A vírus

Összes megtekintés: 32 

A kórházi pavilonok között két lakás volt: az igazgató-főorvosé és Boros doktoré. A kórházba minden nap rengeteg beteget szállítottak. A járvány kegyetlenül dühöngött és az orvosok mindennap halálra fáradtak az emésztő munkában.

A fáradt Boros doktorhoz délben egy szolga jött be.

– Az igazgató úr kéreti a doktor urat.

Boros bosszankodva ment át az igazgatói lakásba. Az asszony jött elébe. Fátyolos szemében öröm lobogott, és forró hangon súgta Borosnak.

– Elutazik.

Belépett a főorvoshoz ,aki egy rideg, száraz ember, egy magas, szemüveges váz.

– Holnapután, csütörtökön reggel elutazom. Az új szérumot magam akarom átvenni. Pénteken hazajövök. Kérem, rendezze úgy el a dolgait, hogy a távollétem alatt állandóan itt lehessen.

– Igen, igazgató úr.

– Köszönöm.

Boros meghajtotta magát, a tekintete találkozott az asszonyéval. Az igazgató elfogta ezt a pillantást, és fuldokolva mondotta magában:

– Hazajövök csütörtök éjjel. Ha meglepem őket, ha meglepem!…

Mikor elutazott, magához vette a revolverét és gondosan megtöltötte.

… Az órák kétségbeejtő lassúsággal múltak, és éjféltájban, mikor minden elcsendesült, Boros lábujjhegyen lopózott az igazgatói lakás felé. Az asszony várta.

Forró fiatal vágyuk lángolva kereste egymást hónapok óta. A falakon át a másikhoz repült minden gondolatuk, és a magas, rideg ember pillantása eltiltotta őket egymástól. Álmodozva, keseregve, lihegve várták a találkozást.

Az ajkuk most egymásra talált. A szoba sötétségében villámok cikáztak, lila színű derengéssel telt meg a homály, a csendbe belezúgott a vérük, a vágyuk, az örömük:

– Te édes, te drága!

… Eltelt a második óra is; mire hűvös, árnyékos, sötét lett a szoba, akkor beszélni kezdett az asszony:

-Hogy vártalak, hogy vártalak! Ez alatt a két nap alatt különösen, mikor már tudtam, hogy jönni fogsz! Nem hiszed el, hogy belebetegedtem a várakozásba. Szédültem egész nap, tegnap és ma, támolyogtam. Rosszul voltam a vágytól, és elbújtam, eltagadtam a rosszullétemet, mert ő még itthon maradt volna.

A férfinak is volt már gondolata a csókokon kívül másra. Észrevette, hogy az asszony teste forró, karjait, amelyekkel átölelte, úgy sütötte, mintha sugárzó tűz lett volna. Az asszony ajkai mintha tüzes bélyeget hagytak volna az arcán. Egy gondolat döbbentette meg:

– Rosszul voltál?

– Igen.

Megfogta az asszony pulzusát: rendetlenül kalapált. Kérdezősködött: milyen volt a rosszulléte, mit érzett, mi baja volt.

És az éjszaka csendjében és sötétjében, a szerelmes átkarolásban dermedt rémület rohanta meg. Az asszony beteg; szerelmese, akit forró vággyal ölelt, beteg; két nap óta megejtette a járvány, az irtózatos. Forró találkozóra, ő a dögvészes, átkozott, piros rémhez jött. Itt van kettejükkel a diadalmas, pusztító úr, -a Koronavírus.

Rémülten húzódott el az asszonytól.

Bori, te beteg vagy és most már alighanem én is…

Az asszony megértette. Egyszerre megérezte a láznak a gyötrelmét, amit eddig vágya elfojtott, az észre sem vett fájdalmakat, és halálos félelem rázta meg.

– Meghalok, meghalok.

A férfi zavarodottan, tehetetlenül állott az ágy előtt.

– Mit tegyünk?

Kint ajtók nyitása, gyors lépések zaja hallatszott és a kilincsre egy kéz nehezedett rá.

– Bori , nyisd ki.

A reszkető asszonyt a halálos félelem egy új rohama lepte meg. Dideregve feküdt és a csendes szobában hallani lehetett, amint a fogai vacognak.

