Gyöngy lovam újjászületése

Fantázia novella

Kandallóban tűz duruzsolt, dobta a meleget, hatalmas vörös lángja zorbát járt. Kint, gyönyörű téli ruhába öltözött a táj. Fák és bokrok temérdek hótól roskadoztak. Az utcai fények vakító sárgán fénylettek, ragyogtak a csillagok az égen. A lovak már idegesen topogtak az istállóban, tudták, itt az idő egy kis sétára. Hanna kinyitotta az istálló ajtót, s nagy fekete szemű Gyöngyéhez lépett. Átölelte fénylő fekete szőrű lovát. Lova vállára hajtotta fejét, nyugalmat árasztott gazdájának. Drága Gyöngye lefeküdt, hogy felülhessen rá. ;Gyöngyöm, kedvesem, köszönöm, felálllhatsz!; simogatta meg.

Hanna öt éve, egy nagy viharban talált Gyöngyre.

Árokparton feküdt, vérző sebekkel hátán, s lábán, nagyon megverhették, felállni sem tudott szegény, csak feküdt. Leült mellé, fejét óvatosan ölébe tette, Gyöngy kínzó fájdalmak közt egyszer bánatos szemével ránézett. Abban az egyszeri tekintetben minden szenvedés, s kín meglátszott. Hanna zokogott a látványtól, az elvesztés félelme nyomasztotta szívét. Haza kell vinne ezt a szerencsétlen lovat, s meg kell gyógyítania bármi áron is. Hanna segítséget hívott, platóra fektették a lovat, mellé ült, fejét ölébe téve simogatta. Fél óra múlva már az istállóban meleg széna melengette átfázott testét. Az állatorvos megadta a kellő injekciót, de lemondón beszélt róla. Azon a karácsonyi éjszakán még felállt, Hanna átölelte nyakát: ;Gyöngyöm, te aztán harcos vagy a javából!; törölte könnyeit maszatos arcáról. Nagy pelyhekben hullott már a hó, mikor éjféli misére harangoztak a templomba. ;Legyen a neved Gyöngy, lovacskám, mert olyan drága vagy szívemnek. Életben maradtál, legszebb ajándékom te vagy Szentkarácsony ünnepén.; Gyöngy bágyadtan figyelt, s szemével követte Hannát, ha nem látta, idegesen topogott. Hanna hamar rájött miért zaklatott, s szólt, mikor kiment, s ha visszajött, átölelte. Érezte az állat végtelen szeretetét és ragaszkodását, nagyon sok időt töltött vele. Gyöngy gyakran félt éjszaka, néha az istálló ajtónak rohanva nyerített. Hanna igyekezett hozzá. Csitítva, ölelve simogatta, kis idő múlva lova lecsillapodott. Hanna szalmaágyba feküdt, Gyöngy csak a közelébe állt, két éjszakán át csak Hannát őrizte. A harmadik éjszakán oltalmat talált Hanna lábainál. Ha felijedt, Hanna megsimogatta, s újra elpihent.

Gyöngy négy hónapig gyógyult, Hanna végig vele maradt. Gyönyg ismerte a lány minden rezdülését, s szerette nehézkes kezét, ahogy naponta többször is végigkefélte, s befonta sörényét. Egy nap Hanna, mikor úgy látta lova ereje teljében van, kinyitotta az istálló ajtaját. ;Menj, fuss kérlek, hadd lássam fáj-e még a lábad.; Gyöngy, mintha megmakacsolta volna magát, tapottat sem mozdult. ;Szerezz örömet nekem kérlek!; – ölelte át nyakát, ;én nem tudok futni veled.; Fekete bánatos szemével nézett a ló, pont úgy, ahogy rátalált. Hirtelen lefeküdt fejével bögdöste a könnyező lányt, mintha azt akarta volna, üljön fel a hátára. Óvatosan ráült, áttette jobbik lábát. ;Kelj fel drága Gyöngyöm!; A lány gyengéden ölelte, arcát sörényébe temette, ne lássák könnyes szemét. ;Gyöngyöm sétáljunk, veled vagyok, nem kell félned.; Gyöngy vidáman nyerített egyet, büszkén felemelte fejét, és szaladt Hannával a fenyők között. Hanna soha nem volt ilyen boldog, örült, hogy megmentett egy életet. Gyöngy idővel képes lesz feledni félelmeit, Hanna vigyázza, s óvja. Olyan furcsa, mintha mindketten óvnák egymást, ember és állat közt ez ritkaságnak számít. ;Gyere Gyöngyöm, elég volt mára, pihentesd a lábad!; Szófogadón bement, letérdelt, hogy Hanna leszállhasson. Megölelte, s mélyen belenézett lova meleg szemébe. ;Te vagy az életem, s a mozgásom, hátadon ülve érzem mozgásodnak egyenletes ritmusát. Drága Gyöngyöm, szépséges lovam, köszönöm az életed, hogy kínzó fájdalmaiból felépülve élni akarsz.; Gyöngy, mintha értené, vállára tette fejét, úgy figyelte Hannát. Simogatta, s répával etette, majd lecsutakolta. Hanna egyedül élt nagy magányban, a férfiak mind elkerülték, pedig ő vágyott a szeretetre, s a biztonságra.

