A FARSANGI FÁNK ÉS EGYÉB HUNCUTSÁGOK
MÁSODIK KÖTET. TIZENHETEDIK RÉSZ
NAGY VENDEL
ÍZES TÖRTÉNETEK
A MEKEN EZEN A LINKEN OLVASHATÓ
http://mek.oszk.hu/16900/16977/
NEM LÁTÓK ÍGY OLVASHATJÁK.
http://mek.oszk.hu/16900/16977/16977.htm#6
17. Fejezet
A FARSANGI FÁNK ÉS EGYÉB HUNCUTSÁGOK
A mi családunkban az volt a szokás, hogy déli egy órakor az asztalon állt az ebéd, ha esett, ha fújt, vagy ha száz ágra sütött a nap, akkor is.
Édesanyámnak nem volt munkahelye, háztartásbeli volt, ezt akkoriban így mondták, de szerintem sokkal többet dolgozott otthon, mintha munkába járt volna.
Reggel a három férfi családtag eltűnt a lakásból, ki iskolába, ki dolgozni, ki-ki a maga sorsát intézte.
Édesanyánk pedig takarított, mosott, főzött, és egy órára már ott gőzölgött a finom, mindig friss ebéd, mivel maradékot csak este ettünk, mivel ételt sohasem dobtunk ki.
Én nagyon szerettem a melegített ételt vacsorázni.
Ha édesapám feje megjelent az ablak előtt, a mama már tálalta is a levest.
Egy napon, mikor belépett, a sparhelten egy kislábasban főtt még a leves, és édesanyám mondta a papának, maradj a konyhában és kevergesd meg időnként a levest, nekem ki kell menni a deszka toalettre – mivel nekünk akkoriban francia vécénk volt, hátul volt a francban – mindjárt jövök.
A papa kissé örült, hogy rábízták a fontos hivatalt, és nekiveselkedett a feladatnak. S meglepődve állt csodálkozva, ilyet még nem tapasztalt ebben a házban, a lábasban fémpénzek főttek, az akkoriban divatos és érvényes kétforintosok. Néha megkeverte az utasítások szerint a pénzlevest, és a hokedlire leülve fejét a kezére hajtva komolyan elgondolkodott. Mi soha nem voltunk gazdagok, de mégsem értette a dolgot, olyan szegények sohasem voltunk, hogy valamiféle levesre ne tellett volna, de hogy már itt tartunk, hogy a vaspénzt kell megfőzni, ezt nem hitte el.
Ez megkérdőjelezte családfenntartói mivoltját, és ez nagyon bántotta, már oda jutottunk, hogy vasat kell rágnunk.
Pedig a fizetéséből már egy férfi kerékpárt is vett magának, aminek Boss lámpája volt.
Nagyon gazdagnak számított mások szemében, keveseknek jutott ilyen járműre.
A mama kintről leste a fejleményeket, mivel semmi dolga nem volt az udvarban, s jókat kacarászott magában.
Végül bejött, hogy megmentse a helyzetet, s a papa zordan rákérdezett, mi ez az ebéd?
– Ez nem ebéd, hanem a vacsora… Majd meglátod…
Édesapám egy hivatalban dolgozott, mint segédhivatalnok, de mégis a családban úgy tartották, hogy a papa fontos beosztásban van a hivatalban, és mindent el tudott intézni a családtagoknak és még telefont is kapott az irodájába, tehát megbecsült ember volt. Hétvége lévén, aznap este tartották a farsangi bált az irodában és a mama sütötte a csodálatosnál csodálatosabb szalagos farsangi fánkokat, és abba főzte a kettő forintosokat, fertőtlenítés gyanánt, hiszen egyet-egyet belesütött a fánkba, valamiféle játék okáért, hogy aki pénzt talál a süteményében, annak jár egy pezsgő. A mama nagyon tudott finom fánkot sütni, és büszke volt arra, hogy szép szalag díszítette, s az úriasszonyok mindig csodálták, hiszen ők nem tudtak ilyet. Apámat nagyon szerették a hivatalban, és édesanyámat is mindenki Vendel néninek hívta apám iránti tiszteletből, talán az ő nevét nem is tudták, pedig szép neve volt: Terézia.
A mama mindig zsírban sütött és főzött, olajat sohasem használt, ettől voltak olyan finomak az ételei. Utána jött még csak az olaj-mánia, de ő valahogy megsejtette, hogy ez nem lesz olyan hosszú életű dolog, s ha vendéglőben ettünk nagynéha, akkor napokig beteg volt utána az olaj szagától.
Este pedig a bálban volt olyan gazdagabb úr, aki tálcaszám vette a fánkot, hogy hátha benne van az elrejtett pénz és jár a hűtött pezsgő.
Nagy taps és nevetés fogadott minden megtalált pénzérmét, jó színfoltja volt a rendezvénynek…
Nem is merték harapni a süteményt, nehogy valakinek beletörjön a foga, s mondhassák, fogához verte a garast.
Saját főzésű sárgabarack lekvárt kaptak a fánk aranybarna közepébe.
Akkoriban is tudtak mulatni az emberek, de más dimenziókban.
