Szeretet nélkül

Összes megtekintés: 61 

Ha örökké nehéz , zord , és kedvezőtlen volt az életünk , ha átéltük az egyedülállóságot , ha észrevettük , hogy a civilizáció csak festett kép , nem pedig létező felépítés , ha szüntelenül azt tapasztaltuk , hogy minden egyes ember ,az őserdő egy – egy terjedelmes fája , melynek homályában pad helyett ordas leselkedik , ágai között nem fülemüle énekel , hanem orangután pislog érzéki gyönyörrel , ha megszoktuk , hogy ne nézzük az életet ideális virágcsokornak , melyeket angyalok szedtek , és ha valamilyen dallamot csak azért fütyülünk , hogy ne köpjünk , és azért vessük szemeinket a könyvek lapjaira , hogy lemossuk róla az életet , nem pedig , hogy ott megtaláljuk – hát különös , nagyon különös megéreznünk a szeretet csodálatosságát .
Vannak emberek , akik félnek az egyedülléttől , társ nélkül életképtelennek tartják magukat , úgy érzik , nem tudnak egyedül boldogok lenni , és azt remélik , hogy egyedüllétük megszűnik , mihelyt egy másik emberrel élnek együtt .
Így érezte ezt Emma is .
Üresség ölelte körül . Mindenki más akit csak ismert , része volt egy láncnak , ahol a szemek egymásba kapcsolódtak . De ő szabadon lebegett , nem tartotta megkötve semmi . Arról ábrándozott , hogy rátalál a láncra , ami az övé , és amely csak azáltal válhat teljessé , hogyha a hiányzó szem megkerül . Újra és újra élesen átérezte a maga lényének különvalóságát , magányosságát és másmilyenségét . Az önismeret iskolájában magát semminek sem tudta , s mint a szél hordozta gyomnövény magja , arra várt , hogy valahol , valamelyik szempárból , a neki vetett föld puha életterében , rá tűzzön a melegen mosolygó napsugár . Mindig társat keresett magának , de sohase akadt jobb társasága , mint a magány . Ahogy egyre jobban telt az idő , és a szeretet sehonnan sem mutatkozott , egyre keserűbbé és reménytelenebbé vált .
– Egyedül , mindig egyedül bolyongani a világban . . . Ez lenne a reám kiszabott életforma ? . . . Saját otthon , néhány jó barát hiányát érzem . Sokszor lehetetlennek tűnik így tovább élnem . Lesz – e , és ha igen – hol lesz az én igazi otthonom ? – gondolta Emma sokszor . Egyedül volt , magányos és kívülálló . Az élet nem adott neki belépőt sem a barátság , sem a szerelem köreibe .
Érzéseit , bánatát a kutyájával osztotta meg .
– Nem tartozom ide . De akkor hová ? Úgy érzem , mintha egy idegen bolygón járnék , teljesen számkivetetten . – mondta szomorúan Borzos kutyájának .
– A sors nem engedte , hogy megvalósítsam az örök küldetést , amelyre fajom és családom minden bizonnyal szánt . Nem tűrte , hogy belefulladjak a családi boldogságba , az otthonba , a férjbe , a gyerekekbe .
