Morzsánként

Összes megtekintés: 66 

Józsi bácsi nem mindig volt bácsi, vidám, fiatal legényként nősült, feleségül véve Kati nénit, kivel mikor néhány éve beszélgettünk, már akkor hatvan éve élt boldog házasságban. A szerelemből két gyermek született, kiket nagy gonddal neveltek, iskoláztattak, szívük minden szeretetével. Hiszen nem esett ez terhükre, az ember gyermekét is csak úgy gondozza, mint kertjét, legjobb tudása szerint, márpedig Józsi bácsinak ebben nagy tapasztalata volt, apjától tanulva a föld szeretetét, a gyümölcsfák gondozását, a család összetartó erejét. Tudta mikor kell permetezni, hogyan szabadulhat meg a kártevőktől, milyen praktikákat kell bevetnie ahhoz, ne csupán teremjen a fa, de bőséges termése egészséges legyen. Valami oknál fogva azonban a jó szándék néha félresiklik, és a szépen növekedő fa korhadásnak indulhat…

Mint elmondta, házasságába öt hold szőlőt vitt, melyet a gyári munka után pihenésképpen, lelkiismeretesen művelt, folyamatosan fiatalítva a tőkéket, hátha valamelyik gyermeke átveszi majd tőle azt, a föld szeretetével együtt. Azonban lányuk Katica tanítónőnek képezte magát, a fiú pedig – miután több iskolát elkezdett – úgy döntött vállalkozó lesz, mert a maga gazdája kívánt lenni. Sokáig gondolkodott rajta miféle dologba vágjon bele – nem igazán értett semmihez, a kétkezi munkát nem szerette -, majd egyik barátja tanácsára fuvarozó céget alapított. A beinduláshoz nem kevés tőkére volt szüksége, melynek összege több millió forintra rúgott az előzetes költségkalkuláció alapján. A tőke előteremtéséhez rábeszélte apját, adnák el a szőlőültetvényt, lassan abból ő úgyis kiöregszik. Vérző szívvel, bár de beleegyezett Józsi bácsi, ami nehezére esett, mert az nem messzire feküdt házuktól, s ha jól meresztette szemét a kis présházat láthatta a kert végéből, hol annyi kedves órát töltött cimboráival, kik már mindannyian az égi borospincében vártak rá. Hosszú időnek kellett eltelnie, hogy megszokja, az nem övé, ha ugyan megszokta.

Józsi bácsiék hagyományos parasztházban laktak, jókora telekkel, melynek másik felébe szintén szőlőt telepített, afféle csemege, ennivaló szőlőt, mit nyár közepétől jó puha kenyérrel lehet fogyasztani annak, ki azt szereti. Párjával szerették, ezért is óvta, mert az asszony olyan jóízűeket tudott belőle enni. Gondosan permetezte, kapálta, miközben győzködte magát, lám fiának mégiscsak igaza lehetett, mikor eladták a Szalagost – így nevezték a régi ültetvényt, mely a domb oldalában húzódva fényes zöld selyempántlikára hasonlított tavasszal -, hiszen ennek a néhány sornak gondozása is egyre jobban nehezére esik. Azok kihasználva, a nagy telek adottságát, a parasztház mögött építkeztek, aminek Kati néni örült, legalább láthatja unokáit felnőni. No, és Józsi bácsi szintén örült, mikor a szőlőtőkéről a gyerekek apró ujjaikkal csipegették a szőlőt. Azután azok felnőttek, és elkerültek felsőbb iskolákba, majd családot alapítottak. Fiú unokája egy napon azzal állt elő, használt autókereskedést nyitott az egyik mellékutcában, s mivel ez a ház forgalmasabb út mellett áll, a reklám kedvéért néhány autót a kerítés mellett kiállítana. Józsi bácsi igaz, elmúlt nyolcvan éves, mégis azonnal tudta, az ő szőlőjének helyére gondol, mi a kaputól lenyúlt a kert végéig.
– Papus már idős – magyarázta hangosan Jocóka, kinek e nevet adta a család, így különböztetve meg a két idősebb Józseftől –, úgysem tudná megművelni jövőre azt a szőlőt, mit vacakolna vele. Pihenjen!
Jocókával nem lehetett vitatkozni, akkora embernek tartotta magát, meg volt róla győződve, csak neki lehet igaza, s nagyapja hálás lehet a gondoskodásért.
Józsi bácsi ebbe is beleegyezett, a családi békesség kedvéért. Mikor a tőkéket irtották, ő elbújt a szobába, és ki sem jött onnan, míg a traktor zúgott. Estefelé csendesedett csak el az udvar, mely a szürkületben, lekopaszítottan, elkeserítő látványt nyújtott. Nem volt az sokáig üres, unokája hamarosan megérkezett, és a vontatóról négy elegáns autó gördült le. Józsi bácsi ettől kezdve a kert hátsó részében tartózkodott jobbára, hol a még megmaradt tőkék között ha nem húzta ki nagyon magát úgy tűnt, körös-körül hosszú zöldellő szőlősorok hullámzanak. Itt legalább nem érezte a benzin bűzt sem, mikor a leendő vásárlók ott járatták a motort háza mellett.
Józsi bácsit az elmúlt ősszel még láttam, amint megmaradt pár tőke szőlőjét szüretelte. Zománcozott vödröt tolt a bokor alá, és kisbicskájával akkurátusan vágta le a tömött fürtöket.