Álljon itt most emlékére pár fánkféle receptje, mert sokféle fajtáját ismerjük állaga, formája és talán még íze szerint is ennek a csodálatos, egyszerű ünnepi desszertnek, ami nélkül elképzelhetetlen lenne a farsang.
Talán a legismertebb a klasszikus fánkforma a szalagos fánk, amit porcukorral és valamilyen jóféle lekváros ízzel illett tálalni, de elképzelhető volt még pudinggal, vagy csokis öntettel, vagy málna öntettel. Nálunk az egyszerűsége okán gyakran volt forgács-, vagy a kissé más alakú csöröge fánk, ami abban különbözött tulajdonképpen hogy a forgácsfánkra középen egy csomót kötöttek még nyers állapotjában és így sütötték meg. A csöröge fánkra csak egy késsel vagy derelyevágóval egy vágást ejtettek és csíkokra vágva sütötték ki. Aztán a rózsafánk, ami háromféle különböző átmérőjű karikából lett középen összeragasztva, és ahogy sült, a meleg hatására a szélei sziromszerűen felpöndörödtek, s a legfelső kisebb karikába kellett rakni a lekvárt, a porcukrozás után.
Volt még túrófánk, amerikai fánk, aminek a közepe lukas volt, és különféle ízekkel lehetett megszórni, pl. vanília, fahéj, csokireszelék, itt elszaladhatott a fantázia, ameddig csak valami volt a spájzban.
Talán a legizgalmasabb a boszorkány fánk volt, ami valami csuda folytán sütés közben valamilyen fizikai oknál fogva magától megfordult.
A fánk sütése a tészta összeállításával kezdődött, ami szakértelmet és gyakorlottságot igényelt, melyet csak sokszori sütéssel lehetett elsajátítani.
A langyos tejben felfuttatott élesztőt egy kanál cukorral, egy csomag margarinnal, csipet sóval, három tojás sárgájával és amennyit felvesz mennyiségű lisztel összegyúrunk, és meleg helyen kelesztjük, konyharuhával letakarva, s ilyenkor a mama mindig mérgelődött, hogy ne nyitogassuk a konyhaajtót, mert megfázik a tésztája, de soha sem fázott meg.
A tojásfehérjéből lehetett habcsókot sütni, vagy felverte habnak és hozzákeverve a tésztához, lazította az állagát.
Mikor gyöngyen megkelt a tészta, kiöntötte a deszkára, és nem túl vékonyra sodorta, mondjuk kétujjnyira, s bár volt neki pogácsa-szaggatója, mégis mindig különféle poharakat használt a kiszaggatáshoz, pláne, ha többféle méret kellett a rózsafánkhoz példának okáért. Aztán bő és forró zsírban kisütötte a mosolygós párnácskákat, amelyek ott illatoztak az erre a célra tartogatott egyedi szépségű üvegtálcán, porcukrozásra várva.
A fánkot minden magára valamit adó háziasszony forróan tálalta, frissen sütve, s ebéd közben ez elég macerás volt, mindig ugrálnia kellett a gazdasszonynak, de büszkén nézte, hogy a gyermekei befaltak a finomságból vagy négyet-ötöt lekvárral leöntve.
Nem valami diétás étel, de ki foglalkozott akkor ezzel.
A gyenge, fejlődő fiatal szervezet mindent elbír, gondoltuk akkoriban, s más is volt a szemlélet.
Némi érdekességek, praktikák:
Csupán csak érdekességként említem meg, hogy apám egyik barátját Puhafánknak hívták, sajnos már feledésbe merült, hogy ez volt-e az igazi neve, vagy csak ragadványnév volt. Sajnos akkoriban nem kérdeztem rá, most meg már késő.
Édesanyám rengeteg fánkot sütött, de nemcsak farsangra a hagyományos szalagos fánkot, hanem még forgácsfánkot, és ritkán a rózsafánkkal is megpróbálkoztunk az édesszájú családtagok nagy örömére. Mindegyik mellé került házilag befőzött barack-, később meggy- vagy más savanykás lekvár, de a kisebbeket belehempergettük fehér porcukorba, vagy kakaóporral elkevert finom kristálycukorba, de egyszer csurgattunk rájuk csoki mázat is.
Anyukám a kelesztett-dagasztott fánkot részesítette előnyben, sokat kellett velük dolgozni, precízen mérni, és a kelesztés is időbe telt. A fűtött konyhában a gondosan előkészített hozzávalókból, cukros tejbe áztatott, életre keltett gombasejt-tömeg az alaposan átkevert, gyúrt, dögönyözött kulimászból – a letakart és meleg helyen pihentetett anyagból – duplájára fújta fel a tésztát, a kis élőlények termelte szén-dioxid miatt, amit anyagcseréjükből kifolyólag nyertünk és foghattunk munkára (az összeállítás során adagolt cukorból, a liszt keményítőjéből – a tej vagy víz nedvesítő hatására). A levegős, laza tésztát kerekre vagy szögletesre szaggatva-vágva, ügyesen formázva, a bő, kellően forró zsírban kisütve jutottunk a fenséges falatokhoz.
