A rejtélyes baleset

Összes megtekintés: 18 

A rejtélyes baleset

Mick mindig arról álmodott hogy egyszer lesz a tengerparton egy háza és boldogan él a családjával békességben, nyugalomban.

Mick Johnson e helyett itt ül a Maine állambeli Portland kórházának falai között már több mint tíz éve. Amikor megkérdezik tőle az orvosok vagy a tiszteletbeli betegtársak hogy mi történt aznap, akkor nem tud semmi érdemlegeset mondani csak annyit hogy nem tudom , nem emlékszem. Micknek autóbalesete volt tíz évvel ezelött furcsa körülmények között hagyták magára a baleset helyszínén. Mick már tíz éve ugyanazon az útvonalon jár a kórház falai között. Szobájából lemegy a büfébe, utána pedig bemegy a társalgóba a barátai közé s ott elszokta fogyasztani amit vett. Ilyen barát Klara Mckenzie aki anno nagyon rég Magyarországról disszidált Mainebe a II. világháború tájékán. Itt éli le fiatal éveit mint tanárnő a porlandi egyetemen irodalom szakos volt, idős korára meg a családtagjai beadták ebbe a az idősek otthonába , ahol jó barátságot ápol Mick Johnsonnal. . Most már idestova tíz esztendeje hogy Klara hű barátja Micknek aki elfogadta anno évekkel ezelőtt Klara közeledését és mint kiderült, de erről majd később egy napon kerültek az intézmény falai közé. Klara volt az egyetlen igazi barátja Micknek az intézményben és ha még nem is sokkal, érzelmileg nagyon meghálálta. Másnak ez nagyon kevés, de Klaranak épp elég volt ahhoz hogy egy életre magába zárja Mick arcvonásait. Annak ellenére hogy Mick elég zárkózott egyéniség volt megpróbálta Klara kimozdítani ebből a megszokott kerékvágásból. Mick számára hiába volt kedves Klara törődése, még is jó pár évbe is bele tellett amire annyira megszokta a közeledését hogy megbízzon benne. A nővérek is csak néztek hogy az amit ők nem igazán tudtak Micknél elérni, igaz évekbe tellett de elérte hogy szívjon Mick egy kis friss levegőt, s kiment vele az udvarra. Azóta is napjainkig nagyon nagy sétákat tesznek ebéd után a hegyek alatt a völgyben, ahonnan még éppen lehet látni az intézményt. Mint már mondtam, Mick már tíz hosszú esztendeje az intézmény lakója, de soha nem volt még ilyen furcsa érzése mint ma: 2011. június 26.án. Miután visszajöttek Klaraval a délutáni sétából, Mick furcsán kezdett el viselkedni. Klara aggodalmasan kérdezgette de Mick semmit sem mondott csak nyugtalan volt , s látszott rajta hogy valami nincs rendben. Idegesen járt kelt a folyóson és valamit magában motyogott amit azóta nem csinált mióta behózták. Mindenki kíváncsi volt a hirtelen változás okára, de nem jutottak semmire.

2.

Mick érezte hogy közeleg. Úgy félt a találkozástól mintha egy vérszomjas fenevaddal találkozna a dzsungel mélyén. Pedig nem. Csak érezte hogy közeleg az az ember aki anno cserben hagyta a baleseténél és ez az érzés rosszabb volt mint egy fenevadtól félni. Bizonyos értelemben ez az ember is az volt, mert érzéketlen együttérzést nem tanúsítható valakinek állította be Mick. Miután a nővérek adtak Micknek egy nyugtatót higgadtabb lett és egy kis idő után el is aludt. Amíg aludt, addig sem gondolt arra a saját elmondása szerint érzéketlen rémre. Másfél óra elteltével mind aki nem érzékelt semmit, folytatta ezt a kellemes nyári napját miután megkereste Klarat. S újra beszélgettek, este pedig kimentek sétálni. Új szelek süvítettek át a völgyben ami megcsapta mind a kettejük arcát. Klara először gondolkozott hogy megkérdezze e Micket de végül is megkérdezte a balesetről. Jól tudta hogy az első percben Mick nem fog válaszolni, akkor érzékenyen érintette és akkor hagynia kell.
– Mick, szeretnék valamit kérdezni.
– Igen Klara ? Mondjad.
– Valamire emlékszel a balesetből? S amíg ezek a szavak elhagyták a száját, furcsa remegő félelem fogta el, mert nem tudta hogyan fog rá Mick reagálni. Az első harminc másodpercben Mick hallgatag volt mint egy temetésen szokás lenni, de aztán megszólalt és csak ennyit mondott.
– Igen, stoppolni szerettem volna a tengerpart melletti országúton, s akkor következett be a tragédia.
– Ennyi az egész amire emlékszel? Kérdezte Klara meglepődve.
– Utána hosszú másodpercekig feküdtem mozdulatlanul az országúton és csak annyit láttam és gondoltam hogy cserben hagyott ez a szemét. Az arcát mikor kiszállt a kocsiból egy életre magamba véstem.
– Miért?
– Azért Klara mert ahogy fölém hajolt, láttam az arcát, amit nagyon csúnya ocsmány hegek tarkítottak. S amint látta hogy milyen az állapotom beült a kocsiba és elhajtott. S azóta sem láttam, de az arca itt van az emlékeimben.
– Értem. Ne haragudj hogy megkérdeztem.
– Nem haragszom. Miért haragudnék? Sőt örülök neki hogy valakinek elmondhattam, mert ezt még senkivel nem osztottam meg és már nagyon nyomta a lelkemet.
– Nagyon sajnálom. Örülök hogy én voltam az első akinek ezt elmondtad Mick.
– Én is örülök Klara, mert így úgy érzem mintha mázsás kő esett volna le a szívemről.
– Azt elhiszem. Mondta Klara.
– Menjünk vissza már biztosan aggódnak értünk.
– Igazad lehet, szólalt meg a maga higgadtságával Klara.
– Nekem mindig igazam van, tréfálkozott Mick.

