Csukott szemmel a világban

Összes megtekintés: 22 

A mai ember elengedhetelen tartozéka a mobiltelefon. Telefonáláson kivűl sok hasznos dologra jó, különböző aplikákiói segitségével. Akadnak olyanok, akik telefonjuk mérete, minősége, ára miatt kiemelkednek a társadalomból, és gazdagnak érzik magukat. Ők a “fontos emberek”. Az én véleményem az, hogy a gazdagoknak inkább közvetlenül a fülükbe súgják a legfontosabb dolgokat, minthogy ezt telefonon közöljék.
Ilyen gazdag embernek érezte magát Kati apukája is. Reggel kávé ivás közben már fülén a készülék, aztán öltözködés fél kézzel, vagy felváltva, homlokpuszi az imádott feleségnek és Katinak, majd be a bankba. Otthon ismét a telefon. Az anyát ez a viselkedés nem zavarta. Beletörődött. Minden energiáját Kati nevelésére szentelte. Így, amíg apja dolgozott, és telefonált a soha el nem fáradó, és mindig tökéletesen működő mobilon, anyja nevelte mindeféle jóságra.
Szeretetre,tiszteletre,alázatra, becsületességre. Amikor óvodába került már a betűket tanúlgatták együtt.
Az óvoda nem messze volt a háztól, egy szép virágos parkon mentek keresztűl mindig. Volt olyan alkalom is, hogy megálltak virágot szedni. Kati vázába rakta. Mikor apja hazaért fülén a lerobbanthatatlan telefonnal, nem vett észre semmit. Kati pattant elé, ujjával a váza felé mutatott mosolyogva. Apja csak bólintott. Végleg belesüppedt ebbe a kizárólag hallás alapú világba.
Egy tavaszi napon az anya rettenetesen megfázott. Megkérte férjét vegyen ki pár napot. Így is rengeteget dolgozik, és Katinak is jó lenne ha ő is foglalkozna már vele. Nagy sóhajok közepette kikért pár napot, de a telefonról nem mondott le. Másnap kézenfogta kislányát, és telefonálás közben kisérte az óvodába. Apja annyit beszélt, hogy nem figyelte az útvonalat. Elkerűlték a parkot.
Kati szóvá is tette, de apja rá se hederített. Egy kis utcába tévedtek, repedezett házak közé.
Csend volt, csak a piszkos ablakokból kandikált ki pár fej. Kati félt. Rángatni kezdte apja kézét, de semmi reakció. Mintha egy rongybabát ráznának. Nem ocsúdott fel a beszélgetés bűvöletéből.
Hirtelen az egyik mellékutcából kifordult egy alak kopasz fejjel, nagy szakállal. Szakadt ingben, nadrágban mezitláb. Barna szemei a sírástól és az emberi részvétre való várakozástól csillogtak.
Katinak nagyot dobbant a kis szíve. Elöször megijedt, majd sajnálatot érzett. Az alak elhaladt melletük apró, megfontolt lépteivel. Hideg az út. Fázik a lába. Gondolta Kati. Megpróbált szabadúlni apja szorításából. A kis izzadt kéz sikeresen kicsuszott. Az apa nem figyelt. Ment tovább egyenletes tempójában folyamatosan beszélve. Kati a koldus elé szaladt és megállt előtte.
Levette kabátját és a kezébe nyomta, majd kibújt a cipőjéből, és a lába elé tette. A hajléktalan nem mozdult, csak szeme csillogása lett fényesebb. Mikor apjának feltünt, hogy a semmit markolássza, ilyedten hátrafordult, lecsapta telefont és Kati felé futott.
– Mit képzelsz ? Elment az eszed ?
Kitépte a koldus kezéből a kabátot, lehajolt a cipőkért miközben lányát szidta.
– Ne bántsa ! Emelte fel hangját a szegény. Inkább vegyen róla példát milyen odafigyelő. Maga csak beszél a vakvilágba arra se gondolva, hogy érdekli e a mondanivalója annak, aki a vonal túlsó végén van. Csoda, hogy nem lett valami baja a lányának !
Az apa komor lett. Szényelte magát. Ez nem felelőségteljes viselkedés. Megcsörrent a mobil. Kinyomta.
– Gyere menjünk. Köszönj a bácsinak. Aztán elváltak útjaik. Az apa hosszan tűnődött azon, hogy micsoda fordulatot vitt lelkébe ez az idegen, ez a senki. Milyen elvakult vakvágágyon haladt. Ezután rövidültek meg a hívások, és hosszabbodtak meg a lányával töltött idők. Esti mesék, játszóterek lettek a közös programok. Anyja nagy örömére. Ha a koldussal találkozott nem volt olyan alkalom, hogy pár forintot ne nyomjon piszkos markába. Majd lehajtotta fejét, és hallkan mondta : Köszönöm.

Kálóczi Balázs

2020 10. 08.

“Csukott szemmel a világban” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Jó kis írás volt. Tetszéssel olvastam.

    Nem szabad elmennünk a lényeg előtt, a lényeg pedig a saját családunk, szeretteink, embertársaink.

    Szeretettel: Rita🍁🌼🌸

  2. Néha kell, hogy figyelmeztessen bennünket, az életben mi is az, ami igazán fontos. Magam is látom, ahogyan emberek leülnek és rögtön a telefonjukat babrálják, mintha egy olyan kapaszkodó lenne, mi lehetővé teszi, ne kelljen foglalkozni a hétköznapi dolgokkal. Az apa itt legalább ráébredt, aminek örültem. Üdvözlettel: Éva👏

Szólj hozzá!