VENDÉGSÉG A VÁRBAN

Összes megtekintés: 68 

„Esett és zuhogott, és megint esett, és megint zuhogott. Malacka megesküdött, hogy soha életében – pedig megvolt már három- vagy négyéves is – nem látott ennyi esőt egyszerre és egyfolytában. Nap mint nap, reggel, délben, este esett az eső.”
Hát ezen a nyáron mi is így jártunk, mint Malacka a Micimackó című mesekönyvben. Pedig jó lett volna, ha barátságosan süt a nap, mert a következő napokra kis félelemmel gondoltunk. Én legalábbis. Mert az uram biztosnak szerette volna tudni, hogy a műtét, ami a napokban lesz Pesten, sokat fog javítani a jobb szemének a látásban. Azért az utolsó napokban már ő is úgy volt, hogy jobb lenne pár nappal idősebbnek lenni és műtét után. Néha- néha felszakadoztak a felhők, ahogy a meteorológia ígérte, akkor átcsomagolta a nagy szatyrot, könnyebb ruhaneműt betéve. Aztán pillanatok alatt sötét lett, kopogott az eső az ablakon. Ekkor átcserélte vastagabb ruhadarabokra a táska tartalmát. Fázni még se jó idegenben.
Elérkezett az indulás pillanata. Péter unokám, aki mindenben mindig tud segíteni, gyorsan berakta a holminkat az autó csomagtartójába, míg éppen nem esett semmi áldás az égből. Biztonságban éreztem magunkat, Péter jól vezet. Erre szükség is volt Gyöngyös környékén, mert a sűrű vízfüggönyben bizony akár baj is történhetett volna velünk, ha nem olyan ügyes és gyakorlott autós. Mire Pestre értünk, azért csak esegetett, a szállásunkkal párhuzamos utcában lehetett megállni. Péter gyorsan bevitte a csomagjainkat a Biztosító vendégszobájába. Sötét és barátságtalanul hideg volt az este, ahhoz képest, hogy még szinte nyári idő lehetne. Legalábbis gyerekkoromban még olyan volt a szeptember. Gyümölcs illatú, bő termésű kukoricahegyekkel az udvaron, iskolaköpeny alá bújó melegével a napsugaraknak. Hát ez már a múlt. Most szépen lefeküdtünk. Szerencsére a párom el tudott aludni. Nekem ez nem sikerült, aggodalmaskodó természet lévén. Korán akartunk kelni, mert igen messze volt a kórház, a városnak a szélén. Nem tudom, ki tervezte oda, de hát ha ott van és azt mondták, korán legyünk ott, erre készültünk. Végül egy nagy, nehéz csomag volt velünk. Én a viszonylag terjedelmes köpenyt külön szerettem volna csomagolni, de ha már így adódott, a taxis urat kértem meg, hogy segítsen felvinni mindent, addig az autóban maradok. Örömömben, hogy ezt sikerült megoldani, nem akartam szűkmarkú lenni. El se akarta fogadni a borravalót, vissza akarta adni. De amit erre szántunk, azt időben félre tettem. Mondtam a vezetőnek, én így leszek nyugodt.
Az uram biztosan állította, hogy a főorvos úgy igazította el, a negyedik emeletre menjünk egyenesen, azon van az osztály, ahova be fog feküdni. A felvételi adminisztráció bonyodalmaira nem szívesen térek ki, én biztosan másképp csinálnám a beteg tájékoztatást. Annak idején a munkahelyemen nem is létezhetett ilyen hozzáállás, a beteggel foglalkozni kell, még ha néha mást szeretne is csinálni a dolgozó. A kórterem barátságosnak és tisztának látszott, cipőnkre papucsot kellett húzni már a bejáratnál. A műtét napja másnapra volt kitűzve, ezért nem akartam feleslegesen zavarni a rendet, elköszöntem az uramtól. Annál is inkább, mert felmerült egy pizsama vásárlás szükségessége. Reggel rémülten láttam, hogy a zuhanyból vastagon áradó vízsugár csaknem elárasztotta a széken heverő egyetlen pizsamát, mert az uram úgy döntött otthon, erre a 2-3 napra elég lesz belőle egy is. Szerinte a kórházban úgyis mindig leszedik róla és kórházi pizsamát adnak. Hát itt nem adtak persze, de legalább volt még egy éjszaka, ami miatti aggodalmamban nem tudtam aludni.
