ölellek: Ildikó
Róza,igen szeretnék neked gratulálni a 70. születésnapodon is,(l)(f)
Ildikóm!
Nekem szerencsémre nagyon szép lett ez az életszakaszom. Sokszor már röstelkedem, mikor hallom mások panaszát, amit megértek ugyan, de most nem érzek. Igaz én fiatalon voltam beteg, fiatalon voltam özvegy, fiatalon elesett. Mostanra meg rendeződtek a dolgaim… Írod, hogy most 59 éves vagy. Én akkor kezdtem élni. 58 évesen diplomáztam, akkor írtam meg életem első prózáját, amit 2010. novemberében mertem publikálni itt a HM oldalán, és valahogy az élet napos oldala is rám talált. Abban az időben ismerte meg az írásaim városom és valamiért azonnal az érdeklődés középpontjába kerültem. Illetve az írásaim. A gyerekeim is kaptak munkát, az unokáim is elkezdtek jól tanulni az iskolákba ahova mentek tanulni, és az a hatalmas adósság ami friss özvegyként rám szakadt eltűnt. Mindent kifizettem. Ami biztos, hogy 2004-ben amikor a fiam nyolcadikból ballagott, még olyan elesett voltam, hogy még ballagási cipőt se tudtam neki venni… mégis elment gimnáziumba. Mire kezdte a 11.-et már tudtam neki szgépet venni és még abban az évben vettünk TV-t is. Miközben én meg elkezdtem tanulni a Szolnoki Főiskolán. Igaz ezt ijedtemben tettem, mert meghallottam, hogy elbocsájtanak minden köztisztviselőt akinek nincs főiskolája. Akkor még alig 6-7 éve dolgoztam rendszeresen. A hír végül "kacsa" lett, de nekem most jól jön ez a diploma amit marketing-pénzügyből szereztem meg. A férjem 1992-ben halt meg olyan rövid együttélés után, hirtelen, hogy nem volt időm, még kiszeretni se belőle. Épp ezért tudok felhőtlenül együtt dolgozni az alkotótársammal akinek itt jött az az ötlete, hogy alapítsunk könyvkiadót és adjuk ki az alkotásainkat. Ő komolyzenei szerkesztő, újságíró én meg írok. Mikor mit. 2012 márciusától már verseket is. És mit mondjak valamiért tetszik az olvasóknak. Igaz, még az itteni szakértők sosem díjazták az én írásaimat első hellyel, de mindig az élvonalba voltak… Az is igaz, hogy nem is vágyom arra, hogy itt elismerést kapjak a elmúlt év botrányos díjazásai miatt.
Ildikóm! Én elmondhatom, hogy 66 éves koromra olyan sokat elértem, hogy ennél "magasabbra" már nem vágyom. 2015 áprilisában megszületett a negyedik dédunokám Réka Amira aki még mindig elbűvöl a mosolyával. Ősszel városi házat vettünk és a tanyából beköltöztem a városba, megjelent a negyedik könyvem ami egyben az első verseskönyvem. És megkaptam a Váci Mihály emlékdíjat. És még mindig telve vagyunk tervekkel, álmokkal amiket sorba valósítunk meg az alkotótársammal, dr. Kovács Gyulával aki szintén HM-es tag. Közben túl estem egy agyműtétem ami után csak írni tudtam beszélni nem, de már itt vagyok ha nem is gőzerővel…
Úgyhogy Kedves Ildikóm! Én tényleg egy szerencsés ember vagyok aki hiszi, hogy már van valami mögöttem. 3 gyerek, 6 unoka és 4 dédunoka. Minden más ráadás amit az élettől kaptam és kapok eztán.
Ildikóm! Köszönöm szép hozzászóló-leveled írásomhoz.
Szeretettel gondolok Rád: Jártó Róza /mami/
Kedves Mami!
"Hiszem, hogy az ember nem dönthet abban, hogy hiszi-e Istent."
Maximálisan egyetértek!
Én 59 éves vagyok, s majd 66 évesen örülnék ha ennyi lehetnék.
Nem tudom, mikor változott meg minden. Akkora hibát vétettem, hogy már se időm, se erőm kijavítani. Azzal áltatom magam, hogy ha újrakezdhetném, másképp csinálnám.
