Nekem a könyv…
Életünk felezőpontján túl, már halványulnak emlékképeink a gyerekkoról. Egyre gyakrabban kutakodunk a múltba, próbálunk belekapaszkodni foszladozó, picinyke darabkájába.
Ránézek egy régi fényképre, nagyanyám imádságoskönyvére, anyám horgolta terítőire, vagy a szobám polcán szép rendbe sorakozó könyveimre. Mind közül szívemnek a legkedvesebbike az 1969-ben, akkor már tizennegyedik alkalommal megjelent könyv. Viseltes már a borítója, de tisztán látszik még a távoli kékségben három fekete madár, az aprócska, hósapkás háztető, mellette egy-egy magányos fa, melyeknek ágkezeire fehér kesztyűt húzott a tél. Ott elől az az aprócska fiú, ködmönben, kucsmával fején, jobb vállán batyujával, térdig gázol a hóban. Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön.
Nyolc éves voltam akkor. Drága édesanyám szerint azért hozta nekem a Jézuska ezt a nagyon értékes és különleges ajándékot, mert az öreg tanító néni azt mondta:
„Bármi lehet ebből a gyerekből Böském, csak könyvet adj a kezébe!”
Drága jó édesanyám megfogadta a szót és az elkövetkezendő huszonöt, harminc évben rendre be is tartotta.
Mindig türelmetlenül, nagy izgalommal vártam a karácsonyokat, hogy abban az évben mivé is válhatok, hova kalandozhatok, mi újat hozhat még nekem az olvasás.
Érdekes gondolatok foglalkoztattak akkoriban. Az egyik ilyen gondolatom az volt, hogy az ábécé betű milyen kevesen is vannak, és mégis mikor összetalálkoznak, abból születnek a nem mindennapi csodák. A szavak ecsetjeikkel egyedülálló módon festik a képeket, nekem csak meg kell látnom a fehér lapokon a fekete betűk rajzolta színes üzeneteket. A másik gondolatom az volt, hogy majd én választok színeket, újra festek képeket, kizárólagosan egyedi színekkel a magam örömére.
Ekkor kezdtem el kötődni igazán a könyvek világához, az olvasáshoz. Teltek-múltak az évek, a kötelék nem engedett, nem lazult, sőt egyre erősebben szorított, szinte vonzott magához.
A mesék világát bebarangolhattam Világszép nádszálkisasszonnyal, a pöttyös és csíkos könyvekkel kalandozhattam, először lehettem szerelmes a Pál utcai fiúk vezérébe.
Tüskevárral és a Téli berekkel eljuthattam a Balatonra. Kutakodhattam a történelemben, bolyonghattam a művészetekben. Szenvedéllyel gyűjthettem a magyar irodalom remekeit.
Idő múlásával a világirodalom kiválóságai repítettek tovább. Megélhettem Észak és Dél háborújt, a mindent elsöprő szerelmet. A Háború és béke egy olyan világba vitt, mely megértette Tolsztoj korát, hősöket láttatott és a történelmi valóságot, a Napóleon elleni háború csatáit . A versek különleges egyediségéről még szót sem ejtettem, amit ízlelgetni, kóstolgatni kell a többszöri olvasás és formaiság egységében. Én pedig szeretem az új ízeket, ma is gyakran bele-bele kóstolgatok. Próbálok egy egyedi ízvilágot kialakítani magamnak.
Húszas éveimbe járhattam, mikor könyvtáros lehettem egy igen rövid időre. Számomra ez a hely volt az, ahol az igazi kincseket rejtegették és én nem tudtam betelni velük. Új szokást vettem fel: jegyzeteket készítettem az olvasott könyvekről. Egy-egy olyan kifejezést, szófordulatot is lejegyeztem, amit érdekesnek, kivételesnek találtam.
Szerettem a könyvtári munkát a személyes találkozásokat az olvasókkal.
Örömmel hallgattam, ahogy a könyvek mondanivalója és saját megélt tapasztalataik közt párhuzamot vonnak, azonosulnak a szereplőkkel, eseményekkel. Számomra ez sok mindent elárult egy-egy olvasó személyiségéről, jelleméről is.
