A második diákkor

Összes megtekintés: 15 

Karinthy Frigyesnél olvashatjuk, a Tanítom a kisfiamat című novellájában, milyen fontoskodó és bosszankodó arccal ül le fia mellé, ahogy a régen az ő apja is tette. Vajon hány szülő teszi ezt hasonlóképpen? Arra jelenetre gondolok, amikor a gyerek mögött állva, rágörnyedve az íróasztalra vezetjük kezét a füzeten, ahogy tanulja a betűk írását. Vagy ujjait használva kezdi el a számolás alapjait. Természetesen van egy egyszerű, rövidebb út is. Mindent rábízunk az oktatásra, a tanárokra. Az ő dolguk a tanítás, a diáké a tanulás. Ott a könyv, a füzet. Magoljon. Hajrá.
Vannak viszont olyanok, akik kiegészítik, saját egyéniségüket adják át gyermekeiknek a tananyag által.
Amit könyvből kell tudni, történelem, földrajz, biológia, nyelvtan, irodalom stb. abban csak hallgatóság lehet a szülő. De a nehéz számítások, képletek, összefüggések valahogy mindig visszarántják az embert az iskolapadba. Hogy volt? Mire kell odafigyelni? Ezeket az apró, de hasznos trükköket át lehet adni.
Memóriafrissítésnek is tökéletes.
A szülői értekezletek alkalmával felrémlik valami a diákévekből. Ahogy ülünk a padban, a falakon rajzok, ábrák, a periódusos rendszer. A hatalmas tábla, a szivacs, a fehér kréta. Nosztalgia és megkönnyebbülést érzésese kavarog. Szülőként csak információ gyűjtése céljából van itt az iskolában. Figyel és jegyzetel, mint egy tanuló.

Szólj hozzá!