Hercegnő

Aznapra már véget értek a kezelések, Róbert vidáman indult vissza a kórház ;H; osztályára. Nagyon szép nyári nap volt, a térde sem fájt most annyira. Az iszapkezelés mindig nagyon jót tett a fájós térdének. Már évek óta visszajárt a Hévízi Szent András Kórház Reumatológiai Osztályára. Nem is érezte magát kórházban, hiszen az épületek egy gyönyörű parkban helyezkedtek el. Az orvosok nagyon kedvesek voltak minden alkalommal, igazán csak jót lehetett rájuk mondani.

Ebben az évben júliusra kapott beutalót. Már előre örült, hogy a kezelések után fürödhet a tóban, napozhat a nyugágyakon, este pedig mindig színvonalas szabadidős programok várják a városlakókat, illetve a sok idelátogató turistát.
Tegnap este a vacsora után is milyen nagyszerű jazz koncert volt a kórház előtti téren. Nagyon élvezte a zenét, a langymeleg nyáreste minden rezdülését. Utána az egyik utcasarkon egy utcazenész adott ízelítőt a tudásából a járókelőknek. Az elektromos hegedűt igazán virtuóz módon kezelte a zenész. Egész nagy tömeg gyűlt össze körülötte, bőven hullottak a kitett kalapjába a különféle bankjegyek és pénzérmék.
Szóval nagyon jól érezte magát és remélhetőleg a mai nap is jól alakul. Fürdőnadrágot húzott, fogta a kezelőlapját, az úszógumit és egy törölközőt és elindult a tóhoz fürödni.
A pénztártól távozva bepakolta a nadrágját, ingét és az óráját a szekrénybe, a kulcsot a csuklójára szíjazta. Letelepedett egy szabad nyugágyra, egy kicsit napozni akart mielőtt fürödni indult volna. Elnyúlt a nyugágyon, élvezte a napsütést, a bőrét melengető forró napsugarak simogatását. Nagyjából fél óra után fogta az úszógumiját és elindult bele a vízbe.

A tó tele volt fürdőzőkkel, sok felöl hallott orosz, német és még ki tudja milyen beszédet.
Róbert lassan úszott, most is körbe akarta úszni a tavat, mint minden alkalommal, amikor lejött a tóra. A tavirózsák gyönyörűek voltak, mint mindig, óvatosan kikerülte őket.
Most a tó legmélyebb része felé közeledett, ahol a vízmélység meghaladta a harminc métert.
Érezhetően nehezebb volt itt úszni, a víznek erősebb volt a sodrása, mint máshol. Az erősebb lábtempózástól a fájós térd alatti vádlija hirtelen begörcsölt. Robert meggondolatlanul kibújt az úszógumiból és megpróbálta megmasszírozni a lábát. Ez persze nem igazán sikerült neki, a görcs továbbra mardosta a lábát. Az úszógumi közben egyre távolabb került tőle, próbált utána úszni, de semmivel sem sikerült közelebb kerülnie hozzá. Nem volt jó úszó, de azt a pár métert simán meg tudta volna tenni, ha a görcs nem akadályozza. Kétségbeesetten erőlködött, de nem tudott elég gyorsan úszni. Pánikba esett és nyelt egy nagy adag vizet. Kapálódzni kezdett, de nem volt a közelében senki. Újra nyelt egy csomó vizet.
– Ez nem lehet igaz! – villant át az agyán – még képes vagyok belefulladni.

