TATABÁNYA

Összes megtekintés: 31 

Az én városom. Környéke gyönyörű! A Vértes és a Gerecse ölében ül. Ide születtem, s élek kis híján 77 éve.
Gyalog jártam iskolába az Alumínium-Kohótól a Táncsics Iskoláig. Sokszor álltam a vasúti sínek mentén várva, míg elhalad egy-egy szerelvény, vagy még a vasúti kocsikat rendezik.
Az ötvenes években, Szénosztályzótól, lovas szekérrel szállították a szenet, róla lepotyogott széndarabokat teherautók taposták szét, ebből aztán, melegben szél hordta szanaszét a szénport, esős időben fekete latyakban jártunk.
Hosszú út volt az, ha tehettük, felkapaszkodtunk a lovaskocsi saroglyába, s kis ördögökként értünk az iskolába.
A vágányok túlsó felén a Cementgyárból felszálló cementpor festette szürkére a várost.
Tarján felől jövet, az I.Erőmű kéménye ontotta a füstöt, hűtő tornyai, mint óriás köcsögök pöffeszkedtek. Gyermekkorom jelképe volt. Sírva fakadtam, amikor lebontották.
Nagymamám öccse talán, ez oknál fogva csúfolta piszkos, szutykos Tatabányának, de az akkor is az én városom volt!
Miután, megszüntek a bányák, azt kiszolgáló üzemek, leállt az Alumínium-Kohó, a Cementgyár, a II. Erőmű, tisztább lett a város.
Renszerváltás óta csak épül, szépül az én városom, szülőföldem, kenyéradóm, otthontadóm, s lesz majd nyughelyem.
2020. 10. 30. Siposné Marica

“TATABÁNYA” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!