Este tíz felé járt az idő. A pultnál ültem.
Túl voltam nár egy pohár sörön, és egy keserűn. Néztem a pultoslányt, ahogy karcsú derekát mozgatva kissé pipiskedve a tiszta poharakat rakosgatja a polcra. Rajtam kívül még egy három fős társaság ült körbe egy asztalt. Munkásfélék lehettek. Krákogva nyelték a barackpálinkát.
– Vársz valakit? Kérdezte a pultoslány mosolyogva.
– Rád várok. Mondtam viccesen.
– Rám ugyan hiába. Majd ha szingli leszek.
-Az mikor lesz ?
– Soha. Soha nem leszek szingli.
Ezt a mondatot olyan lazán és magabiztosan mondta, mintha egy ruhadarabról vagy hajviseletről lett volna szó, ami soha nem megy ki a divatból.
– De a napiszintű nem marad el a vendégektől.
– Ezektől ? Nevetett. Az alkohol mindegyikükből kihozza a szerelmes ifjút. Olyanokat mondanak, amiket már koruktól fogva, és több évtizedes együttlét után nem mondanak feleségeiknek.
Jót nevettünk ezen. Kértem még egy keserűt, rágyújtottam. Mindjárt zár. Most már mindegy hol pöfékelnek.
– Jóképű a fiúd ?
– Igen. Nagyon sármos.
Közben elémcsúsztatott egy hamutartót.
– Mi a foglalkozása ?
– Villamosvezető.
– Nem félt a sok piástól ?
– Tudom kezelni őket.
– Féltékeny típus ?
– Kicsit. De semmi oka rá. Soha nem csalnám meg.
– És ő téged ?
– Kizárt. Ragaszkodik hozzám. Az egyéniségem miatt.
Valóban. Ilyen lány nem terem minden bokorban. Rövid szőke haj, kék szemek melyek vibráltak a neonfényben. Temperamentuma is tekintélyt parancsoló.
– Mióta vagytok együtt ?
– Öt éve.
– Volt olyan, hogy untátok egymást ?
– Soha. Szabadidőnkben ha van rá lehetőség elmegyünk valahova. Koncertre, kirándulni, moziba.
Fenntarjuk egymás érdeklődését. Ez jó pillér egy kapcsolatban. Igy nem unalmas az élet.
Soha. Súgtam magam elé.
A soha egy végtelen állapot. A dolgok tiltásában mindenképp.De újjabb és újjabb ötletekkel felkorbácsolhatja a szenvedélyek és vágyak kihűlni látszó parazsát.
Unalom ? Nem unatkoztam egy nő mellet sem. Csak az egyedüllétben a ” soha vissza nem térő alkalmak ” kockái peregnek le szemünk elött. Egy nő, egy tekercs.
Fizettem.
– Judit. Soha többé nem jövök ide.
Arcán fájdalom. Szemei könnybe lábadtak.
Kiléptem a kocsmából.
Nem akarok emlékezni erre az estére soha. De az alkohol és az idő emlékkonzerválását nem kerülhetjük el. Így aztán pár év után is eszünkbe jutnak azok a dolgok, amikre soha nem szeretnénk gondolni. Ezért soha nem felejtük el őket.
