Bánat

Takács (Bányász) József megrendülten állt a felesége sírja mellett a temetőben. Fekete kalapját gyűrögette sután, miután nem tudta mit csináljon vele. Valahonnan messziről eljutottak hozzá a pap szavai, pedig ott állt tőle vagy két méterre. A gyászoló rokonok, szomszédok, barátok mind ott voltak közel hozzá. Ámbár barátai nemigen voltak, a bányász embernek a föld alatt nincs kedve a barátságra, a munkatársai közül meg sokat elvesztett már. Sokkal inkább bajtársai voltak, mint barátai, együtt szenvedték végig a földalatti munka minden kínját. Sokan ott maradtak közülük, betemette őket egy-egy bányaomlás, vagy korán elvitte őket a tüdejüket megemésztő szénpor. Őrült, hogy megérte a nyugdíjat, büszke volt, hogy vitte valamire. Nem olyan földtúró paraszt maradt, mint a legtöbben a falujából. Házat épített magának, igaz kölcsön kellet rá felvenni, de lassanként kinyögték a részleteket. Elégedett volt a sorsával, csak az asszony ne halt volna meg olyan hirtelen.
– Mi lesz most így velem, az Örzse nélkül? – morfondírozott magában.
Az Örzse keményen dolgozott egész életében, művelte a kertet, etette a jószágot, ellátta házat. Igaz gyerekük nem született, sírt is az asszony fiatal korában eleget, de aztán belenyugodott a megváltoztathatatlanba. Több mint negyven évig voltak együtt jóban-rosszban. Most egyszerre csak meghalt! Takács (Bányász) József sehogy nem tudta megérteni, hogy most hirtelen egyedül maradt. – Mi lesz vele már ezután? Hát az Örzse nagyon hiányzik a háztól!

Kábultan eszmélt, hogy a temetési szertartásnak vége, jönnek részvétet nyilvánítani az emberek. Először a pap meg a kántor, aztán szép sorban a többiek. Csak állt, kezet fogott, ölelkezett, míg mindenki sorra nem került, majd végül egyedül maradt, mert mindenki indult a dolgára. Nézte a fakeresztet, rajta az asszony nevét, meg az évszámokat, meg, hogy élt hatvanhat évet. Nem tudta meddig illik ottmaradni, sóhajtott egy nagyot, a kalapot keményen a fejébe nyomta és elindult haza. Immár egyedül maradt, nincs neki senkije ezen a világon. Hát nem jól van ez így! Mert hát az Örzse mindig tudta mit kell csinálni. Mikor kell a magot vetni, meg azt, hogy hová. Mivel kell a baromfit etetni, mikor kell a tojásokat a kotlósnak való tyúk alá tenni. Az Örzse mindent tudott! József nem értett az ilyenféle munkákhoz, egész életét a föld alatt töltötte szenet bányászva. Miután nyugdíjas lett, kezdett el segíteni az asszonynak, aki mindig megmondta mikor, mit kell csinálni. De hát most meghalt! Itt hagyta őt a nagy gondban! Az istállóban ott a tehén, azt meg kéne ma este már fejni, hogy az ördög vigye el ezt a francos életet!
Dühösen nyitott be a kapun. Mogorván átöltözött, gondosan beakasztotta a fekete nadrágot, meg a zakót a szekrénybe. Sok pénzt fizetett ő azért a városi szabó mesternek! Nem akart ő ilyen flancos öltözetet, de az Örzse ragaszkodott hozzá. Az ő ura úgy menjen a templomba, hogy tessék az Úristennek! Most meg a temetésre kellet menni a szép öltözékben, mert az Örzse megérdemelte! Valakit meg kell kérni, hogy fejje meg a tehenet!
Szemben a Kati, özvegyasszony, talán átjönne, ha szépen megkérné. Meg is fizeti, ha kell! Nem olyan ember ő, hogy csak úgy mások jóindulatára szoruljon. Hát, fogta magát és átballagott az utca túl felére, a Kati házához. Megköszörülte a torkát és bekiáltott az asszonynak. Nemsokára kijött a házból a csinos, ötvenéves özvegyasszony. Takács (Bányász) József, mert, hogy volt egy másik Takács József is, de ő a (Füstös) nevet kapta a néptől, előadta a jövetele célját. Restellte nagyon a dolgot, de még sosem fejt tehenet, ez az asszony dolga volt. A Kati megígérte, hogy egy félóra múlva átmegy és megfeji a Riskát.
– Na, ez rendben is volna! – gondolta elégedetten József. Már csak azt kell eldöntenie, hogy eladja a tehenet, vagy megtanulja a fejést, bár ez asszonynak való munka! Jött is a Kati rövid idő múlva, fogta a sajtárt, ügyesen megfejte a tehenet. Illendő módon megköszönte József a szívességet, megkérdezte, hogy mivel tartozik, de a Kati csak nevetett, hogy szívesen segít és, hogy átjön holnap is, ha kell.