Néhány hete hallottam, hogy a kertben találtak rá holtan. Kedvenc helyén ült, háttal a háznak, tekintete valahová a távolba révedt, a dombok felé, arra, hol az az öt hold szőlős kéklő fürtökkel terhelten, szüretelőkre várt.

Ma, mikor házuk előtt eljöttem láttam, a parasztházat eldózerolták, s helyére üzletet kezdtek építeni. A kert hátsó részében az elárvult szőlőbokrok levetkezett ágait, és a köztük embernyi magasságúra felnyúló gazat haragosan rázta az őszi szél.

“Morzsánként” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Drága Éva!
    Novellád gondolatisága megkapó. Nosztalgikus múlt és napról napra változó jelen összekapcsolása jellemzi a történetet, melynek főszereplője az engedékeny és szorgos Józsi bácsi, a dédpapa. Az írásodban lévő hosszú időmúlásból érzem, hogy fikció és éppen ezért rajongó örömmel olvastam a döccenőmentes, gördülékeny és roppant olvasmányos alkotásod. Élvezettel jövök olvasni hozzád, mert sosem csalódtam még. 😍😘🌺🌺🌺

  2. Drága Évike!
    Szépségesen írsz! Élmény olvasni írásaidat!
    A mindennapi élet tennivalóit úgy adod elő mintha valami nagy tudomány lenne.
    Mindennek meg adod a fontosságát!
    Gördülékeny írásaidat mindig szeretettel olvasom.Kár ,hogy ilyen szomorú
    a történet vége ,akár a valóságban.Jó érzéked van a prózaírásban!
    Szeretettel olvastam….Babu😍😍😍

  3. Kedvess Évike!
    Írásod híven tükrözi a ma fiatalságának mentelitását. /tisztelet a kivételnek/
    Ismerősöm édesanyját látogattam idősek otthonában, mikor fia megjegyezte “A szülők sokáig élnek, a fiatalok későn örökölnek”
    Novelládról, ez jutott eszembe.
    Szomorú!
    Gratulálok!
    Marica

  4. Kedves Éva !
    Öröm olvasni a régi történeteidet, legalább annyira, mint kisgyermekként tátott szájjal hallgatni a kispadon összegyúlt asszonyok megélt történetét, mrlyet ugyanilyen érdekfeszítően meséltek el szóban, mint Te írásban.
    Szeretettel gratulálok, Zsófia.🔰

  5. Kedves Barátaim!
    Köszönöm, hogy megtiszteltetek azzal, elolvastátok ezt az írást. Tulajdonképpen történeteim egyre inkább fikciók. Kerékpároztam az utcán, megláttam egy idős bácsit, ki néhány sor szőlőjét szedte a kertben, a másik felében elegáns ELADÓ feliratú autók álltak. Nos, így született Józsi bácsi, kit a családja “elmorzsáz”, azaz saját életüket az övéből teremtik meg. Bizonyára ez normális dolog, hiszen az ember ad gyermekeinek szívesen, ha van miből. Én inkább azt, ahogyan történt szerettem volna pellengérre állítani. Az ügyeskedő, dolgozni nem szerető Jocókákat. Köszönöm szépen figyelmeteket! Nagy szeretettel: Éva 🤲🤲🤲🤲(Ezek tartott markok, bár kicsinyítve másnak néz ki…)

  6. “Jocókával nem lehetett vitatkozni, akkora embernek tartotta magát, meg volt róla győződve, csak neki lehet igaza”

    Vannak ilyen Jocókák, talán a kelleténél többen is, akik bár nem szeretnek dolgozni, észt osztani azt tudnak.

    Profi vagy az ilyen életszerű történetek tálalásában. Ez is szuper lett! Gratulálok!

    Szeretettel: Rita💐🌷🌼

  7. Drága Évi!
    Ezt hozta magával az urbanizáció, el kell dozeroltatni a régi házat, és újat mást építeni helyébe. Ami nekünk természetes. A család lassan hozzá szerette volna szoktatni Józsi bácsit. Látszólag a békesség kedvéért beleegyezett a kérésekbe. De szíve, lelke, a régi házban szőlősben maradt. No azt ölték meg Józsi bácsiban. Szomorú történetedhez szívből gratulálok Rózsa🌹🌼🌻

  8. Csodaszép és szomorú történet Évike, a szemem is könnybe lábad kicsit… siratom ezt a nemesen egyszerű értékekben bővelkedő érzelemgazdag időszakot, ezt a mentalitást, az akkori emberek földszeretetét, még mindennek volt értelme, súlya, értéke…
    .. gyönyörű az utolsó mondat is, szinte látom szemeim előtt..🍄🍂🍇️💓 Szeretettel ölel, Vicus

  9. Kedves Éva, nagyon meghatott történeted. Van egy olyan érzésem, hogy a régi parasztházzal együtt Józsi bácsiék emlékét is eldózeroltatta az unoka.
    Lehet, tavasszal ha arra jársz, már a szőlőbokrokat sem fogod látni.
    Szeretettel gratulálok: Kata

Szólj hozzá!