S a tettes Brian Wilkoch azóta is éli világát mert nem tudták elkapni azóta sem, s legkevésbé rábizonyítani valamit mikor az az utolsó kép róla a baleset óta hogy elhajt az autójával és azóta sem látta senki. Legalább is olyan aki tudott is róla valamit mondani. Minden reggel felkelt megcsinálta a maga kávéját és semmi bűntudat nélkül élte magányos életét. Gondolta, lehet hogy magányos vagyok de legalább szabad. Elég rossz felfogás egy hatvan éves idős embertől. De ez neki teljesen megfelelt. Egyszer csak kapott egy levelet egy ismeretlen feladótól. Az állt benne. Menjen be a portland-i idősek otthonába ott lesz valaki, aki az ön életébne nagyon fontos személy. El kezdett gondolkodni hogy ki is lehet ott, de nem jutott semmire. Így hát kis gondolkodás után úgy döntött hogy elmegy és megnézi ki is az a titokzatos személy.
A baleset óta eltelt jó pár év, s annak ellenére hogy azóta sem tudták elkapni azóta sem Briant, ő már százszor megbánta amit tett mert tudta hogy a pokol kénköves útja már ki van számára kövezve. De azt még sem tudta megtenni hogy elmegy a rendőrségre és feladja magát. Talán önsajnálatból, talán félelemből.
Amikor belépett az idősek otthona ajtaján, odament a recepcióhoz és átnyújtotta a nővérnek azt a levelet amit kapott. A nővér elolvasta, és egy kis töprengés után rájött hogy ki is lehet valójában az aki szemben áll vele. Először szólt Klaranak és megmutatta neki azt a furcsa alakot, de Klara sem tudta ki ő. Csak akkor jöttek rá hogy ki az mikor Mick torkaszakadtából ismét üvölteni kezdett és idegesen járkált a folyóson s közben azt ordította. ITT VAN! ITT VAN! VIGYÁZZANAK VELE! Klara megdöbbenten eszmélt rá. Te úr isten ez az az alak aki elütötte Micket .
– Biztos benne Klara ?? Kérdezte a nővér meglepetten.
– Igen, biztos.
Brian türelmesen várt a recepciónál és álmában sem gondolta hogy kivel fog találkozni perceken belül. Mick továbbra is nyugtalan volt és csak azt hajtogatta hogy ITT VAN, ITT VAN !! VIGYÁZZANAK VELE! Mindaddig amíg egy nyugtatót nem adtak neki. S végre eljött a pillanat amikor Brian Wilkoch és Mick Johnson találkoztak. Mick nagyon nyugodt volt a gyógyszer hatása miatt, de felismerte azt a férfit aki anno cserbenhagyta. Brian sem felejtette el az arcvonásokat amiket akkor éjjel látott, csak éppen az az arc mára mára már ráncos volt és megfáradt, de a pillantása még mindig az a kétségbeesett volt mint akkor éjjel. Ami természetes is volt, mert egy életre megjegyezte mindazt ami történt vele.
Brian kicsit félve, de talán rettegve köszönt Micknek.. Csak elszeretném mondani hogy mennyire megbántam amit akkor tettem.
– Azt meghiszem. Felelte Mick.
– Azóta minden éjszaka előjön álmaimban a baleset és az hogy akkor és ott önt cserbenhagytam. Nem szeretnék semmit ezen a világon csak azt hogy ön megbocsásson nekem. Mick mindezt végighallgatva csak ennyit mondott.
– Akkor bocsáttanék meg önnek ha most elmenne a legközelebbi rendőrségre és feladná magát. Brian nem tudja miért, de nem lepődött meg azon amit Mick mondott.
– S tudja miért ?? Azért mert egy életre belém vésődött az a pillanatkép amikor ott feküdtem félholtan az országút szélen és belenézhettem az ön szemébe amiről azt hittem az lesz az utolsó dolog amit láthatok. E beszélgetés után Brian megfogadta Mick tanácsát és feladta magát. Briant életfogytig tartó fegyházra ítélte a Maine állambeli bíróság cserbenhagyásos gázolás miatt. Talán ez méltó büntetés egy évekkel ezelőtt elkövetett bűncselekmény miatt egy idős öregembernek aki talán már soha nem nézheti meg a szabad életben a naplementét.

Írta : Németh Balázs
Sümeg 2013. III.2. Péntek- 2013. VIII.26. Hétfő

“A rejtélyes baleset” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Igyekeztem több több oldalról bemutatni a nézőpontokat és köszönöm szépen az elismerő szavakat . Ez a történetem helyet kapott a könyvemben is.

  2. Balázs, figyelemfelkeltő az írásod! Nagyon sok cserbenhagyásos balesetről hallani a mindennapokban. Remekül érzékeltetted mind a két nézőpontot! Gratulálok!

Szólj hozzá!