Régi idők szép emléke

Otthonom miatt első nagy elkeseredésem akkor ért, amikor el kellett adnunk hátsó udvarunkat, ahol mára már egy másik család él. Addig enyém volt a széles határ, napjában többször bejártam, s élveztem, hogy szabadon mozoghatok.
Akkoriban még motorom se volt, sehova nem tudtam elmenni egyedül. Maradt hát a hatalmas udvar, amely ezernyi titkomat rejtette, s talán még most is rejti. Örökké kísértenek a hatalmas fenyőfák, s a diófa, amely pont akkora volt, amelyre fel tudtam ülni, s órákat gondolkodtam rajta. A hátsó udvarba bújtam akkor is, ha szüleim veszekedtek. Egy kicsit távol voltam mindentől, s mindenkitől. Gyönyörködtem a felhők vonulásában, s a naplementében. Amikor a napkorongja estefelé aludni tért, s a szürkés égbolt vöröses lett, akkor mindig azt mondta édesanyám nekem, hogy holnap biztosan szél lesz, s másnap tényleg szél is volt. Ősz vége felé pedig azt mondta, ha vörös volt az ég alja, hogy süti a Jézuska a szaloncukrot.
Évekig akkora kaland volt, ha hullott a hó, imádtam sétálni hóesésben és ha beleestem a hófehér hópaplanba, nevetve angyalkásat játszottam. Télvíz idején háromszor-négyszer is kimentem egy nap, a térdig érő hóban lábnyomaim hagytam. Ha elestem, akkor se aggódtam, megkapaszkodtam nagyapán ültette fenyőfáiban, s felálltam. Örömöm, hogy tetézzem, megfogtam egy hóval teli fenyőágat, és magamra ráztam. Édesanyám mindig örült, ha a hóban látta lábnyomaimat, őzike csapásoknak nevezte. Milyen kedves, s drága az édesanyám, örökké vigyáz rám, felébredt rám akkor is, ha csendben kiosontam a ház sarkához.
Sötékék égen csillagok ragyogtak, hold fénye bevilágította a végtelen égboltot, és én ott álltam e szépség alatt, csak egy lenge kabát volt rajtam, két pulikutyám Bendzsi, s Cézár melengették lábamat. Elnéztem a nagy, kövér jégcsapokat, ahogy a tető alatt lógtak. A füstölő kéménye még füstölt, még nem alhatott ki a tűz. Pár napja vágtunk csak disznót, s már füstölődik az egész éves ennivalónk. Hideg téli napok legjobb étke, a héjában sült krumpli, s a véres hurka, sült kolbász, vörös sózott hagymával, s utána lélekmelengető forralt bor. Anya gyakran csinált ilyet, mikor nenéék átjöttek csak úgy, egy disznótoros vacsorára. Emlékszem mikor kivették a krumplit pucculni, mindig visszatakarták konyharuhával, hogy a többi krumpli melegen maradjon. Ezekre a dolgokra jó vissza emlékezni.
Nagyon ritkán, ha az éjszaka nyugodt álmot hoz nekem, álmomban újra járok, két hűséges kutyám, mint az őrök óvják lépteim.
S ha majd elsodor innen az élet, emlékeim közt örökké élni fog, ahogy az esti félhomályban diófámon ülve templom harangját hallgattam.
2018. október.

Kísérő versekkel:

Csomor Henriett

Téli kép

Csillagos éjszakában süvít a szél,
hajlongnak a kopár fák.
Fázósan reszket a sápadt holdsugár.
Sűrű nagy pelyhekben esik a hó.
Reggelre hófehér lesz a kunyhó.
Menyasszonyruhát öltenek a fák.
Pihe puha párnák ülnek
a háztetőkön.
Az ereszről jégcsapok lógnak,
s jégvirág ül az ablakon.
Temérdek hótól roskadoznak a bokrok.
Ragyogó nap fényétől csillog a havas táj.
Csodálatos látvány.
Fagyos nádasban dideregve
megbújnak a vadkacsák,
befagyott tó jegén korcsolyáznak dalolászva.
Tópartján a kalyibából
szegfűszeges forralt bor
illata száll feléd.
Egy pohárkára becsalogatja fázós lelkedet.
Mire leszáll a magányos éj, hazaérsz.
Kandallóban pattog a tűz.
Rengeteg fa fogy ebben
a kutyahidegben.
Dobja feléd melegét.
Közelébe ülsz,
halk duruzsolására
álomba szenderülsz.
2017. január 15.

Csomor Henriett

Repül a szán

Gyere drágám üljél az ölembe.
Zaklatott lelkemet nyugtasd meg,
hogy velem vagy.
Ölelj át kérlek, hallani szeretném
szívednek dobbanását.
Szemem hadd pihenjen
gyönyörű arcodnak vonásain.
Kérlek, fogd meg kezem, s ne engedd el soha.
Kezednek gyengéd simogatást
örökké érezem.
Köszönöm kedvességedet,
s jóságodat angyalom.
Kinn zord az idő, s hull a hó.
Fehér párnák ülnek
az egyhangú háztetőkön.
Fekete füstfelhő száll a levegőben.
Ablakpárkányon kiscinke
eleségért kopogtat.
Csilingelő szán elé
éjfekete lovam fogattam.
Havas utakon repül a szán,
vidáman nyerít a ló, örül a
fehér csodának.
Fenyvesek közelébe értünk,
ahol a holdnak ezüstös fénye
reszket a tónak befagyott tükrén.
2017. november 19.

Szólj hozzá!