– Az embernek kell valaki , aki a közelében legyen . Megbolondul az ember , ha nincs senkije . Lehet az akárki , mindegy , csak együtt lehetnék egy emberrel , aki szeret . Mondom neked ! Mondom neked , hogy az ember belebetegszik a magányosságba . Én belefáradtam abba , hogy mindig azt érezzem , engem mindenből kihagynak . Nekem senkim sincs – csak én magam . Örökké így volt .
Egész életében csak bámult kifelé az ablakon . . . és abban reménykedett , hogy van odakint valaki , vagy valami amibe belekapaszkodhat , és végre boldog lehet , valaki akivel megoszthatja önmagát . Csak azt szerette volna , ha valaki vár rá valahol .
De hiába vágyadott egy hangra , néma csend vette körül . A kutyáján kívül senki más nem állt közel hozzá akivel beszélhetett volna .
Úgy érezte magát , mint az utcán otthagyott tele pénztárca , amelyik arra vár , hogy felvegyék és elvigyék .
– Vegyél már fel , jó ? Vigyél már el légyszíves !
Szép nagy házban lakott az édesanyjánál , de akármilyen szép és kényelmes volt is ez az otthon , messze nem oldott meg semmit , legfőképpen nem segített a magánya enyhítésében . Akárhányszor megpillantotta üres szobáját , úgy érezte , mintha ő lenne az egyetlen ember a világon . Sötétben volt . Vaksötétben tapogatózott . Nem gyújtott világosságot lelkében – szívében már senki . Ez a sötétség elpusztította a lelkét . Az illuzió , amellyel az ezelőtt egy hónapja megismert férfi áltatta , hogy létrejöhet köztük egy boldog kapcsolat , szertefoszlott . Kiderült ugyanis , hogy a férfi nős , és egy angyali kislány apukája . Minél jobban megismerte a világot , annál szilárdabb volt a meggyőződése , hogy soha nem lel olyan emberre , aki szívéből szeretni fogja őt . Türelmesen várt , de túl hosszú ideje .
Most Borzos kutyájával állt szomorúan , megtört lélekkel egy szikla peremén .
– Tudom , hogy nem kellek , hogy nincs szüksége rám senkinek . Tökéletesen tisztában vagyok ezzel . Ha a dolgok másként alakultak volna , ha megtalálnám a helyem az életben , minden másképp volna . Tényleng egészen másképp . Nem az én hibám , hogy nem találom a helyem . – mondta Borzos kutyájának , aki mindenhová elkísérte .
Bámult a semmibe , és feladta a küzdelmet magányosságával szemben . Szorosan becsukta a szemét , és úgy érezte , lezuhan egy képtelen , hangtalan helyre . Mellébe szívta csendességét , aztán kinyitotta az ajkát és némán sikított . Egy kiáltással kieresztette magából szenvedései intenzitását , anélkül , hogy egy árva hangot hallatott volna . Addig ömlött belőle , amíg semmi sem maradt , csak forma nélküli léte , a benne élő szeretetnélküliség érzésébe burkolva .
Üvöltött hangtalanul , majd egy velőt rázó sikollyal , belevetette magát a tátongó mélybe .
így múlt el kegyetlen világa , nem fájt már semmije , szíve , teste , lelke már megnyugodott . Minden ami bántotta a világban az már a múlté .
Borzos kutyája , sokáig vonított a szikla peremén , és többet nem ment haza . Ott várta vissza , szeretetre éhes gazdáját .
Hát mégis szerette valaki .

