SZERETETT ISKOLÁMNAK

SZERETETT ISKOLÁMNAK
BIZONYSÁGUL!
Hogy nem hiába jártam ide! / Bekerült az Iskolatörténeti Emlékkönyvbe /

Leéltem életen nagy részét. Félévszázados jubileumom, egybe esik az iskola
Hetvenéves Jubileumával.

A névadó Jókai Mór februári születésének évfordulója is egybe esik az enyémmel.
Talán gondolkodásunkat is a hónapnak köszönhetjük! Hideg fej, józan ész, meleg szív! Érzékeny mindenre. A természet csodáira, történelmi változásokra, tudományokra, de elsősorban a becsületes emberek iránti tiszteletre! A szociális érzékenységre. A gazdagok és szegények közötti ezernyi problémára! Igazságtalanságra! Példaképemnek tartom, mint ahogy volt tanáraimat is, akik már sajnos nem élnek!
Számtalanszor eszembe jut egy-egy elejtett szavuk, tekintetük, ami beszélt szavak nélkül is. A sok, ejnye-ejnye. Hát nem szégyelled magad? Ilyen ésszel nem szégyelled az egyest beíratni? Vagy a nagy piros kérdőjelek, amiket Margit néni / Svarczné / odafirkantott, és alá írt, hogy mi ez? Akkor még nem tudtam, hogy író, költő leszek. De azt tudtam, hogy képtelen vagyok fogalmazást írni, mert nekem versben jön a téma! Nem tehettem róla. A másik kedvenc tanárunk Baranyai tanár úr volt. Sokszor elviccelte az órát. Szerettem a természettudományokat, ha csak tehettem elolvastam minden tudományos érdekességet. Előfordult, hogy amiről beszélt arról én már olvastam. Egyszer elkéstem az órájáról. Attól kezdve, óra végén mikor leadta az új anyagot és megkérdezte, hogy ki mondja el, hogy ő miről beszélt? Annak ad egy ötöst. Senki nem jelentkezett. Rám nézett, és azt mondta. – Na, maga kis későn jövő.
Akkor maga jön! – Nekem eszembe jutott, amiket olvastam a témával kapcsolatban, és azt is beleszőttem. Elkezdett velem kiabálni, hogy ilyen marhaságokat ne beszéljek, mert a tudomány még képtelen erre. Honnan a szedtem ezeket? Én elmondtam, hogy a legfrissebb tudományos hírt olvastam.
Természetesen nem hitte el. Be kellett hoznom az újságot, és megmutatni.
Nem akart hinni a szemének. Kért, hogy adjam oda egy napra. Oda adtam.
Attól kezdve teljesen megváltozott velem szemben. Úgy beszélt velem, mint egy kollégával. Örült, hogy érdekel az ő tantárgya. Az érettségi banketten, úgy búcsúzott tőlem. – Remélem, mint kolléga tér vissza ide! – Ezen, Margit nénivel összevitatkoztak, mert ő is azt mondta nekem. Úgy látszik, megérezte a költői vénámat! Én nem hittem volna a sok ronda piros foltos javított oldalaim után, hogy pont ő reméli, hogy én, mint magyar szakos tanár jövök vissza.
Rég volt, szép volt. Emléküket megőrzöm, míg élek! S talán írásaim révén őket is HALHATATLANNÁ TETTEM! Ha erre gondolok, látom Margit nénit, ahogy mosolyog, – érdemes volt noszogatni magát! Itt az eredmény! – Baranyai tanár úr, felhúzná a vállát és azt mondaná. – Hát igen mindig előttem járt! Szégyen lenne, ha nem így történik! –

Tatabánya 2014. január. 23 Szabó Julianna / Szalianna / Nívódíjas író, előadó.