De ha tudnám, a most-ot is másképp csinálnám. De csak kicsit tudom másképp, ahhoz is nagyon össze kell szednem magam. A lehetőségek, csupán lehetőségek maradnak, ha nincsenek meg hozzá a belső feltételek. Ezért nem ítélhetünk el senkit. Magunkat sem.
Popper Péter mondta, hogy akik vagyunk, az jutalom, és büntetés is egyben. Ezért nincs helye az önostorozásnak. Igaz lehet, még sem tudom abbahagyni!
Lehet hogy nem idevalók ezek a sorok, de menekülök a gondolattól, hogy egyszer, elesett, vagy kiszolgáltatott leszek, teher másoknak, magamnak. Titkon reménykedem abban, hogyha gyermek maradok, nem kell szembe néznem a véggel, mert amit én nem látok, az sem lát engem. Hogy majd a halált is megúszom, mint annyi mindent.
Pedig megtapasztaltam, hogy a haláltól való félelmem, az élettől való félelem, mert ahhoz hogy igazán éljek, minden pillanatban vállalnom kell a halál kockázatát. Próbálok erről nem elfelejtkezni.
Én úgy érzem, csak a test öregszik. Csak az az, ami elhagy bennünket. Én legbelül, még mindig az a szeretetre, szeretni vágyó, megbántott, a boldogságot kereső gyermek vagyok, akire egykor ráeszméltem. Az nem lehet hogy ne találjam meg újra,újra és újra, a boldogságot. Neked is azt kívánom drága Mami, hogy legyen még nagyon sok boldog, örömteli perced, amikor ha pillanatokra, percekre is de tökéletesen megfeledkezel a elmúlásról, mert a jelenben meghalni nem lehet, mert vagy már meghaltunk, vagy még csak meg fogunk halni. A jelenben élünk.
Ölellek szeretettel: Ildikó:)(l)(f)
Kedves Violám!
Válaszolok privátba!(f)
Ölellek! Szeretettel gondolok Rád: /mami/
Drága Róza Mami!
Örülök válaszodnak és sajnálom, hogy beteg voltál. Sajnos, senkit nem kímél.
Vigyázz Magadra.
Köszönöm a június 4.-i dátumot, feljegyeztem, talán elmegyek.
Emlegeted a Fehérvári úti Bemutatót, van társad? Talán én is lehetnék? Most készül a 10. könyvem. Elhívhatnánk Szőlősi Dávidot a bendzsójával, ő énekel is. Ez csak egy ötlet.
Találtam egy nekem jó közlekedést, az 1-es villamost, ott van a végállomása.
Szép napokat és jó egészséget kívánok szeretettel: Viola (f)(l)(f)
Drága Rizsikém
Ó Te kis Drága 70. éves. Ölellek! Látod, milyen szerencsések vagyunk? Mert megéltük ezt a kor, és azért is, hogy megéltük a net kitalálását. Ha ez a kettő nem lenne akkor mi most és itt nem találkoztunk volna. Én most "lábadozok" és lassan de kezd visszatérni az erőm és teszek, és írok, és örülök a dédunokáknak. Jó, persze az unokáknak is meg az egész családnak. De időnként összegzi az ember az életét és azt papírra is veti.
Drága Rzsikém! Remélem ha elérem a 70. évem is örülünk egymásnak.
Szeretettel gondolok Rád! /mami/
Drága Violám!
Most, hogy már jobban vagyok ( hónapok óta betegeskedtem) minden képen szeretnék veled is még találkozni. Kezd vissza jönni a tenni akarásom, a vágyaim, hogy veletek lehessek ha csak kicsinykét is. Már agyalok azon, hogy miképpen is oldhatnám meg, hogy én is tartsak egy szerzői találkozót a Fehérvári úton és ha lehet a alkotótársammal együtt. Violám! Most kaptam az értesítést, hogy a Cserhát Művész Kör június 4-én gálázik. Remélem leszel annyira jól, hogy oda el tudj jönni egy ölelésre, egy baráti mosolyra. Hiányzol! Hiányoztok!
Szeretettel: /mami/
RÓZA.(l)
Hétköznapjaink.
Nagyon jó tettem,hogy ide kapcsoltam a gépecskémet.
ilyen környezetben élek én is.
De ne panaszkodj én 7o leszek a nyáron.