Emlékszem, volt egy idős bácsi, aki mindig hétfőn jött, hogy egy újabb könyvet kölcsönözzön a hétre. Utána is néztem egy kicsit a nyilvántartásban. Megdöbbentett, amit találtam. Mert ez az akkor ötvennyolc éves bácsi húsz év óta rendszeres látogatója volt a könyvtárnak.
A régebbi dolgozók csak „Mindenevőnek„ hívták maguk közt. Az A-tól indulva mindent olvasott. Akkor épp az M-nél tartott, azt mondta, igyekszik, mert nem biztos, hogy a „lejárati idejébe minden belefér”.
Ezt a „lejárati” szót mindig sejtelmes mosoly kísérte az arcán, mert hát többféleképpen is értelmezhettem az üzenetet. Nekem a heti lejárati idő volt az elfogadhatóbb!
A pályaválasztásom is úgy alakult, hogy a könyvek, az olvasás szeretete velem lehettek.
Szerettem, szeretem a kihívásokat. A gyerekekkel való közös munka számomra a mai napig is az egyik legnagyobb megmérettetés. Velük lehetőségeim tárháza kimeríthetetlennek bizonyult ahhoz, hogy megszerettessem a könyveket és általuk az olvasást. Hacsak két-három olyan gyerekem volt évente, akik igazi „könyvmolyok” lettek, akkor már megérte! Akadtak szép számmal az évek alatt, akik rendszeres olvasóvá váltak. Magam számára ez visszajelzés volt, és bizonyosság arra, hogy érdemes azokat a megszerzett kincseket továbbadni. Talán tíz évvel ezelőtt történt, hogy egy diákomtól könyvet kaptam. Árpád népe-1000 év magyar mondái a címe. Ennek a könyvnek a borítóoldalára, illetve az első üres oldalaira, ahol épp volt hely B.Zsófia fellistázta nekem, hogy addig mely könyveket olvasta. Három ponttal jelezte, hogy lesz még folytatása… az olvasásnak. Tudom, hogy ha ma folytatná a felsorolást, akkor pótlapokat kellene a könyv első lapjai mellé tennie.
Most 2020-ra sokat változott a világ. Átalakultak az értékek, értékrendek, más a Világ folyása – ezt halljuk nap, mint nap. Az új idők új szeleikkel hozták az e-book, e-könyv, digitalizálás, animálás, Microsoft Word-dokumentum, Microsoft Publisher-dokumentum, … kifejezéseket, a Változásokat! Igen, elgondolkodom! Haladunk a korral, ez egyértelmű és szükséges, azonban éppen ezért még most is eszembe jut, hogy „az ábécé betű milyen kevesen is vannak, és mégis mikor betűi összetalálkoznak, abból születnek a nem mindennapi csodák…”
Ott vannak a színek és érzelmek és Mi! Miért is maradhat bárkinek is csak fekete-fehér a kép?
Valamit elfelejthetett annak idején a Jézuska?
Ellenben mégis van egy kép, amit magam előtt látok: polcok, melyeken könyvek sorakoznak takaros, szép rendben. Elérhető, megfogható közelségben hozzánk, hogy bármikor végig simítsuk ujjainkkal, lássuk a színeket, éljük az emlékeket, érezzük, magunkba szívjuk az illatát. Lehet házikönyvtárunk a pendrive, lehet a régi kis vitrines szekrény: melyben ott sorakoznak Móra, Gárdonyi, Jókai, Bálint Ágnes, Fésűs Éva, Nógrádi Gábor, Holden Rose, Berg Judit és Joanne Kathleen Rowling könyvei is.
Természetesen más neveket is említhettem volna, azonban a legfontosabb a vitrines szekrény szóban rejlik. A titok pedig abban, hogyha majd egyszer a kis vitrines szekrény tulajdonosa is eljut ahhoz a bizonyos „felezőponthoz” és végig simítja ujjaival az addigra már talán a tizenhetedik kiadást megért Berg Judit, Nógrádi Gábor könyveit, akkor is érezze azt a különleges vonzalmat, amit számára – és még a mai napig számomra is- az olvasás jelent.
