Ecetes almapaprika

Összes megtekintés: 81 

Zárás előtt pár perccel, rohanva ért a lakótelep élelmiszerüzletéhez. Az ajtó előtt egy hajléktalan férfi ült. Odabenn két, a zárási előkészületekben megzavart eladó tartózkodott.
„ – Túl sokáig maradtam ma is a munkahelyemen” – gondolta. Kapkodva dobált be néhány dolgot a bevásárló kosarába. „ – Elfogyott a szalámi is” – jutott eszébe. Félve a csemegepult felé sandított, de a felvágottak zord őre még a fejét is elfordította. A szeletelő letakarítva csillogott, a felvágottak megkezdett végén fólia feszült. Így inkább a csomagolt szalámik felé vette az irányt. Szerencsére talált is a fia kedvenc szalámijából kicsomagolva, igaz más márkanév alatt.

Elvett még két tartós kenyeret és a szintén zord pénztárosnál kifizette a tételeket. Ahogy kilépett, azonnal megfordították a Nyitva táblát és kulccsal is bezárták az üzletet. Az ajtó előtti, esővédett betonperemen még mindig ott ült a férfi. Miközben az esernyőjét próbálta kinyitni, észrevette, hogy szinte gyengéden babusgatott a rendkívül piszkos kezében egy üveg ecetes almapaprikát.
„ -Mivel fogja megenni?” – tűnődött. Ugyanis a kis termetű, magában panel busmannak elkeresztelt személynél semmi más nem volt. Sem egy szennyes nejlonszatyor, sem egy hátizsák. Csöppnyi habozás után az egyik kenyeret és a csomagolt szalámit mellé helyezte és a csendesen szemerkélő esőben gyorsan hazasietett. Egyedül nevelte a fiát. Szűnni nem akaró lelkiismeret-furdalása volt amiatt, hogy sokat hagyta egyedül. Ahogy belépett a lakásba, a fia ott hagyta az Xboxot.

-Szalámit hoztál? – kérdezte köszönés nélkül.
-Szia – köszöntötte – Sajnálom, de nem. Van még a parizerből és a kedvenc sonkádból is a hűtőben.
-Akkor inkább nem is eszek – vágta be szobájának ajtaját a fia.

„ – Kamaszok” – gondolta szomorúan. Kicsit azért úgy érezte magát, mint az a szentírásban megismert anya, aki előhúzta a római katonák elől az ajtó mögé bújt gyermekét, hogy együtt haljanak mártírhalált. Milyen anya ő? Nem kellett volna a gyerek szalámiját odaadnia.
Elgondolkodva üldögélt még kis ideig a konyhában. Fontos volt a munkája. Nemcsak azért, mert megéltek belőle, hanem azért is, mert egyelőre még titkos, de forradalmi találmányon dolgoztak.
Az algoritmus – a kezdeti remények ellenére – az időugrást nem tette lehetővé, de az ellentétes döntések következményeit kilencvenkilenc százalékos pontossággal kivetítette. Milyen érdekesek lesznek majd a kísérletek, ha Julius Caesart nem ölik meg, vagy ha Hitlert igen…alig várta, hogy nagy, történelmi eseményeken beinduljanak a kísérletek. Neki pont ma sikerült olyan kisméretűre zsugorítani az alkalmazást, hogy a mobiltelefonján is működött. „- Legalább letesztelem” – morfondírozott. Gyorsan bepötyögte a bolt koordinátáit és zárórára időintervallumát.

Az ajtó előtti, esővédett betonperemen még mindig ott ült a férfi. Miközben az esernyőjét próbálta kinyitni, észrevette, hogy szinte gyengéden babusgatott a rendkívül piszkos kezében egy üveg ecetes almapaprikát.
„ -Mivel fogja megenni?” – tűnődött, ugyanis a kis termetű, magában panel busmannak elkeresztelt személynél semmi más nem volt. Sem egy szennyes nejlonszatyor, sem egy hátizsák. Csöppnyi habozás után kinyitotta az esernyőjét és a csendesen szemerkélő esőben gyorsan hazasietett. Egyedül nevelte a fiát. Szűnni nem akaró lelkiismeret-furdalása volt amiatt, hogy sokat hagyta egyedül. Ahogy belépett a lakásba, a fia ott hagyta az Xboxot.
-Szalámit hoztál? – kérdezte köszönés nélkül.
-–Szia – köszöntötte – Itt van – húzta elő a szatyrából.
-Ezt a szart hoztad? Akkor inkább nem is eszek – vágta be szobájának ajtaját a fia.

“Ecetes almapaprika” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Erzsébet!
    Szerintem jól cselekedett a történet főhőse. Én is ezt tettem volna a helyében. Van olyan szituáció, ami sehogy sem jól sül el bármit teszünk, mint például odahaza a kamasz gyermekkel kapcsolatban.
    Gratulálok remek történetedhez! Melinda

  2. Kedves Erzsébet!

    Tetszéssel olvastam írásodat.
    A szerencsétlen hajléktalannak az ecetes almapaprika is kincs( nekem is) a jólétben élőnek nagyjából semmi se jó.
    Szeretettel gratulálok.
    Magdi🌷

  3. Hát ez egy nagyon jó történet volt. Mindkét döntés kudarc, de nem a bolti, hanem az otthoni eset. Szeretettel olvastalak: Éva🧐🤓

  4. Tanulságos történet volt. Meg akarunk felelni ennek is, annak is, a végén egyiknek se tudunk. Idővel a “gyerek” is megtanulja, hogy milyen az élet. Lehet, hogy akkor már késő. Minél jobb dolga van valakinek, annál követelőzöbb. Nem biztos, hogy engedni kell neki.

    Szeretettel: Rita🌷

Szólj hozzá!