Két éve Szentestén, kimennek a fenyvesek közé emlékezni, hogy megtalálta Gyöngyöt. Első alkalomkor Hanna szekéren akart menni, mert nem akarta, hogy Gyöngy túlságosan megizzadjon. De Gyöngy tapottat sem mozdult, csak topogott a nő körül, túlságosan érzékeny volt, s megijedt, ha nem érezte hátán Hannát. Megértette, s a hátára ült, de megtiltotta neki, hogy a hóban lefeküdjön, még a végén megfázna.

Míg kiértek, volt ideje visszagondolni a régi családi karácsonyokra, amikor még mind együtt voltak, s pár perc a szeretet jegyében zajlott a fenyőnél. Édesanyja kezét fogta a fenyő alatt, s szíve szeretettől csordult, amikor a mennyből az angyalt énekelték. A család az ajándékozás végén érezte igazán mindig az ünnep örömét. Amikor Hanna megkapta meglepetés ajándékát, örömétől zengett a ház, boldogsága kiült arcára, bármilyen kis ajándékot kapott. Nem szeretett ajándékot kérni, mindig úgy érezte, mindenne megvan. Adni szeretett, s örömet szerezni, másoknak s családtagjainak. De amikor nem látta örömüket arcukon elbizonytalanodót, nem szólt csak legbelül nyomasztotta, hogy mások nem tudnak örülni. Nagyon fájt neki, hogy a legszebb érzést nem adhatja át utódjainak, a tiszta örömöt soha sem láthatja arcukon.

Hatalmas űrt érzett egy gyermekkori szenteste éjszakáján, amikor elment aludni. Annyira hiányzott neki mindkét nagyapja, úgy szerette volna még egyszer látni őket, s magához ölelni, az ölükben ülni, és elbeszélgetni velük. ;Istenem, mért nem engeded őket haza legalább szentestén, a sötét, s hideg sírból egy kicsit feljöhetnének felmelegedni. Egyetlen egyszer még láthatnám is őket, talán megnyugodnék!; – zokogta. Még most is zaklatott volt a gondolattól, hirtelen Gyöngyét ölelte, ahogy csak tudta. Gyöngy érezte szomorúságát, s elkezdett futni, hogy újra mosolyogjon. ;Gyöngyöm, drága lovam, menjünk haza, már nagyon hideg van.; Hátrafordította okos fejét, Hanna gyengéden megsimogatta. A holdnak gyönyörű fénye hazáig kísérte őket. Végre beértek a meleg istállóba, leszállt, s megölelte lovát, majd lecsutakolta, megetette és megitatta. A ló vidáman hemperegett, mikor kijátszotta magát, leheveredett háta mögé, ahogy csak tudta átölelte Hanna, s megeredt a könnye. ;Drága Gyöngyöm, öt éve e napon újjászülettél, s veled együtt én is. Megváltoztattad az életem, hegyeken völgyeken járunk, erdő mélyére is eljutunk. Szarvasok csoportos vonulását látni felemelő érzés.; Gyöngy fejét Hanna karjára tette. ;Te vagy a leghálásabb, s a legbátrabb ló, akit csak ismerek. Boldog születésnapot kívánok drága Gyöngyöm.; Azon az éjszakán friss szénaágyban pihent pár órát. Öröm és nyugodtság tükröződött Gyöngy fekete nagy szemében gazdája mellett.
2018. November 26.

Szólj hozzá!