A szerencsétlen Peti

Összes megtekintés: 34 

– Nem marad meg, mondta a szülésznő mikor a gyermeket a világra segítette.Sőt még csak meg sem paskolta, hogy magához térjen ájulásából; ennyi fáradságra sem látszott érdemesnek a szegény Peti.

Az anyja szánakozva nézett rá:

– Minek gyötörjem magamat vele, mikor úgy se viszi soká.És nem táplálta őt kellőképpen. Mindazonáltal a fiú nem halt meg mindjárt, hanem csak hetven esztendő múlva.

Az anyja nem vett neki játékot, mint a többi gyermekének.

– Kár volna a kezébe egy lejes fa-ló is, mert eltöri.Ezt mondta. A kisfiú tehát csak az ingyen pókokkal játszott; legyeket adott nekik enni és soha nem történt, hogy elszakított volna egy pókhálószálat. De a pókok, akik mindenki mástól elfogadják a legyet, benne nem bíztak, sanda szemmel néztek rá a háló legszéléről s csak akkor nyúltak a jó pecsenyéhez, mikor az adományozó már eltakarodott onnan.

– Igazán nem tudom: érdemes-e iskolába küldeni ezt a kölyköt! sóhajtott az apja. Előre látom,soha nem tanulja meg az ábécét.A fiú azonban ismerte a betűket mint bárki az iskolában. Ez érdeme, sajnos, örök titok maradt; mert a tanító, egy jószívű, de türelmetlen ember, sejtette, hogy ez a szerencsétlen gyerek úgy sem tud semmit, hát nem olvastatott vele soha.

A nagy focicsapatba nem vette be senki sem.

– Hogy miattad veszítsünk? Csak az kéne!És elkergették. A boldogtalan Peti ennek következtében maga labdázott és néha a templom keresztjéig ütötte föl a labdáját. Mire jött a harangozó és elkobozta tőle az ütőfát is, a labdát is:

– A keresztet akarod ledobni, te pogány?

A gimnáziumban azok közé a diákok közé tartozott, akiktől a tanárok félnek. Akiket csak mogorva, esős napokon, súlyos pénz vesztességek után, legrosszabb kedvükben hívnak ki felelni; mert eleve meg vannak győződve, hogy úgy sem tud semmit.

S mikor mégis mindenre megfelelt, azt mondták rá: -ma épp könnyű volt a lecke-, és beírtak neki egy elégségest.A nyolcadik osztályban a matek professzor, egy induktív módszert kedvelő úr, röviden elmagyarázta Newton kéttagú tételét, azután egy kissé kétkedve az osztályhoz fordult:

Akadna valaki, aki ezt szépen levezesse a táblán?

Mély csönd lett. Megszeppent az első eminens is. Ekkor fölállt Péter.

– Mit akarsz? kérdezte a professzor. No csak menj ki, úgy sincs itt szükség reád.

– Én nem akarok kimenni, felelt Peti , hanem levezetem a tételt.

– No ha még Peti is le tudja vezetni, nevetett a tanár úr, akkor hagyjuk az egészet,nem érdemes vesztegetni vele az időt.

Mikor katonai besorozásra került a sor az orvos meglepődve kérdezte.

-Maga miért akar katona lenni?

– Hogy szolgáljam a hazát doktor úr, felelt Peti A galléros úr kacagva vette le nyakáról a szalagot,s hogy megmérje a mellkasát. És elálmélkodott, mikor látta, hogy az a hitvány mellkas szélesebb a minimumnál. Aztán végigtapogatta, a karját, a combját; és meggyőződött, hogy ez a véznaság csupa acélizomból van összekalapálva.

Háború lévén, Péter egy ütközetben azt látta, hogy a kapitányát aprítja az ellenség.Odarohant, szúrt, lőtt, vágott és megmentette a kapitány urat.

– Arany medália dukál ennek a hősnek! szólt az ezredes. De ki az?A hős ugyanis fölismerhetetlenné lett a vértől és a füsttől. Mosdatni kellett. Mikor kimosdatták és meglátták, hogy ő a Peti, az egész tábor elnevette magát:- A Peti ! No akkor ezt ugyan mindenki megtette volna!

– És a legénynek három gombja hiányzik! dörgött az ezredes. Huszonöt botot rá!

Elkövetkezvén a béke, Péter szerelmes lett a váradi református lelkipásztor leányába.

– Erzsike, én szeretem önt, mondta egy holdas estén.Erzsike a szeme közé kacagott; a tiszteletes úr pedig másnap megszólította:

– Öcsém, értsük meg egymást. Ön teljesen megbízhatatlan ember létére, soha, de sohase bírna tisztességesen eltartani egy asszonyt. Kérem hát, kímélje meg a jövendőben házamat becses jelenlétéről.

Volt Petinek egy gazdag nagynénje. A szegény fiú miért igen, miért nem,de szerette ezt a vénasszonyt és olykor eljárogatott hozzá.