Kedves Gusztáv!
Köszönöm soraidat, örömmel láttalak nálam:
Klári
Minden helytálló,kedves Klári,amit írsz.Nekem az olvasás tilos volt, mégis irodalom-bolond lettem,kamaszkoromtól párna alatt rejtegettem kedvenc könyveim,a tanáron múlik,mit választ az ember,a szülő egy támasz ,esetleg….
Drága Babu!
Köszönöm, hogy olvastad írásomat. Valóban kissé nosztalgikusnak tűnhet, de nagyon jól írtad:”egy adott időben szinte mindanyian a könyvekből táplálkoztunk”, mennyire sokat nyertünk vele!!
Hálásan köszönöm soraidat, öllek szeretettel:
Klári❤️🌷
Kedves Klárika!
Igazi szép megemlékezés a gyerekkorra visszamenőleg :a könyv olvasás emlékei
Gondolom egy adott időben szinte mindanyian a könyvekből táplálkoztunk
és így sokkal többet tudunk, mint a mai fiatalok.Ide sorolnám az én két fiamat is ,akik már csak fele annyit olvastak mint én.
Erről a írásról eszembe jutott egy kis humor ,ami nem vicc mert megtörtént eset.
Egy híres magyar író látogatóba megy falusi pap barátjához és mivel az volt a szokása otthon hogy elalvás előtt mindig olvasott valamit,meg kérdezte a pap barátját.
Adsz valami olvasnivalót amig elalszom.?
Mire a pap mélyen elvörösödve válaszolt:tudod nálunk nincs semmilyen féle könyv itthon csak az imakönyvem. Nem írtam meg az író nevét mert ismert író!
Gratulálok sok szeretettel….Babu😍😍😍
Kedves Rita!
Egyetértek veled, hogy most olyan széles a válszték a könyvek terén és oly sok a hozzáférési lehetőség, hogy bizony ez nem a legjobb a most felnövő “generációnak”. Köszönöm, hogy olvastál, örültem látogatásodnak, kedves soraidnak.
Szeretettel ölellek: Klári🌻🌷
Kedves Klári!
Olvasmányos, szép írásod szeretettel tanulmányoztam. Bölcs volt az édesanyád, hogy hallgatott a tanító nénire. Igen, szükség van arra, hogy az értékes művekkel már gyermekkorban megismerkedjünk, viszont sajnos vannak olyan könyvek is, melyeket jobb nem olvasni. Annak idején a szülő – vagy tanár, esetleg mindkettő – felelőssége volt, most viszont bármihez hozzáférhet a gyermek és ez nem jó.
Szeretettel: Rita💐🌷🌹
Drága Éva! Igen, jól gondolod a pécsi pályázatra írtam. Próbáltam összeszedni a gondolataimat, hogy eddigi életem során, hogyan, miképp voltak jelen a könyvek, mit is kaptam az olvasás álta. Szeretettel és érdeklődéssel várom a Te írásodat is.
Köszönöm soraidat, látogatásodat, ölellek szeretettel:
Klári🌷❤️
Drága Kata!
Milyen szép idők is voltak, mikor még gyerekek voltunk. A mai napig tudnunk belőle meríteni, feltöltenek bennünket emlékeink.
Köszönöm, hogy olvastál, örültem látogatásodnak, ölellek szeretettel:
Klári🌼🌷🔖
Kedves Klárika! Gondolom ez az írás a pécsi pályázatra készült. Gyönyörűen megírtad a könyvekhez való kapcsolatodat, azt az érzelmi töltést, melyet életedben jelentenek. Én is felteszem majd az enyémet, bár megközelítően sincs ilyen szép. Életemben a könyv úgy kísért, mint egy mankó, egy társ, a jó és rossz napjaimon. Sokszor keltem fel éjjel, mert be akartam fejezni egy könyvet. Sajnos ma már szemem miatt nagyon keveset tudok olvasni, pedig milyen jó lenne még gyarapítani a tudást, és nem utolsó sorban azt a listát, mely tartalmazza az 1000 könyvet, mit életünkben el kell olvasni, még nem jártam végig. Szeretettel olvastalak, szívből gratulálok írásodhoz: Éva🌻🌻🌻🌻
Drága Klári!
