Birkák és én (Gondolatok pandémia idején)

Összes megtekintés: 74 

Közbeszéd, amit lépten-nyomon manapság bárhol és bármikor hallani lehet:

– Figyelj, én már teljesen kész vagyok ettől a vírusos helyzettől.
– Mi a bajod, miért panaszkodsz már megint?
– Mind meghalunk, ha ezek a lükék továbbra sem hordják szabályszerűen a maszkot és állandóan úton vannak.
– Miért kell neked mindig pánikolni?
– Te nem nézel tv-t, nem hallgatsz rádiót?
– Eltaláltad, nem kapcsolom be egyiket sem, elég, amit tőled hallok a „világjárványról.”
– Hát te nem vagy normális. Te nem félsz?
– Mitől kellene, hogy féljek? Én nem foglalkozom a médiából folyó tömeghisztériával. Szeretném élni továbbra is nyugodtan az életemet, nem szeretném a hátralévő életemet félelemben tölteni. Nem tudni ki mond igazat, olyan keveset tudunk még erről a vírusról. Ha egyértelmű válaszokat kapnánk, akkor minden másképp lenne. Hordom a maszkot, kezet mosok, mint ezelőtt is tettem, de nem esek kétségbe. Nem gyengítem az immunrendszerem állandó félelemérzettel.

Ilyen és hasonló beszélgetésekbe keveredek, nap, mint nap ismerőseimmel találkozva. Az örökös rettegés és félelem beszivárgott az életünkbe az éteren keresztül. Félnek, haragszanak az emberek egymásra. Valamikor a leprásoktól tarthattak így, mint most egymástól.

Halljuk és olvassuk a felgyógyult betegek történeteit. Ki könnyebben, ki nehezebben vészelte át a kórt. Aki erős lelkileg és élet igenlő az nagyobbrészt meggyógyul. Aki legyengült a félelemtől és a régebbi betegségeitől az nehezebben jut túl a rajta, ha egyáltalán sikerül neki.

Miért állsz be a birkák közé, akik csak bégetni tudnak és megveszekedetten loholnak kolompoló vezérük után? Miért nem gondolkozol és bízol abban, hogy az immunrendszered megvéd a fertőzéstől? Nem lehet örökös félelemben élni. Annyi csodálatos dolog van az életben. Vedd észre inkább ezeket, mint hogy állandóan szívod magadba a rémhíreket, amelyek gyakran ellent mondanak egymásnak. „A pozitív érzések erőt adnak, a negatív érzések elveszik az erődet.” – mondta egyszer egy híres bölcs. És milyen igaza van. Talán, ha azzal foglalkoznál, hogy minden nap tégy valami jót embertársaddal és örömet szereznél a környezetedben élőknek, akkor nem érnél rá félni és rettegni. Én nem akarok birka lenni, hanem szabadon és félelem nélkül szeretnék élni ebben a világban. Ugye holnaptól Te is?

“Birkák és én (Gondolatok pandémia idején)” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Kedves Melinda !
    Jó kis egészségügyi próblémát vetettél fel írásodban.
    Minden normális ember ha nem magáért de a mellette élők miatt kell vigyázzon. . Bár a vírus közöttünk fog élni még évekig mint a légy!
    Mindenki igyekezzen az immunrendszerét felrázni az alvásból!
    Gratulálok hasznos ,ügyesen megírt szösszenetedhez….Babu
    😘😘😘

  2. Kedves Melinda!

    Természetes, hogy óvatosnak kell lenni, nem szabad alábecsülni a veszélyt, de azt sem szabad, hogy a félelem elhatalmasodjon rajtunk, legyünk türelmesek és reménykedjünk.
    Szeretettek,
    Magdi🌷

  3. Kedves Melinda! Nekem is van olyan ismerősöm, aki még otthon!!! a saját házában is hordja a maszkot. Minden héten kétszer orvoshoz viszik, mert ő benne van a vírusban. (Gondolom, ha így lenne akkor nem engednék, hogy mászkáljon…) Mi is hordjuk a maszkot, mosunk kezet, fertőtlenítünk és várunk, hogy elmúljon a betegség. Szeretettel olvastalak: Éva😷😷

  4. Kedves Rita!
    Ismerek olyan embert, aki mániákusan fél a vírustól. Lassan elfogy már, annyira stresszel. Nem árnyékolhatja be ennyire az életünket ez a járvány. Köszönöm a jelenléted!

  5. Én se tartozom a rettegők közé, csak odafigyelek és betartom az előírásokat. A végletek sohasem jók, se a túlzott félelem, se a felelőtlenség.

    Szeretettel: Rita🌷

Szólj hozzá!