Angyal járt Tatabányán

Csókolom Gizike! Sziasztok! – Ez nem igaz! Már azt hittük, hogy valami történt veled. Ilyenkor már Te is itt szoktál lenni. Évek óta megszoktuk, hogy meló után itt találkozunk, mielőtt haza megyünk. Egy – két pohár sör a napi fáradtság után nekünk is kijár! Vagy nem így van Karesz? – De, pontosan így van. Már az asszonyok is megszokták ennyi év alatt. – De miért jöttél ilyen későn, már éppen azon voltunk, hogy elmegyünk. Olyan furcsa vagy! Történt veled valami? –
– Ismertek nem, tudjátok, hogy nem járok templomba. Nem imádkozok. Nem vagyok hívő. – És, mit akarsz ezzel mondani? – Nagyon furcsa dolog történt ma délután velem. Nem tudok napirendre térni felette. Teljesen megzavarodtam. — Mi a fenéről beszélsz? – Tudjátok néha a gyerekekkel láttam egy két részletet a TV- benn, mikor nézték az Angyali érintés című sorozatot. Mondtam is nekik, hogy ilyen hülyeséget miért néznek? De mikor jobban odafigyeltem, nekem is tetszett. Mindig egyszerű emberekről szolt. Hétköznapi dolgokról. Attól függetlenül azt mondtam nekik, hogy ez csak mese! De ma történt velem valami, amiről tudom, hogy képtelenség, de megtörtént. Ha valaki ezt mesélné nekem, nem hinném el! – Mond már, mi a fene történt veled? – Reggel, amikor elindultam kocsival, tiszta jeges volt az út. A Halász-kert előtt akartam a dombon felmenni, hogy jobbra kanyarodva lejöjjek újvárosba, nem tudtam bekanyarodni, mert mindig jött valami. Egyszer csak leállt a kocsim, és elkezdett csúszni visszafele. Többször is megpróbáltam indítani. A kerekek pörögtek, de nem tudtam előre menni. Csak kínlódtam és dühöngtem. Akkor ért oda a járdán egy öreg néni. Lehetett hetven- hetvenöt éves. Összenéztünk. Azt hittem át akar menni előttem. De nem így történt. Kitárta kezeit, mutatva, hogy van ilyen, és elindult az autóm hátulja felé, és intett, hogy indítsak újra. Kínomban majdnem elröhögtem magam, hogy ugyan mit akar ez a szerencsétlen néni? Mikor még sima úton is nehéz megtolni egy kocsit, nem egy ilyen dombon felfelé! Megfogta hátul a kocsit, én indítottam, és mint egy pelyhet, olyan könnyen megtolta minden erőfeszítés nélkül. Mint egy varázsütésre, elindult a kocsim felfelé. Ahogy kikanyarodtam, visszafordultam és intettem, hogy köszönöm! Ő visszaintett. Én meg tök hülye lettem! Ilyen nincs!
Ez képtelenség! Ekkor eszembe jutott a film, amit a gyerekekkel néztem. Az angyali érintésről. Ott is mindig egyszerű embereken, egyszerű, emberi ruhában segítettek az angyalok. Szárnyak nélkül! Zavaromban elfelejtettem, hogy ide jöjjek. Előbb haza mentem melóból. Elbambultam kaja közben, és a feleségem megkérdezte, hogy mi bajom van, hogy ilyen korán hazajöttem? Elmeséltem neki, hogy mi történt velem, hát kiröhögött. Hiába állítottam neki, hogy így történt minden. Elhiszi, csak azt ne lódítsam, hogy öreg néni tolta meg felfelé a kocsit. Máskor, vegyek fel szemüveget, vagy ne lódítsak! – Hát öregem, elhiszem, hogy ez történt veled, de azt én sem, hogy egy öreg néni tolta meg felfelé a kocsit. Igyál még egy fröccsöt, vagy sört, aztán felejtsd el az egészet, vagy képzelj oda egy badis csinibabát! Talán az megtolná a kocsidat! – Rendbe, Ti is hülyének néztek? Pedig minden szó igaz. Ezután figyelem az utcán, és ha találkozom vele, meg is kérdezem tőle, hogy ugye ő is egy angyal? Mert én ezek után hiszek a mesékben!