Boszorkány fánk
Az ördögpirula receptjeinek keresése közben találkoztam sütőporos, szódabikarbónás készítésűekkel is, ezek előnye a fáradságos dagasztás kihagyása mellett a nagyon rövid idejű összeállítás és a gyorsan kisüthető végtermék.
Barátom egyik levelében egy találós kérdést tett fel: lánya boszorkányfánkot süt, ami azért „boszorkány”, mert a fánkok maguktól fordulnak meg az olajban. Hogy lehet ez?
Kicsit elgondolkoztam a dolgon és sejtésemet le is írtam neki, amiért igen megdicsérte okos fejemet. A megoldást ideírom nektek is.
A megfelelően összeállított fánktésztából mély serpenyőbe, bő, forró zsírba két kanál segítségével (amelyek egyike lehet egy zsírba mártogatott kiskanál) kicsi, gömbhöz hasonlatos gombócokat szaggatunk, helyet hagyva, hogy nőhessenek és forgolódhassanak. A zsír valóban forró és bőséges legyen, az edény elég mély, hogy a gombócok ne érhessenek az edény aljához. A gombócok – a tészta összeállításakor a liszthez szárazon adagolt sütőpor vagy szódabikarbóna és a hő hatására felszabaduló szén-dioxid miatt felfúvódnak, olykor kissé megrepedve – nőni kezdenek és forgolódni. Ahogy az aljuk megsült, a fajsúlykülönbség miatt a nehezebb felső rész alábukik a zsírba, ahol szintén megsül, és a folyamat addig ismétlődik, amíg a gombócokból minden nedvesség-tartalom kisül, befejezik a forgolódást, és mindegyik oldal átsül pirosas-barnára (de mielőtt feketére váltana, szűrőkanállal szedjük ki és csepegtessük le, vagy tegyük szalvétapapírra vagy itatósra) és akkor már a belsejük is finom, sült lesz.
Ezt ellenőrizhetjük a kiszedett példányokon: egy-két darabot tépjünk vagy vágjunk ketté, és a sütést ennek függvényében folytassuk tovább. A kiszedett fánkocskákat azután ehetjük porcukorral lehintve vagy beleforgatva, de kínálhatjuk csokimázzal nyakon borítva, vagy éppen lekvárba mártogatva is vendégeinknek.
De az utóbbi receptet érdekességként sós változatban is elkészíthetjük, ilyenkor kicsit módosítva a cukor-só arányon – a hozzávalókhoz fokhagyma granulátumot is teszünk, a kisütést követően tejföllel kínáljuk. Finom főétel egy kiadósabb leves után.
Jó étvágyat!
Még egy kis trükk.
A tészta könnyedségét a sütőporon kívül a tojás habbá verésével és lazán a tésztához keveréssel „idézzük elő”.
Némi érdekességek, nem szokványos receptek:
Mámoros menyecske
Akinek nem lenne elég az ital a pohárban, annak ajánlom ezt a furcsa fánkszerzetet. Kicsi, sült tésztagolyók, amelyek csobbannak a forralt borban.
Legjobb nagy kanállal kihalászni őket 2-3 perc után, akkorra már jó adag bort magukba szívtak.
Forralt boros fánk, azaz a mámoros menyecske:
Hozzávalók:
3 tojás
10 dkg méz
1 kiskanál sütőpor
14 dkg liszt
csipetnyi só
1 kiskanál reszelt citromhéj
a forralt borhoz:
6 dl vörösbor
2-3 darabka fahéj
2-3 szem szegfűbors
4-5 szem szegfűszeg
kb. 5 dkg cukor
2 szelet citrom
a sütéshez: olaj
Elkészítési idő: 40 perc
A tojások sárgáját a mézzel habosra keverjük. A sütőporral elkevert lisztet hozzáadjuk, csipetnyit megsózzuk, a reszelt citromhéjat beleszórjuk, végül a tojások fehérjéből vert kemény habot is beleforgatjuk.
A masszát kiskanállal a felforrósított olajba szaggatjuk és a kis fánkocskákat körös-körül aranysárgára sütjük. Közben a vörösbort a fűszerekkel és ízlés szerinti cukorral felforraljuk. Leszűrjük, tányérokba merjük, és a megsült, szalvétán lecsöpögtetett fánkokat belepottyantva azon forrón kínáljuk.
S most, végezetül e sok finomság után következzen egy ide illő versike, mely emléket állít a mama által sütött fánknak és a mamának is.
JELMEZZÉ SZELÍDÜLT
Itt van fársángnak gyönyörű ideje
Ezen esztendőnek
Tündöklő eleje.
Vízkereszttől Húshagyóig
Áll a bál.
Ez újév farsangján is
Vigadni muszáj.
Talán ismét
Pártában maradtak
A mai Dorottyák
Az idei fársángon?
Azért mégis
Édesen csordult
A sárgabarackos íz
A szalagos fánkon.
S jelmezzé szelídült
Anyám becses kalapja
És puccos ruhája
Az esti bálon.
Vidáman vonulsz benne
A karneválon.
Ragyogó arcod
Áttündököl
Az aranyos álarcon.
2017