Mi kell a boldogsághoz?

A férfi felriadt könnyű álmából. A félhomályban vetett egy pillantást a karórájára, még csak hajnali négy óra volt. Próbált visszaaludni, de valamelyik szobatársának harsány horkolása megakadályozta ebben. Sóhajtva fölült az ágyon.
A szoba levegőjében keveredett a mosdatlanság bűze a tegnap este elfogyasztott alkohol kipárolgásával. A hat ágyas szobában minden fekhely foglalt volt. A tél közeledtével megteltek a hajléktalan szállók. Márpedig most tél volt, lassan közeledett a karácsony.
Halkan felkelt és kiment a folyosóra. A nyakában lógó kulccsal kinyitotta az öltözőszekrényét. Lassú, megfontolt mozdulatokkal tömött magának egy cigarettát. A porta előterében volt a kijelölt dohányzóhely. Hideg volt a helyiség így pizsamában, de tudomást sem vett róla. Az erős füst kaparta a torkát, köhögni kezdett.
– Nem kellene éhgyomorra cigarettáznom! – gondolta és keserűen elmosolyodott. Mint ha nem lenne teljesen mindegy!
A portásszobából kilépett az éjszakai ügyeletes. Látszott, hogy most ébredt fel, bár elvileg ébren kellett volna töltenie az ügyeleti időszakot.
– Jó reggelt! Nem tud aludni? – kérdezte egy ásítást elnyomva.
– Jó reggelt! Korán akarok bemenni a vásárcsarnokba, hátha akad valami munka. Megyek, lezuhanyozok!
Nagyjából fél éve költözött be a szállóra. Először a munkahelyét vesztette el, utána jött minden sorjában. A házasságuk már régóta romokban hevert. A felesége beadta a válókeresetet, talán még jól is jött számára, hogy megfelelő indokot talált a váláshoz.
– Csak nem fogok egy ingyenélőt eltartani! – mondta a békéltető tárgyaláson.
Ott hagyott mindent, a lakást, a kocsit és a két kislányt. Nem vesz el ő a családjától egy fillért sem! Csak a hajléktalan szálló maradt meg, mint lehetőség, a foglalkoztatást helyettesítő támogatás nem elég albérletre. Az tulajdonképpen semmire sem elég! Az éhenhaláshoz sok, a megélhetéshez kevés!
A forró víz jólesően bizsergette a bőrét, a zuhany alatt állva úgy érezte, mint ha a Jóisten simogatná a testét. Nem volt vallásos, de mostanában egyre többet gondolt Istenre.
– Vajon tényleg ezt a sorsot szánta neki?
Elhatározta, hogy karácsonykor elmegy a templomba és megkérdezi, hogy miért alakult így az élete. Istennek kell, hogy legyen magyarázata a történtekre!
Gyorsan megtörölközött, megborotválkozott és felöltözött. Az ügyeletes nagyon rendes volt, teát melegített neki és adott a hűtőből egy kis darab vajat. Nem sokat, de két szelet kenyérre épp elég volt. A forró tea nem csak a gyomrát, a lelkét is felmelegítette.
Megköszönve a reggelit, felvette a meleg dzsekijét és elindult a vásárcsarnok irányába. Az utcán még alig volt forgalom, a kezét fázósan zsebre dugta, fejét lehajtva sietett a süvítő decemberi széllel szemben.
Pont jókor érkezett, a boltosok, zöldségesek egy kupacban állva kávéztak és tárgyalták az eseményeket. Sikerült megállapodnia egy zöldségessel, hogy lerakja és behordja a Pestről hozott árut.
– Aztán hatra, a nyitásra elkészüljön ám! – hívta fel a figyelmét a kövérségtől szuszogó tulajdonos.
Látta, hogy igyekeznie kell, mert a teherautó platója igencsak tele volt mindenféle friss zöldséggel, gyümölccsel. Tempósan munkához látott. Egyik ládát a másik után cipelte be a csarnokba és tette a zöldséges által meghatározott helyre. Egy idő után lekerült róla a meleg dzseki, egyre jobban kimelegedett a munkában. A második órában már nagyon fáradtnak érezte magát, kezét- lábát, mint ha ólmos nehezékek húzták volna. Az utolsó néhány ládánál már vörös karikák táncoltak a szeme előtt, a gyomra émelygett. Megkönnyebbülten rakta helyére az utolsó ládát is.
– Jól van? – kérdezte a kövér zöldséges. Úgy néz ki, mint egy másnapos vízi hulla! – nevetett gurgulázva a saját elmés megjegyzésén.
Egy reklámtáskába narancsot és banánt tett neki, meg adott egy kétezrest. A férfi megköszönte a lehetőséget és ajánlkozott, hogy máskor is szívesen segít a rakodásban.
Leült a lépcsőre. Még volt néhány perc nyitásig. Élvezettel evett meg egy banánt. A többit majd hazaviszi. Haza? – villant át agyában a gondolat. Hiszen neki nincs is otthona! Úgy érezte, tüzes bélyegzővel a homlokára égették, hogy mindenki lássa: hajléktalan!
Abból a kevés pénzből, amit kapott odaadott a volt feleségének húszezer forintot, hogy vegyen a kislányoknak ajándékot karácsonyra az ő nevében is. Nagyon szerette a lányokat, mindig elérzékenyült, ha ők jutottak eszébe.
Közben kinyitotta kapuit a vásárcsarnok, az emberek szállingózni kezdtek befelé. A férfi ráérősen sétált a standok között. Semmi kedve sem volt visszamenni a szállóra. A szállón nem könnyű az élet. A legtöbb lakó alkoholba fojtja a kilátástalan helyzet miatt érzett bánatát. Csak kényszerűségből viselte el ezt a közeget, de megszenvedte minden napját. Igyekezett ember maradni az embertelenségben. Nagyon szeretett olvasni, de a szobatársai addig macerálták e miatt, hogy inkább felhagyott vele. Inkább beült a városi könyvtárba, ahol folyóiratokat, novellákat olvasott. Ott jó meleg volt, csendes, jóleső kikapcsolódás volt a hajléktalan szálló hangos, borgőzös világához képest.
Orrát a lacikonyhából áradó kellemes illatok bizsergették. Gyomra hangosan kordult, emlékeztetve, hogy a hajnalban elfogyasztott két vajas kenyér és csésze tea már régen feledésbe merült.
Magában kalkulációt végzett, engedhet-e a disznótoros pecsenye csábításának, vagy jobb, ha beosztja a keservesen megszerzett pénzt. Végül az éhség győzött a józan megfontolás felett.
Kért egy darab kolbászt és véres hurkát mustárral, két vastag szelet kenyérrel. A fele keresete oda lett! Boldog izgalommal állt a kerek asztalka mellett. Lassan, minden egyes falatot külön kiélvezve evett. Minden harapás után a hetedik mennyországban érezte magát. Szinte megállt az idő, csak ő volt ott meg a finom kolbász és a hurka. Testét régen érzett boldogság járta át, a megnyugvás és megértés boldogsága. Tudata magasabb régiókba emelkedett, ahol csupa elégedett ember élt, ahol a történetek mindig ;happy end;- del végződtek, ahol az emberek lelkében békesség honolt.
Réveteg álmodozásából két nő beszélgetése rántotta vissza a valóságba.
– Tudod Jucikám, olyan boldogtalan vagyok! Az idén nem megyünk síelni, mert a férjem vett magának egy új autót, így alig maradt valami pénzünk karácsonyra!
Egy pillantást vetett a két jól öltözött hölgyre. Elmosolyodott.
– Mi kell a boldogsághoz? Ő már tudta a választ.