Az ajtón egy dühödt ökölcsapás remegett:

– Nyissátok ki.

Boros villanyt kapcsolt.

– Most meghalok, – gondolta magában és a kulcshoz lépett.

Az ajtó feltárult. A rideg száraz ember előrehajolva, eltorzult arccal állott ott. A kezében a revolvere. Most talán csak egy perc van hátra az életből. Borosban megmozdult az élet ösztöne.

– Igazgató úr, – dadogta reszkető hadarással: – COVID-19—-“casus gravis.”

A magas ember gyűlölettel telt, kételkedő és lenéző pillantással mérte végig Borost és odalépett az asszonyhoz. Megfogta a kezét, a fejét. Állt.

Nehéz lihegéssel nézte a didergő asszonyt; ölni akart és a halál magától állott elébe. A revolverét a zsebébe tette. Megfordult; farkasszemet nézett a krétafehér Borossal, és szakadozva, kínnal törtek ki a torkából a szavak.

– A kocsimban van a szérum. Hozza fel. Hozzon fel egy szérum-fecskendőt. Hozzon mindent, ami az oltáshoz kell.Ne felejtse el a gyógyszereket is!
Vége

“A vírus” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Jó kis helyzettörténet volt. Igazán tetszéssel olvastam. Az előbb még lőni akart a férj, de mikor megtudta, hogy beteg az asszony, inkább a gyógyítás mellett döntött orvoshoz illően.

    Szeretettel: Rita🌷🌼🌺

  2. Kedves Babu! Nekem ez a novella nagyon tetszik. Bizonyára lehetne folytatni, de így is minden megvan benne, aminek kell. Dráma, szerelem, fordulatok, izgalom. Szeretettel gratulálok! Éva🍂🍁🍄🌻🌼🌷

  3. Szia Babu!
    Babu, nagyon gratulálok, fordulatos kedves írásodhoz. A vége igen tetszik. Ezt teszi egy vérbeli orvos.
    Szeretettel Rózsa.🌸🌺🌼

  4. Kedves Vicus!
    Nem kritikának irtam,csak oly hirtelen beleestem,hogy van egy testvér is.
    Szösszenetnek épp megfelel.Érdekes témát választottál,mert sok családban történik hasonló eset ,amikor nem tudják mit csináljanak a “mamával;papával.
    A vélemenyem most is az,hogy ha nem Alzheimeres beteg akkor még mindig jobb velük megbeszélni,hogy ne legyen utólagos felhányás.
    A”Vírus”! Itt én is hasonló hibába estem ,akár Te!A törtenet gyorsan zajlik ,akár a betegség.Nem akartam nyúzni apró semmiségekkel.Csak egy éjszaka volt az egész akció.
    Köszönöm szépen hogy olvastad!
    Szeretettel…..Babu

    😍😍😍

  5. Drága Kitti !
    Először is köszönöm szépen,hogy itt jártál.
    Gondolkoztam egy folytatason,de lehet banális lenne tovabb forcirozni ,hogy
    ki hal meg és ki nem ! Még gondolkozom ezen!
    Koszonom szépen,szeretettel……Babu😍

  6. Az élet győzedelmeskedett, és az orvos “előbb érkezett”, mint a férfi, a megcsalt férj…
    Jó kis írás, tetszett. Kár, hogy nincs folytatás. 🧐

  7. Kedves Babu, először szeretném megköszönni, hogy olvastad az Áldozat című cikkemet és véleményt is alkottál, örülök, ha mások számára is elgondolkodtató a téma ami éppen foglalkoztat.😊..
    A másik pedig maga ez a prózai kis szösszenet, A vírus. Bár egy cseppet ” lihegős “, kissé szaggatott számomra a történetvezetés, de pont ettől feszes és drámai, valahogy pont mint a koronavírus.. Volt benne egy kis romantika, a klasszikus eset a félrelépésről, a bősz bosszúszomjas ” Othello-ról “, aki végül mégiscsak beadja az életmentő szérumot.. Gratulálok Babu, üdvözlettel, Vicus💟🍄🍁🌹

Szólj hozzá!