Kovászos úr és felesége 2 éve költözött fel vidékről Budapest szélére a panel rengeteg egyik tízemeletes épületének hatodik emeletére. Hamar kaptak állást. Kovászos úr a hivatalban, neje egy mosodában dolgozott. Egy nap levél érkezett. Meghalt a nagybátyja, és örökséget hagyott rá. Egy disznót. A levél elolvasása után csak mosolygott és nevetett az egészen. Nagybátyja ugyanis nagy tréfamester és füllentő volt világ életébe. A kocsmába ahova járt mesélte fantázia dús történetei Münchhausent is megszégyenítve. A tragédia, ami miatt Pali bácsi eltávozott a mértéktelen barackpálinkának köszönhető volt. Feladta a mája. Ez hihető volt és egy picit elszomorította Kovászos urat. De hogy egy disznót hagyjon rá azért ez mégis csak nevetséges. Nevetségesnek hangzott, de nem volt az. Pár nap múlva ismerős autó parkolt épp a ház előtt. Ő és felesége az ablakból nézték ki vagy kik lehetnek azok. Erzsi néni, Pali bácsi felesége és fiúk Mihály voltak azok. Hátra menetek a csomagtartóhoz és onnan nagy nehezen egy malac mászott elő kötéllel a nyakán, mintha póráz lett volna.
Kovászos úrban meghűlt a vér. Mire felértek a disznóval, addigra már az ajtóban állt.
Kiderült korántsem tréfa az egész. Mivel a malacot ráhagyta a nagybátya el is hozták neki. Kovászos úr tiltakozott, hogy azonnal vigyék vissza a tanyára. Ha már idáig elhoztuk, mondták eszünk ágába sincs vissza vinni. Majd csak kitalálsz valamit. Azzal sarkon fordultak és elmentek. Szemezett a malaccal. Nem volt olyan nagy, de olyan kicsi sem. Most mi legyen? Kérdezte felesége idegesen, hiszen itt nem marathat. Panelba egy disznó? Két szerencséjük volt. Az egyik, hogy nagyon hideg tél volt.Így könnyen le tudták volna vinni a disznót Solymári nyaralójukba, ahol levágják. Egyszerű. Azaz mégsem, hiszen minden szomszéd kíváncsian lesné őket, ahogy egy disznót visznek le a lifttel és közbe visít az életéért. Csoda hogy eddig nem fogtak gyanút. Nincs, más megoldás itt kell ledöfni Itt jön képbe a második szerencse. A szemközti házban élt egy öreg böllér Feri bácsi. Jól ismerték. Gyakran összetalálkoztak a parkba. és néha egy-egy pálinkázásra is felugrottak hozzá Megkérték hát őt, hogy ő végezze el a malac gyors és csendes halálát a hatodik emeleti lakásban. Nagy örömmel vállalta. Másnap reggel hatkor megjelent az ajtójukban, kezében egy fél téglával és egy üveg szilvapálinkával, aminek a negyede már hiányzott. Feri bácsi csak annyit kért, hogy tegyék be a malacot a fürdőkádba ő egy határozott mozdulattal fejbe vágja a téglával, majd lepedők segítségével leviszik a kocsihoz és irány Solymár. Feri bácsi a művelet előtt megitta maradék pálinkát, majd egyik kezében a téglával másikban egy késsel a fürdőszobába terelte az ijedt állatott. Sajnos az alkohol hatása miatt elvétette az ütést és a disznó orrára ütött úgy, hogy az el is tört. A malac kiugrott a kádból és szélsebesen rohangászni kezdett a lakásban mindent feldöntve. Feri bácsi próbálta uralni a helyzetet és hirtelen ráugrott a malac hátára. Ettől még gyorsabb lett. Feri bácsi mint egy fáklya lobogott a disznó hátán közbe nagyokat döfött a késsel az oldalába. Kovászosné kinyitotta ijedtébe a lakásajtót. A malac kirontott az ajtón éppen akkor kapott halálos szúrást és összeesett a folyóson.
Sorra nyíltak az ajtók. A szomszédok pizsamában álmosan nézték az eléjük táruló jelentett. Egy malac vértócsába fekszik, mellette térdel egy férfi késsel a kezébe. Az ajtóba Kovászos úr és neje. Dermedt csend. Mindenki a furcsa szomszédot nézte, akinek ekkor mentő ötlete támadt. Mutató ujját a disznóra emelte és így szólt:
Váltság! Szabadság! Meghalt a bitorlás.
El! Hirdessétek utcáinkon ezt.
Idézve Cinna szavait Shakespeare Cesarjából. A lakók egymásra nézetek.
Elnézést a hangoskodásért. Mondta Kovászos úr. Csak színdarabot próbálunk és hát disznóval helyettesítettük Cézárt. A lakók egyöntetűen megtapsolták a produkciót majd visszatértek aludni. Kovászosné lepedőkért sietett.
Kálóczi Balázs