Kitti hozzászólásából idézve “Akár én is írhattam volna ezeket a sorokat,”. Szüleink már gyerekkorban megszerettették velünk az olvasást. Sajnos nem nagyon volt pénzük könyveket venni, ezért a könyvtárba jártunk kölcsön könyvekért. Karácsonyra jobb módban élő kereszt szüleimtől kaptam könyveket. Ma is megvannak, legféltettebb kincseim közé tartoznak.🌹 📖📚
Írásodhoz szeretettel gratulálok: Kata
Drága Marica!
Örömmel láttalak nálam, köszönöm látogatásodat,
őszinte soraidat. Szerencsés gyerek voltam, nagyon
szép gyermekkorom volt, gyakran merítek témát abból az időszakból.
Lehet, hogy felnőtt fejjel tanultál meg igazán olvasni, de amit által kaptál,
az ami írásaidban kiteljesedik. Ez rólad sok mindent elmond!
Szeretettel ölellek: Klári🌼🌷🌻
Kedves Klárika!
Csak irigyelni tudlak amiért volt aki kezedbe adta a könyvet, mert ez nekem nem adatott meg.
Szegény, szürke gyermekkor az, ha egyetlen könyv sincs a háznál.
Igazán olvasni, felnőtt fejjel tanultam meg.
Írásod lenyűgözött.
Szeretettel:
Marica
Drága Rózsa!
Nagyon jól gondolod: “aki szeret olvasni, ma is megtalálja a módját” – nagyon egyet értek veled!
Örömmel láttalak nálam, köszönöm látogatásodat, kedves soraidat, ölellek szeretettel:
Klári📚🔖🌼🌷
Drága Magdikám!
Mennyire mindenre jó az a kis “vitrines” szekrény! Elég egy pillantás és máris összeáll a fejünkben a kép!
Köszönöm látogatásodat, kedves soraidat, ölellek szeretettel:
Klári📚📖🌼
Kedves Kitti!
Sajnos egyet kell értsek Veled, hogy ebben a rohanó világunkban egyre kevesebb időnk jut az olvasásra.
Biztos vagyok benne, hogy meg fogod találni a módját, hogy ismételten “fald a könyveket!”
Köszönöm, hogy nálam jártál, olvastál, ölellek szeretettel:
Klári📚
Szi a Klárika!
Mennyire egyet értek veled, az olvasás, a könyv, szeretete bennünk van. Emlékszem a földraj atlasz alatt mindíg egy könyv bújt meg amit szívesebben olvastam. Úgy gondolom aki szeret olvasni, ma is megtalálja a módját.
Írásodhoz gratulálok Rózsa🌞🌞🌻🌼
Drága Klárika!
Egyetértéssel olvastam írásodat, Miután megísmertem a betük világát olvastam. Olvastam és gyüjtöttem a könyveket, olyan tempóban, hogy nem volt idöm mind elolvasni, de se baj gondoltam, ha nyugdíjas leszek, mind elolvasom, de ez nem nagyon sikerült, mert mire időm lett volna, a látásom romlott el. Azért örömmel látom a polcon, a vitrinben őket, mert a kincs amit a kìnyvekben leltem velem maradt, az unalmat nem ismertem.
Sok szeretettel gratulálok,
Magdi
Kedves Klárika! Akár én is írhattam volna ezeket a sorokat, de hát te írtad és én egyetértéssel nyugtázom, hogy nem csak én imádok olvasni. Gyerekként, még evés közben is olvastam, minden percemet olvasással töltöttem. Akkor még jutott rá idő is, mostanra azért megritkultak erősen a szabad percek. Csak remélni tudom, hogy ha majd ráérek újra “könyvet falni”, még a látásom nem romlik meg annyira, hogy meggátolja azt.
🤡