Létezik olyan, hogy szabad akarat?

Összes megtekintés: 41 

Már kiskorunkban is ragaszkodunk hozzá, hogy saját akaratunk szerint cselekedjünk. Amikor az óvodás gyerkőcnek muszáj otthon maradnia, akkor hisztériázik, mondván, ő biztos, nem fog. Ellenben, ha a szülő óvodába szándékozik küldeni a kölyköt, akkor azon az állásponton van, hogy ő márpedig nem megy sehova. Vajon miért alakult ki az, hogy minduntalan az ellentétét akarjuk tenni annak, amire utasítanak minket? Hiszen sajnálatos módon akárki, akármennyire tagadja, mindannyiunkban ott motoszkál a „Miért? Te milyen alapon parancsolgatsz nekem?” érzés, amikor valaki meg próbálja szabni, hogy mit csinálhatunk és mit nem.
De mi van, ha ez az egész dilemma csak az ember képzeletének szüleménye? Lehet, hogy tulajdonképpen akkor sem döntünk szabadon, amikor azt hisszük, rajtunk áll, mit teszünk? Elképzelhető, hogy ez csupán egy hatalmas átverés? Hiszen amikor megszületünk, kapunk egy alapvető személyiséget, amelyből a későbbiekben „építkezhetünk”. Ez a genetikánkból ered, ami alatt a családunkban nemzedékről nemzedékre öröklődő tulajdonságokat értjük. (Mellesleg a testalkatunk és a külsőnk is ebből adódik.) A probléma ott kezdődik, hogy a genetikánkat nem választjuk, azt egyszerűen kapjuk. Természetesen a személyiségünk egész életünkben fejlődik, csakhogy ezt sem feltétlenül mi befolyásoljuk. Ez a környezeti hatásokon, avagy a körülöttünk történő dolgokon múlik.
Amikor valakit rengeteget bántanak a súlya miatt, egy idő után nekilát diétázni. Ő azt hiszi, ő dönt úgy, hogy megvonja magától az ételt, ám ez nem így működik. Hiszen pusztán azért határozza el, hogy fogyókúrázni fog, mert piszkálják – vagyis a környezeti hatások miatt. Erre azt lehet mondani, hogy nem mindenkit foglalkoztat, mit gondolnak mások, szóval mégis ő dönt a diéta mellett. Azonban akit nem izgat a többiek véleménye, annak ilyen a személyisége. Neki meg olyan, hogy törődik ezzel. A személyisége, amit kapott, és nem választott. Azaz, ha jobban belegondolunk, talán csupán egy illúzió, hogy szabad akarata szerint dönthet.
És itt jön a következő gond… Ha senki sem képes irányítani a sorsát, akkor voltaképpen mi az alapja annak, hogy valakit elítélünk azért, mert helytelen dolgot csinált? Biztos, hogy jogosan vonjuk őt felelősségre? A nemrég kifejtett gondolatmenetből kiindulva, ő nem tehet vétkéről. Csak a személyisége reagált a körülötte történő dolgokra.
Azonban, ha ez az elmélet helytálló, akkor mi a funkciója annak, hogy az emberek abban a hiszemben élnek, az irányítás az ő kezükben van, miközben kicsit elvontabb értelemben mindannyian „beprogramozott robotok” vagyunk? Valószínűleg abban rejlik a megoldás, hogy az előbb említett esetben a világnak igazándiból semmi értelme nem lenne, mivel mindenki üres tekintettel tenné, amire ő hivatott.
Na igen ám, de itt is van egy aprócska bökkenő. Akkor ki „programozza be” az embereket? Ki vezényli ezt az egész folyamatot? Esetleg egy felsőbb erő kormányozza a világot, vagy egyszerűen minden csak úgy van? Nos, erre az én szerfelett precíz válaszom a következő: Fogalmam sincs.
Azonban felmerül egy újabb kérdés. Vajon az ember jövője definiálható, ha kellően kiismerjük az illető személyiségét, és előre tudjuk a sok-sok hatást, ami őt érni fogja? Lehetséges, hogy így van. Viszont jelenleg még nincs olyan személy, aki birtokában lenne ilyen nagy mennyiségű tudásnak.
Az idők végezetéig merenghetnénk még ezeken a fontos és sokrétű filozófiai összefüggéseken, csakhogy egyelőre a legmegbecsültebb tudós koponyáknak sem sikerült eloszlatni a szabad akarat kérdése körülötti homályt. Szóval igencsak csekély az esélye annak, hogy én fogok rábukkanni e bonyolult teória megoldására.
Mindazonáltal inkább maradjunk annál az eshetőségnél, hogy kisebb vagy nagyobb mértékben magunk gombolyítjuk sorsunk fonalát. Hisz gyakorlatilag teljesen lényegtelen, hogy a fent levezetett gondolatmenet helytálló-e vagy sem, ugyanis képtelenek lennénk abban a tudatban létezni, hogy semmit nem tehetünk úgy, ahogy szeretnénk. Teszem azt, ha át terveznénk kelni a zebrán, de hatalmas sebességgel száguldana felénk egy autó, akkor amennyiben nem függ tőlünk a végzetünk, akár le is léphetnénk a padkáról. Ellenben az ésszerű választás természetesen az, hogy megvárjuk amíg a kocsi elhajt. És ahhoz, hogy erre az elhatározásra jussunk, szükségünk van az érzésre, hogy mi döntünk.

“Létezik olyan, hogy szabad akarat?” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Csak azt nem tudom, ezt a nem normálisnak mondható empátia készséget kitől örököltem, s levetkőzni miért nem tudom?
    Öröklés? Saját akarat?
    Lehet rajta filozófálni.

  2. Csak azt nem tudom, ezt a nem normálisnak mondható empátia készséget kitől örököltem, s levetkőzni miért nem tudom?
    Örüklés? Saját akarat?
    Lehet rajta filozófálni.

  3. Kedves Luca!
    Elolvastam ezt a kis eszmefuttatást….jó a téma és érdekesek a meglátások is.
    Annyit írnék, hogy az ember személyiségét alapvetően három tényező befolyásolja:
    – az örökség – öröklött tulajdonságok,
    – a saját választási és döntési képesség,
    – és a nevelés.
    “Inkább elszenvedem a rosszat, mint elkövetem, inkább velem tegyenek rosszat, mint én tegyek rosszat más emberrel.” (Szokratész)
    Szeretettel: gyöngyi

Szólj hozzá!