“Szeretet nélkül” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Kedves Enikő! A kapcsolódás hiánya eleve kapcsolatok hiányához vezet. A történetben édesanya nem szerepel, de eleve feltételezi az ember, hogy létezik, és nyilván szerető édesanya van a háttérben. Ám aggasztó, hogy a szociális érzék hiányát nem vette ő sem észre, vagy komolyan, és ezzel boldogtalanságra ítéltetett szegény nődli. Nem a jó megoldást találta meg, bár a történet végén olvasható, hogy neki már milyen baromi marha jó, mert már semmi nem fáj, hogy így elintézte a megboldogulást. Önző elgondolás, hiszen a fájdalmait ő maga generálta magának és legalább két élőlény fájdalmát idézte elő a távozásával, az egyik a hűséges kiskutya…
    Drága Enikő! Értem én a tiszteletet, amit a magázódással is ki akarsz fejezni és köszönet is érte. Azonban a fórumokon mindenki tegeződik, kortól, nemtől, és mindentől függetlenül. A magázódás, minden fórumon sértésnek számít a netikett szerint. 😻

  2. Kedves Rita, Éva, tisztelt Kitty ! Örülök hogy elolvasták prózámat és véleményezték! Köszönöm szépen kedves szavaikat! Főhősnőm a magányossága olyan érzelmi állapotát éli meg, melyben erőteljes ürességét és kirekesztettségi érzést tapasztal,él át. A magányossága több mint puszta vágy a társaságra vagy egy másik személy után. Nála a magány egy állandósult érzelmi állapot. Elvágva, elidegenítve érzi magát a többi embertől, számára nehézséget okoz az értelmes emberi kapcsolat kialakítása.
    Én szeretem a társaságot is, de persze vannak pillanatok amikor egyedül akarok lenni, persze nem egyfajta fájdalmas magányhoz hasonló ez de jolesik sokszor magányosan elvonulni a külvilágtól. (Alkotni ilyenkor tudok a legjobban, mint a legtöbb író). Aztán ugye mindenki másképp éli meg a magányosságát. Én például hét éve társ nélkül élek, de egyáltalán nem hiányzik az életemből. 43 éves vagyok most, nem mondhatok semmit, de még egyelőre senki sem kell. Persze ennek is megvan az a ” bizonyos oka “…
    Főhősnőmnél a magány nem a kapcsolatok ,hanem a kapcsolódás hiányáról szól. Hiába volt ott szerető édesanyja és kedves kutyája, ő úgy érezte, hogy csak az ő feje fölött nem akarnak elmenni a szürke fellegek. Pedig ugyanígy van magányos ember a házasságban és a társas kapcsolatokban is. Ő nem magának való ember volt,sőt nem is furcsa, egyszerűen gyengébb szociális képességekkel rendelkezett.
    A magányát én egy tátongó szakadékhoz hasonlítottam, amely elválasztotta a valóságot és a vágyait. Egy kissé elvittem drámába elnézést kérek ezért….
    Köszönöm szépen kedves szavaitok, valóban szeretem faragni a szavakat, mint szobrász a szobrait. 😘😍😘

  3. Kedves Enikő! Először is az írásodról szeretnék írni, ami csodaszép szóképekben és hasonlatokban bővelkedik. Sokan azt képzelik, hogy prózában erre nincs szükség, pedig a sava-borsa mindennek a kifejezések tárháza, amiből szépen merítettél. Maga a történet egy társfüggő nő története, aki előző kapcsolatába úgy ment bele, hogy nem ismerte ki azt, akit közel engedett magához. Később derült ki, hogy nős, családos és gyakorlatilag megvezette őt. De hát ez nem csak kizárólag a férfi hibája. Azért történt, mert megtehette. Aki annyira vágyik valaki után, az inkább elhisz mindent, csak maradjon mellette valaki. A főhősöd másik hibája abban, hogy annyira magányos, a történeted közepén van leírva:
    …”Egész életében csak bámult kifelé az ablakon . . . és abban reménykedett , hogy van odakint valaki , vagy valami amibe belekapaszkodhat , és végre boldog lehet , valaki akivel megoszthatja önmagát . Csak azt szerette volna , ha valaki vár rá valahol .”
    Maga a “belekapaszkodás” vágya is egy önállótlan személyiségre utal. Aztán az, hogy csak bámul ki az ablakon, a helyett, hogy társaságot keresne és oda menne, hát mindent megmagyaráz. Mit is gondolt közben? Ő bámul az ablakon, miközben pont őt várja valaki. És ha vár? Ha tényleg vár, ő meg csak az ablakot nézi… Éppen, hogy be kéne kopogni tán az ablakon, hogy hé, én rád várok! Nem? 😀
    Nem mellesleg, olyan nem létezik, hogy valakit senki ne szeressen! Esetleg nem úgy szereti, ahogy ő akarná, vagy nem veszi észre, hogy szeretve van, mert másra vágyik. A vágyak messzire kergetik az embert. Egy biztos. Főhősöd nem mondhatta, hogy a kutya se szereti őt!🐶🌷

  4. Kedves Enikő!
    A magány nagyon furcsa társ tud lenni, van akire nyomasztóan hat, és olyan is létezik, kit nem frusztrál ez az állapot. Akármelyikbe is tartozik az ember meg kell találnia az életben azt a célt, ami fönntart, ami felemel. Sajnálom főhősödet, hogy ezt a megoldást választotta. Szeretettel olvastalak: Éva🌻🌞🍄🌻🌞🍄

  5. Szomorú történeted érdeklődéssel olvastam. Sajnálom, hogy így döntött a lány. Az élet rövid és naponta tartogat/tartogathat meglepetéseket. Igen, ő is cserbenhagyott valakit, ha mást nem a kutyuskáját, aki szerette és hiányolta őt. Bár én úgy gondolom, hogy legnagyobb fájdalom mégiscsak a szüleinek lehetett. Akárhogy is, feladta. Hajlamosak vagyunk arra, hogy a nehézségek elől megfutamodjunk, kell valaki, aki odafigyel ránk és segít, hogy kijöhessünk a gödörből, lehet, hogy számára nem létezett ilyen személy.

    Szeretettel: Rita🌷

Szólj hozzá!