Érzés, ami már nincsen (100 szóban)

Összes megtekintés: 128 

Régen, az öcsémmel, vidéken töltöttünk nyaranta négy-öt hetet, a nagyszüleimnél, akik mindig örültek a pesti ;onokáknak;. Élveztem a kártya partikat papámmal, és megleshettem mamám hogyan készíti nekünk a finom süteményeket. Jól éreztem magam messze a nagyvárostól. Az önfeledt nyaralás végén, mégis honvágyam volt.
Amikor a visszaúton, a főváros határánál megláttam az első kék buszt, átjárt a jó érzés, amelyben szerettem elmerülni. Azt jelentette, hazaértem. Pesten is még néhány napig ízes tájszólással beszéltem.
Most, papám a mennyországban, mamám az idősek otthonában. Nincsen hosszú nyaralás. Nincsen rám ragadt tájszólás. Nincsen jó érzés az első kék busz láttán. Pedig olyan szívesen érezném újra.

“Érzés, ami már nincsen (100 szóban)” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Hajni!

    Örülök, hogy megtaláltalak egy társunk segítségével. Ugyanis szerettem volna felkeresni azokat, akikkel együtt voltunk a novellaíró kurzuson. Sajnos nem írtam fel a neveket, de volt, aki megtette és kérésemre velem is közölte. Szép emlék az a két nap. Jó volt látni, hogy mennyire mások vagyunk és mégis írni szeretnénk, talán csak ez a közös bennünk.

    Tetszett az emléked. Örömmel olvastam.

    Szeretettel: Rita(f)

  2. Kedves Hajnalka! Lehet, hogy már nincs nyaralás, tájszólás, de amit a.nagyszüleidtől kaptál "magadba hordozod örökre,"
    Gratulálok soraidhoz szeretettel: Klári

Szólj hozzá!