– Kell, hát hogyne kellene!- mondta József. Estig elszöszmötölt a ház körül, aztán vágott egy darab szalonnát és megvacsorázott. Máskor az Örzse meleg vacsorát készített, de most már csak az angyaloknak főzhet a mennyországban. Elővett a kamrából egy üveg szilvapálinkát, meg poharat, letette az asztalra a konyhában és erősen gondolkodni kezdett. Valamit tenni kell, mert ez így nem mehet tovább! Asszony kell a házhoz az Örzse helyett. Áldott jó asszony volt, de hát meghalt! Megitta az első kupica pálinkát, hogy jobban tudjon gondolkodni. Majd a másodikat és a harmadikat is, mert, hogy erősen gondolkodott. Ez az Örzse, ez az Örzse, hát jól itt hagyta! Addig gondolkodott, amíg egy fél üveg pálinkát megivott. Elálmosodott, a nagy megerőltetéstől, így aztán csak ruhástól beledőlt az ágyba és aludt reggelig.
Másnap reggel kábán, fejfájással ébredt, de szilárd elhatározásra jutott. Megoldja ő ezt a problémát, de meg ám! Keményebb dolgokat is megoldott lenn a tárnában. Ettől jobb kedvre derült, megetette az állatokat, majd ásni kezdett a kertben, ahol az Örzse már betakarította a termést. Majd az új asszony tudja, mit kell vetni a helyére! Mert asszony kell a házhoz, nem élhet ő egy szál magában! Nincs, aki főzzön, mosson rá. Megnyugodva, hogy ilyen szépen kigondolt mindent, vidáman folytatta az ásást egész nap. Estefelé csakugyan átjött a Kati és megfejte a tehenet. József kornyadozva nézte, hogy milyen ügyesen csinálja.
– Te, Kati gyere be a házba beszédem volna veled! Az szemrevaló özvegyasszony bement vele a konyhába és helyet foglalt az egyik széken.
– Na, mondja Józsi bácsi, mi nyomja a lelkét! Takács (Bányász) József megköszörülte a torkát és belekezdett a mondanivalójába.
– Hát, idefigyelj te, Kati! Meghalt az Örzse, de ezt te is tudod. Én meg itt maradtam egyedül asszony nélkül. Aztán, látod sok mindenhez nem értek én, mert az Örzse dolga volt. Ugye a bányában nem tehenet kellett fejni az ember fiának! Meg aztán te is özvegy vagy már jó ideje. Arra gondoltam, hogy az Örzse helyett te lennél az új asszony a háznál! Jó ház ez, sokat dolgoztunk érte, aztán egyszer a tied lenne minden.
Kati mérgesen pattant fel a székről.
– Elment az esze, vén bolond? Hiszen az apám lehetne! Nem szégyelli magát, még ki sem hűlt a felesége holtteste, magának meg már új asszonyon jár az esze! Hát mit gondol, nem találok én magamnak embert, ha akarok, akár mind a tíz ujjamra is? Talán a maga szaros gatyáit akarom mosni egy életen át? Vén bakkecske, talán magával bújjak ágyba minden este?
– Nem azért Kati! Hát nem érted, hogy asszony kell a házhoz! Az Örzse meghalt, én meg egyedül nem tudom… De az asszony meg sem hallotta, mit akar mondani.
– Ugyan, hagyjon engem békén, mert elmondom mindenkinek milyen kiéhezett, vén kujon maga!- azzal nagy sebbel-lobbal elviharzott a házból.

József megbántva ült vissza az asztalhoz. Hát nem érti ez az ostoba nőszemély, hogy miért akar ő új asszonyt? A fene akar vele ágyba bújni, arra sem emlékszik mikor hált együtt utoljára az Örzsével. Most mi a kénköves ördögöt csináljon? Elővette a pálinkás üveget és alaposan ráhúzott. Ez a Kati képes telekürtölni az egész falut a dologról! Ezt a szégyent! Újra a szájához emelte az üveget.
Hát, ez így nagyon nem lesz jó! Az egész falu rajta fog röhögni! Még ilyet! Elfogyott az üvegből a pálinka, ezért egy másik üveggel is kihozott a kamrából. Már vasárnap a templomban erről fognak pletykálni az asszonyok! Hogy megy ő ezek után végig a falun? Egész életében becsületesen dolgozott, és lám most minden szertefoszlott! A pálinka gyorsan fogyott és József egyre jobban belesüllyedt az önsajnálatba. Bizonytalan léptekkel ment ki a kamrába a kötélért.
– Őt nem fogja senki kinevetni a világ csúfjára! De nem ám! Ő Takács (Bányász) József egy életen át becsületesen élt és dolgozott! Nem hagyja, hogy most nevetség tárgyává tegyék!

Rogyadozó léptekkel ment ki az istállóba. A kötelet átvetette a gerendán, a másik végére hurkot kötött. A fejéshez használt sámlira állt, a hurkot a nyakába akasztotta.
– Nem hagyom Örzse, hogy csúfot űzzenek belőlem! Gyors mozdulattal kirúgta a sámlit a lábai alól. Elhomályosuló tekintetével még utoljára a tehénre nézett, lelki szemei előtt Örzsét látta, ahogy feji a tehenet. Tekintete üvegessé vált, teste remegése néhány pillanat múlva megszűnt.

Másnap este a tehén szüntelen bőgése miatt a szomszéd bement az udvarba. Hiába szólongatta a házigazdát, ezért bement az istállóba megnézni, mi történt a Riskával. Ő találta meg Takács (Bányász) Józsefet, vágta le a kötélről. A faluban hamar híre ment az esetnek.
– Megölte a bánat! – mondták. Nem bírt élni a felesége nélkül!