– Tudom, miért jössz ! kiáltott rá mindig a nénje. Azt kémleled, van-e még bennem egy csöpp élet. Mert a halálomat várod. De hiába várod, te gonosz. Mert én százezer lejes vagyonomat mind az Első hazai általános nemzetközi órakulcsgyár részvényeibe fektettem s a részvényeket a Román Tudományos Akadémiára hagyom.

Első hazai általános nemzetközi órakulcsgyár azonban hirtelen megbukott s a nénje pénze az utolsó lejig odaveszett. Peti ekkor magához vette a tisztes matrónát és úri módon,hűségesen eltartotta, élete kilencvenhetedik évében elkövetkezett haláláig. De a néni mégsem bízott a gonosz öccsében soha; az ételeket mindig kipróbálta macskáin; nem akarja-e őt megetetni ez a rossz ember. S mikor haldoklott, azt mondta, hogy a méreg vitte a sírba.

Péter harmincéves korában hivatalt akart vállalni.

– Minek nevezzük ki önt? szólt a hivatalfő kellemetlenül mosolyogva. Előre tudom, úgy se járna be soha a hivatalba, mert ön maga a pontatlanság. Különben ám legyen. Megkapja az állást, de csak azért, hogy bebizonyítsam, mily hamar elveszti; mert ön, kezem írását adom,nem fog bejárni az irodába.

Péter harminckilenc évig nem mulasztott el egyetlen egy hivatalos órát sem, nem jött későn egyszer sem. De a negyvenedik esztendőben egy nap üres maradt a széke.

Lám, megmondtam, hogy ez az ember sohasem fog bejárni! kiáltott a hivatalfő. És azt is tudom, hogy most majd színlelt betegséggel mentegetőzik!A jó Peti azonban nem mentegetőzött sehogyan sem, mert meghalt.

– Ej, be különös egy halott ez! dörmögött este a korbonctanász Nekem úgy látszik, nem halt meg elég alaposan.Aztán rázta, hallgatta, kopogtatta; végre pedig felhúzta a kesztyűjét:

– Egyelőre nem állítom ki a temetési engedélyt, mert ez az ember nagy mértékben gyanús.

Negyednap végre megbízott benne a doktor úr. Most már sietni kellett a temetéssel. Jöttek a gyászvitézek és koporsóba tették Petit. Az egyik elővett a zsebéből négy szeget és leszegezte a koporsó födelét. Ekkor a másik is elővett a zsebéből még két szeget és félig humorosan, félig babonásan – mert a temetős embereknek, tetszik tudni, megvan a maguk humora és a maguk babonája – azt mondta a társának:

– Te, olyan furcsa képe volt ennek a halottnak. Én is leszegezem, nehogy holmi rossz tréfából éjfélkor visszajöjjön.És leszegezte ő is. Pedig a szegény Petinek bizonyisten esze ágában sem volt a visszatérés,se éjfélkor, se máskor.
Vége.

“A szerencsétlen Peti” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Drága Magdika!
    Meglehet ,hogy felismerik az értékük,de mindhiaba.Ha egyszer az emberek
    rájöttek,,hogy Peti milyen balog ,utána ,már nem sajnálja senki, hanem kacagnak
    minden cselekedettén.

    Köszönöm szépen,hogy olvastad !
    Szeretettel…Babu
    😅😅😅

  2. Drága Marica!
    Vannak azért ilyen vesztes emberek is, tudom..
    En magam ezek közé sorolom,így született meg gondolatomban a történet.
    “Az örök vesztesek”,ahogyan Te jellemezted Petit..Egyesek feltaláljak magukat
    mint Peti,de nincs mindenkinek annyi ereje,ezért lett kissé humoros!

    Nagyon szépen köszönöm….Babu😅😅😅

  3. Drága Évike!
    Orvendek a látogatásodnak.Peti ezekhez az emberekhez tartozott már amikor
    megszületett! Én tulajdonképpen a humoros oldalát akartam kiélezni,de
    valóban sajnálni való egy ilyen ember!Remélem,hogy sok nincs belőlük!
    Köszönöm szépen kedves soraidat…Babu😅😄😄

  4. Kedves Babu!

    Vannak az életben is hasonló sorsu emberek, akik bármit tehetnek, nem ismerik fel a belső értékeiket,
    Szeretettel gratulálok,
    Magdi

  5. Jól kigondolt történet volt, persze számtalan túlzással, de épp ettől fantasztikus és kifejező. Van, aki bármit tehet, akkor se fogadja el őt senki.

    Szeretettel: Rita🌺🌸🌼

  6. Drága Babu! Vannak emberek, kiknek semmi sem jön össze az életben, ez a történet ennek a karikatúrája. Mulatságos, mégis, sajnálni való. Nagyszerű történet, nagyszerűen megírva. Szeretettel olvastalak: Éva👏💐🌷🌹🌻

  7. Szia Babu!
    Peti története megragadott, az jutott eszembe, hogy így lesznek az utolsókból elsők. Elismerés Petinek, a kitartásáért, neked a nagyszerüen leírt történetért.
    Szeretettel Rózsa🌹🌷🌼

Szólj hozzá!