Utolsó erőfeszítésével segítségért kezdett kiabálni, de nem tudta, hogy felfigyelt-e valaki a segélykiáltásra. Süllyedni kezdett, pedig mindent megtett, hogy a fenn tartsa magát. Érezte, hogy elszáll a maradék ereje is, még utolsó erőfeszítéssel a felszín felé rúgta magát, aztán már csak lebegett lefelé a mélybe.
Szeme előtt csodálatos fények villogtak, nem érzett fájdalmat, sőt valami nagy- nagy belső megnyugvás lett úrrá rajta. Legnagyobb meglepetésére egyszer csak szilárd talajt érzett a lába alatt. Egy nagyjából ovális alakú oszlopcsarnokban találta magát. Kábán feküdt a talajon, a víznek nyoma sem volt sehol. Sehogy sem értette hogyan került ide egy szál fürdőnadrágban.
– Egyáltalán hova az ördögbe került? – tűnődött. Miféle hely ez?
Gondolataiból négy bőrruhába bújt szép nő közeledése zökkentette ki. Gyorsan körbefogták. A lándzsáikat fenyegetően szegezték rá.
– Ki vagy idegen, mit keresel itt?
Hát ez jó kérdés volt. Ő maga is nagyon szerette volna, ha tudja a választ.
– Belefulladtam a tóba? – kérdezte? Ti tündérek vagytok, vagy micsodák?
– Hallgass kutya! – kiabált az egyik nő.Vigyük a hercegnő elé, döntsön ő a sorsáról!
Durván megragadták, felráncigálták a földről és elindultak vele kifelé az oszlopcsarnokból.
Egy hosszú folyóson hurcolták végig, majd egy díszes terembe értek. A terem közepén, egy szépen faragott trónuson egy igézően szép nő ült több felfegyverzett nő társaságában.
A nő elé lökték a trón elé. A hercegnő fehér selyemruhában ült a trónon, lábát fehér papucs fedte. Szőke haján apró gyémánt diadém csillogott.
– Hercegnő, ezt az idegen férfit találtuk a tanácskozó téren. Biztos, valamilyen kém lehet!
A nő ráemelte a tekintetét. Róbert megbűvölten nézett a gyönyörű kéklő szemébe. Soha életében nem látott még ilyen szép nőt.
– Beszélj idegen! Ki vagy és hogy kerülsz ide?
Fogalma sem volt, hogy mit mondjon erre. Azt, hogy fürdött a hévízi tóban, begörcsölt a lába és a végén belefulladt?
Ugyan, ezt úgysem fogja neki elhinni. De akkor mi a csodát mondjon?
Kétségbeesetten próbált valami elfogadható választ találni, de semmi értelmes nem jutott eszébe, ezért csak konokul némán hallgatott.
– Hallgat a szemét, kínozzuk meg, akkor majd megvallja az igazságot! – harciaskodtak a fegyveres nők.
– Meg kell ölni, mielőtt még bajt okozhatna! – javasolták mások.
– Hercegnő dönts a sorsáról! – Élet vagy halál legyen a jutalma!

A hercegnő hosszasan nézett a szemébe, mintha csak ki akarná olvasni belőle, hogy mi az igazság. Róbert rettegve várta, hogy a hercegnő ítéletet mondjon felette.
Tudta, a sorsa ettől a gyönyörű nőtől függ, ő dönti el, hogy meghal, avagy élhet tovább.
A hercegnő halványan elmosolyodott, miközben így szólt:
– A jutalma legyen… legyen az élet!
Róberten hatalmas megkönnyebbülés hullámzott át, miközben elsötétült előtte a világ. A torkából hörögve köhögte fel a lenyelt vizet.
Kinyitotta a szemét. A tó partján feküdt, körülötte egy kisebb csődület gyűlt össze.
A hercegnő, vagy rá megszólalásig hasonlító gyönyörű nő mellette térdelt.
– Menjenek hátrább, nem kap levegőt! – szólt erélyesen.
A tömegből ujjongó hangon mesélte valaki: – Megmentette az életét, pedig egy árva fabatkát sem adtam volna érte! Elég sokáig volt eszméletlen. Szívmasszást alkalmazott és mesterségesen lélegeztette, amíg észhez nem tért!
– Hercegnő!- sóhajtotta Róbert halkan.
A szép nő ráemelte csodás kék szemeit és elmosolyodott.
– Csak egy úszómester vagyok, aki észrevette, hogy fuldoklik, a többi már csak rutin és szerencse dolga volt. Pedig már majdnem feladtam!
Róbert végtelen hálát érzett, tudta, hogy mindent ennek a varázslatos szépségnek köszönhet.
– Köszönöm hercegnő!
A nő elnevette magát.
– Hát majdnem. A nevem Herczeg Elvira. A hévízi tó egyik úszómestere vagyok.
– Na, jöjjön, elkísérem az ügyeletes doktorhoz, nem árt, ha látja egy orvos!
Az úszómester belekarolt Róbertbe és együtt elindultak.
– Hercegnő! – mosolyodott el Róbert – nekem te örökké az leszel.