Éppen hatvan évvel ezelőtt történt. Még ma is látom magam előtt a szövőgyár hatalmas gépcsarnokát és hallom az óriás Dzsakardt gépek zakatolását, és azt a rettenetes sikolyt, ami végig száguldott a csarnokon. Mindenki megborzongott. A gépek egymás után leálltak.
Csak egy hely volt, ahol tovább zakatoltak. Ilának a gépei jártak tovább.
Oda rohantunk.
Az egyik gép dobján ott pörgött Ila haja. A művezető leállította a gépet, amely előtt, összerogyva ott hevert Ila. A gép dobja feltekerte gyönyörű haját. Mint mikor a nyulakat megnyúzzák. Nem volt bőr a fején. Hiába figyelmeztették, büntették, mert nem kötötte be a haját, nem érdekelte. – Tudok én magamra vigyázni Béla bácsi! Ezt a gyönyörű hajamat kár volna bekötni! – Ezt szokta kiabálni műszak kezdéskor. Mindig elkésett. Büszke és fegyelmezetlen volt. Azért nem küldték el, mert bármennyit késett, mindig behozta a lemaradást. Sztahanovista volt.
Dermedten álltunk. Senki nem tudott megszólalni.
Aztán mindenkit hazaküldtek. Napokig tartott a vizsgálat. Az eredmény az lett, hogy minden 18-éven alulit elbocsátottak, mert kiderült, hogy három műszakban nem lett volna szabad dolgoztatni bennünket.
Életem során sokszor eszembe jutott Ila. Senki sem ismerte. Nem barátkozott senkivel. Szép volt, jó alakú, hosszú szőke hullámos haja, csak úgy lobogott, ahogy végig szaladt a csarnokon. Mintha ott akarta volna behozni a késést. Nagyon szépen járt. Jól keresett. Minden pénzét magára költötte. Úgy gondoltuk, hogy valami jómódú családból való.
Gazdag szülők, elkényeztetett kicsi lánya, aki azt tesz a pénzével, amit akar. Nagy volt a meglepetésünk, amikor a temetésére rajtunk munkatársain kívül, egy kis töpörödött anyóka jelent meg.
Senki más! Mint az „Öreg néne őzikéje,” című meséből, az öreg néne. Kiderült, hogy az édesanyja volt. Ila tehát olyannak mutatta magát, amilyen szeretett volna lenni!
Ha eszembe jut, mindig látom a hatalmas csarnokot, s hallom Ila borzalmas sikolyát, ahogy végigszáguld a csarnokon. Kár volt érte!
Szalianna
Kedves kis Viola! Köszönöm a rózsát!
Nagyon örülök, hogyha láttatni tudom a történeteket, és aki olvassa, annak is eszébe juttat egy – egy régen elfelejtett emléket! Köszönöm az érzékeny kis lelkedet!
Üdv: Szalianna
Kedves Julianna!
Meghatódva és borzalommal olvastam történetedet. Olyan szépen írtad le, hogy filmszerűen láttam mindent. Sajnálom szegényt, de csak ilyen kevés időt kapott az élettől.
Eszembe is jutott a saját életem: 15 évesen 3 műszakban dolgoztam gumi-kenő gépen, és bizony többször is előfordult, hogy lángba borult a gép. Szerencsére odaszaladtak a közeli gépektől az idősebb kolléganők. Ó Istenem! Rám is angyal vigyázott.
Szeretettel gratulálok: Viola (f)