Hinni nem akarom,de a 90-t céloztam meg,mert körülöttem ,ilyen korú szomszédok élnek.
Igen és a kertjében gyönyörű virágok 94 évesen
Köszönöm neked ezt a kis beszélgetést.
Szeretettel.Rzsike
Drága Róza!
66 már? Isten éltessen elégedettségben és jó egészségben, ezt kívánom szívből.
Írásod őszintesége, bölcsessége szívemig ér. Valóságos, igazságokat tartalmaz.
Egyet értek Veled és nagy tetszéssel olvastam.
Most jobb, ha itt be is fejezem, mert vissza emlékszem ezekre az évekre, döbbenettel, mert egyre gyorsabban mennek az évek, a leépülés évei. De nem csak úgy simán, hanem a bajok tetéződésével. Ha szembe néz is velük az ember, maga is hitetlenül éli át, tehetetlenül sodródva.
Ezeket csak nagy erőfeszítéssel, akarással lehet túl élni.
Sok-sok erőt adjon Neked a Jóisten.
Szeretettel kívánom: Viola (f)(l)(f)
Drága Jégmadár! Kedves Marika!
Az írónak az a dolga, hogy írjon. Az olvasónak, hogy olvasson. Minden esetben arra törekszem, mint "új" író, hogy még véletlenül se befolyásoljam az olvasót abba, hogy a mondanivalót miképpen értelmezze.
Máriám! Tudom mire gondoltál a hozzászólásodban. Én meg azt tapasztalom, hogy lassan elmennek, eltűnnek mellőlem a régiek. Hol egy munkatárs, hol egy barát hol egy családtag, aki örökre eltávozik.
Édesapám egy rendkívüli ember volt. 92 évig élt egészségben, tiszta tudattal, míg azt nem mondta, hogy eddig és nem tovább. Azt mondta nekünk, hét imádott gyermekének, hogy már mindenki idegen. Már nem tud senkivel beszélgetni. Más korosztály, más emlékek… . Már lejátszott minden sakk-játszmát, már eldalolt minden dallamot… .
Persze nekem még előttem az élet, így 66 évesen, de túl későn jött a rendszerváltás, hogy én is kiteljesedjek… . 58 évesen szereztem meg a diplomámat marketing-pénzügy szakirányon, de disszertációra már nincs erőm, meg már más a fontos nekem is, mint, hogy egy dr kerüljön a nevem elé.
Máriám! Köszönöm értő olvasásodat!
Szeretettel ölellek: Jártó Róza /mami/
Szépet írtál, bár a vége meglepett. Az utolsó bekezdéssel nem értek egyet, de ez a Te gondolatod.
Drága Icum!
Bizony jól szóltál! "Ez így jó, így kerek a világ."
Köszönöm a jókívánságokat amit néked is viszont kívánok!
Szeretettel ölellek: /mami/
Drága mami!
Születésnapunkon főleg hajlamosak vagyunk visszatekinteni, számot adni önmagunknak, mit értünk el, mit tettünk jól, avagy rosszul. Tartalmas, mozgalmas az életed, aktív vagy, hát kit érdekel a kor…. 😉 Elrepülnek az évek, egyszer egy tavaszi fuvallat elrepít minket, de erre felesleges gondolni.
Az évek bölcsességet,s hatalmas élet-tapasztalatot is begyömöszöltek a zsebünkbe, s ezeket mind-mind át tudjuk adni gyermekeinknek, unokáinknak. Ez így jó, így kerek a világ.
További szép sikereket, és boldog szülinapot, jó egészséget kívánok nagy-nagy szeretettel és öleléssel: Icu(f)
Kedves Tibor! Sosem felejtem el, mikor oktatólag azt írtad nekem az első kommentbe amit hozzám intéztél hajdanán, …tudod kislány, ha annyi éves leszel mint én….B) ….
Ha jól nézem mi onnantól vagyunk barátok, egymást tisztelő alkotó-társak… . Örülök, hogy ismerhetlek!
Drága Tibor! Örülök, hogy olvastad kis írásom: Szeretettel: /mami/
Érdekes volt volt olvasni az élettapasztalataidat Róza. Már csak azért is, mert én ia hasonló cipőben járok. A novellád befejező sora pedig meghatóan lírai.
Jó volt olvasni írásodat!
Szeretettel: Tibor