Áginak, akivel sok-sok évvel ezelőtt hozott össze a sors nem magunk választotta munkahelyünkön, már évek óta ígérem, hogy egyszer még eltöltök nála egy kis időt. Pár éve nála búcsúztam el egy este a gyönyörűen kivilágított Budapesten a régi emlékeimtől, amelyek ide kötöttek. Nem is reméltem, hogy még egyszer eljutok hozzá, annál is inkább, mert most a változó időjárás miatt nem tudtam olyan tisztességesen felöltözni, ahogy ő szeretne látni bárkit, így engem is. Ízlése van, gyönyörűen rendben tartott lakása, pompás árnyalatú falai, tapétái a szobáknak, több antik bútora, festményei a falakon, ahogy ő szereti. De hát ha annyira bíztatott, hogy beenged így is, gyengén öltözötten, kihasználom ezt a délutánt. Talán nem lesz ilyen lehetőségem még egyszer az életben. A kórház előtt a taxisnak bemondtam a címet, indultunk a várba. A vár alatti rész szép, harmonikusnak tűnik, szívesen veszem, ha ott kell elmenni. Az úton sok-sok turista autóbusz álldogált. A háború utáni romos, épületek jutottak eszembe. Az 1940-es évek elején a képes újságokban lehetett látni Horthy kormányzót és családját reggeliző asztal mellett, a kormányzó helyettest és kisfiát, szerettem volna élőben látni ezeket a helyeket, még ha romosan is. A kapu ócska deszkákkal volt beszögezve 1946-ban, még veszélyes lett volna mindent megnyitni a látogatók előtt. A sorompón hamar átengedtek bennünket. A kaputelefon nem akart engedelmeskedni, de szerencsére hamar meghallotta Ági a mobiltelefon hangját. Beengedett. Az udvar tele van cserepekben élő zöld növénnyel. Bizonyára így szeretik a lakók. A lépcsőn szükségem volt a kapaszkodóra, bizony ez már így megy az én koromban. Induláskor szerettem volna magammal hozni a szobapapucsomat, de valamilyen rejtélyes okból nem került elő egyik szekrényből sem. Pedig nem akartam bejárkálni Ági szépen rendben tartott lakását. Nem tette szóvá ezt a rendetlenségemet, pedig erre számítottam. Azt sem tudtam, hova merjem tenni az esernyőmet, annak ellenére, hogy vastag üveg védi a szép asztalt az előszobában, erre nem mertem volna rakni magamtól. Még reggeli nélkül voltam, erre reggel még valahogy nem került időm. Az itthon kapható gyümölcsteásnak nevezett dobozok olyan aroma ízű vackokat rejtenek legtöbbször, eddig csak Hajdúszoboszlón az üdülőben sikerült finom teát kapni. A felkínált lehetőségek közül nem a gyümölcsteát választottam. De valahogy a teatojás nem értett egyet a választásommal, így Ági fogta és abból adott reggelit, amit ő jónak látott. A finom illat most is az orromban van és ha lehet, igyekszem felkutatni, hol lehet hasonló őszibarack filteres teát kapni itt a környezetemben. Látva, hogy valóban álmosnak tűnök, lefektetett egy szép huzatú fekhelyre és két finom takaróval be is takart. Nem tudom, mennyit aludtam, de nagyon jól esett. Különösebben nem éreztem az ebéd hiányát, de úgy gondoltam, a környéken bekaphatnék valami jó levest. Annál is inkább, mert rossz természetem lévén, ha valami olyan ételt kapok vendégségben, amit esetleg nem így főzök vagy körülményesebben tudok elfogyasztani, nem illik megmondani. De Ági nem tekintett vendégnek ilyen értelemben sem. Míg a szép fényképalbumokat nézegettem, ebédet készített. Ínyenc paradicsom leves díszelgett a tányéromon. Én félek az ismeretlen növényi fűszerektől, nem használom egyiket sem. De a leves egészében finom volt. Frissen sült nagy rántott szelet került a tányéromra, az általam nagyon szeretett, cifrázott sült krumplival. Friss, ropogós levelű fejes saláta, kis paradicsom és uborka szeletekkel vegyesen. Nehéz volt beszélni is a sok finomság élvezete közben, a kenyér is finom friss volt. De ezzel még nem volt vége. Ági kínált mindenféle választékot, míg végül a mélyhűtőből egy doboz vegyes ízű Carte d’or jégkrémet varázsolt elő. Itthon ritkán eszem gyümölcsöset. Ez finom volt. Ne tegyünk rá egy kis tejszínhabot felkiáltással már tette is rá Ági jó bőven. Gyümölcs már igazán nem fért volna el az étlapunkon. Emlékezetes ebéd-vacsorát rendeztünk, jó hangulatban. Az emlék búcsúztató késő estét már nem akartam megismételni, nem várhattam meg a kivilágított kilátást a várból. A Keleti pályaudvar környékén jobb, ha nem késő este térek haza a kapu előtt söröző ismeretlenek szomszédságában. A taxi odavitt a szállásomra. Az én koromban lehet, hogy most láttam utoljára az alkonyi Budapestet. Ágit remélem, még látom nálunk is, bár nem állítom, hogy én ilyen jó hangulatú, emlékezetes vendéglátást tudok majd varázsolni.

 

 

“VENDÉGSÉG A VÁRBAN” bejegyzéshez 4 hozzászólás

Szólj hozzá!