METRÓN

A városi közlekedés közben mindig történnek említésre méltó esetek. Egy kedves olvasónk Szalianna osztotta meg velünk a következő történetet.

METRÓN

– Kérem, hagyják el a biztonsági sávot, szerelvény érkezik! – hangzott egy kellemes női hang a mikrofonból, aztán halkan besiklott a metró.
Ajtócsattogás, és a tömeg szinte egyszerre akart kitódulni az ajtókon. Délután 5 óra volt. Csúcsforgalom. A Deák tér amúgy is forgalmas állomása ilyenkor még zsúfoltabb. Van, aki munkából siet hazafelé, van, aki a hármas metróhoz. Majdnem kiürült a szerelvény. De csak percekre, a várakozó tömeg, akik a Déli pályaudvarhoz siettek, percek alatt megtöltötték a kocsikat. Úgy tolakodtak, mintha attól félnének, hogy nem férnek fel a járműre! Nyugodtan vártam a soromra, majdnem utolsóként szálltam be a metróba. Már minden hely foglalt volt. Becsukódtak az ajtók, és a metró siklott tovább a kijelölt útján. A baloldali kis padon megakadt a szemem, ahol egy 16-18 évesnek látszó, nagyon csinos, jól öltözött lány ült elterpeszkedve az ülésen, elfoglalva a három embernek szánt helyet, nem törődve, hogy mások is le szeretnének ülni.

Körülnézett, szemrevételezte az utasokat, és mint egy vadászkopó felemelte a fejét és a levegőbe szimatolt. Kinyitotta a táskáját, kivett belőle egy parfümös üveget, és a feje búbjától a lába ujjáig befújta magát, mint aki burkot von maga köré, elszigetelve magát az emberek szagától, majd visszatette a parfümöt a táskájába. Körülnézett, várta a hatást, aztán, mint aki jól végezte a dolgát, kezeit a táskájára tette és nyugodtan ült tovább.

– Déli pályaudvar következik, végállomás – hangzott újra a kellemes női hang. – Kérem, hagyják el a szerelvényt! – Vajon ennek a csinos kislánynak az agyában is megszólal – e valaha egy hang? Hogy kérem, hagyja el az emberi szagok iránt érzett utálatát, hiszen

Ön is csak egy a sok közül…

“METRÓN” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Az életemben olyanok vagytok Ti ketten, Mami és Viola, mint a sötétben világító kis Szent János bogarak. Örülök Nektek!

    Üdv: Szalianna

  2. Kedves Julianna!
    Nagyszerű írásod kifejező és egyértelmű. Igen, előfordulnak hasonló esetek.
    Szeretettel olvastalak: Viola :]

Szólj hozzá!