Baljós átkok

Összes megtekintés: 66 

Barokk, nyugalmas, fehér szoba csipkékkel. A képek nem szín hatásokkal kellették magukat, valósággal ökölbe feszült vádakat káromkodtak. A tájképek is újat kerestek; a legtöbbje vihart mutatott, vagy tragédiás feltöréseket. Az aranyozott íróasztalon arany metszésű apró, francia kötetek mellett bőr hátú testes művek hevertek föllapozva.

Szerte,széjjel jegyzetek. Fiatal, barna leány borult az asztal fölé. Keskeny, hosszú papírlapra gondosan kikerekített betűkből egyenes sorokat írt. Ha szünetet vett, az ajkát harapdálta és gömbölyű fehér ujjait eszelősen táncoltatta a nyitott könyveken. Valaki az ajtón kopogott, és őszes, szakállas, vállas férfi lépett be.

– Ella beszélni szeretnék veled ! A leány összerezdült. Fekete szemei nyugtalanul tekintett apja megilletődött arcára.

– De éppen most, apa – ellenkezett szelíd méltatlankodással – most, amikor munkalázban égek.

Udvarias türelmetlenséggel válaszolt Ella apja :

— Nem lehet fontosabb dolgod, mint amit most akarok megtárgyalni veled, gyermekem. Ritkán történt, Ella nem is emlékezett vissza, hogy apja ezt a becéző szót „gyermekem“, használta volna. Remegett a hangja, amikor kiejtette. Az öreg úr egy brokáttal párnázott világos karosszékbe ereszkedett.

– Olyan elhatározások előtt állok – és szava ünnepélyességbe mesterkedett – olyant kell közölnöm veled,ami a te sorsodat is eldönti.

– Sejtem – szólt a leány. Magához vonta apja kezét és megindultan csókot tapasztott rá.

Gyermekem – folytatta és erőlködött, hogy csuklásba ne vesszen a hangja – ez itt, amit ezek megcsináltak, nem az én világom és nem lehet a te ideálod sem. Soha annyi fosztogatás nem volt, annyi komiszság és igazságtalanság a rend idejében, mint most a forradalom után. Hidd el, nem a kitüntetéseimet sajnálom és az udvari tanácsosságomat. Tudhatod, nem kerestem őket, az ölembe hullottak. Boltos fiúból a tíz körmömmel kapartam ide föl magam a dolgozók társadalmában is első helyre juthatok.

Erőm és képességeim teljében vagyok. Ella megalázkodásnak vette apja önvallomását.

– Apus, nagyon kérlek apus, beszélj keményebben és parancsolóbban. Ha más világom is van, a lányod vagyok!

— Ez az, hogy más világod van. Szeretném, ha ezentúl egy világnézetet vallanánk. A leány elfogódottan mosolygott.

– Érveid erejétől és agitációs képességedtől függ ! – Mindig a munka embere voltam, nem az okoskodások és elmélkedéseké. Amit összegyűjtöttem- Ella közbevágott.

– Azt hiszem, apus, ha ezen a csapáson folytatod, nehezen egyeztethetjük össze a fölfogásainkat. A mosónőnk többet dolgozott mint te, a professzoraim, akiket hozzám járattál, többet gondolkoztak mint te, a művészek, akiknek a műtermeit látogatom, nemesebbet termelnek, mint az, ami irodáidból kikerül. Pedig ők kukoricakenyéren szenvedtek, amikor mi estélyeket adtunk.

Az öreg összeszorította ölében a két kezét; bajusza megrándult.

Ella megelőzte.
– Tudom, egy sóhajtásos ellenvetésed lesz. Miért járattad hozzám a tudósokat, miért taníttattál festeni! Látod, a ti gondolkodástok belső ellentmondása ez, amibe bele fog pusztulni az osztály, amelybe a konjunktúra, meg a faji szívósságod fellendítették. A leány hangja perlekedő lett. A hang az apából is kikényszerítette a vitát.

— Bizonyos, hogy a te neveltetésed nem az én lelkiismeretemet terheli. Én zongorát és nyelveket szántam neked, de anyád bevitt művész tanyákra, mert grófok közé nem vihetett. A szellemi arisztokrácia a gyülevész proletariátus makacsságát és az öklöt mutatók bölcsességét ajándékozta neked. Szellemi arisztokráciát!

Humboldt és Goethe is így gondolták. Gúnyos, önmarcangoló nevetésbe fulladt a beszéde.
Ella – ez már nem illett finom nőiességéhez – egy éltes professzor parancsoló komolyságával az íróasztalra csapott.
– Én tudományos munkát végzek és nem költeményekből és röpiratokból szerzem a meggyőződésemet! Halk kopogás.
Az üvegajtó előtt Ella anyja jelent meg. Hosszúkás, barna arcát apró rovátkák hasogatták keresztül-kasul. Fáradt szemei alól ravaszság villant, jobb kezében idegesen pörgette szemüvegét.
Erőszakolt nyugalma és komikusan merev fejtartása nem tudták elkendőzni a harag fojtottságát. Meglátszott, hogy elkésve futott be a társaságba.
Ellát az anyai látogatás feltörő indulatai között lepte meg.

– Szeretném, ha magunkra hagynál, mama – szólt anélkül, hogy felállott volna. Az asszony gőgösen, mint makrancos gyermek, fölvágta a fejét. Nem sportról, vagy színházról, életbevágó elhatározásról volt szó, itt nem kellett arisztokrata módon alakoskodnia- veleszületett és visszaszokott gesztusokkal beszélhetett. Feltört a gát. Előbb kinyitotta az ajtót, ürgeszemeivel vizsgálgatta, nincs-e cseléd a közelben. Szemüvegét a szőnyeges díványra csapta, széket húzott és leült szembe a leányával.

– Nem hagylak magatokra, ha megpukkadsz, akkor sem. Most nem fogod adni nekem a művésznőt. Most egy komoly leszámolás következik! Ella apja máskor hasonló viharokat erélyesen elhárított, ezúttal szótlan egykedvűséggel várta a bekövetkezendőket. A leány magába harapott fájdalommal nézett anyjára, aki vonaglott a gyűlölettől, üregükbe süppedt apró szemei üresen előretolakodtak; vörös gyulladás tüzelt pillái alól. Gyors ütemben lihegett. Amikor lecsillapodott, folytatta:

– A világon sem voltál és már arra gondoltam, hogy megmentselek az én fiatalságom sorsától. Nem tűrtem, hogy apád szatócskodó becsületes maradjon

Ötven éves korában összeroskadt családapa. Gazdag akartam lenni. Hogy neked, akit szívem alatt viseltelek, szabad levegőn és tisztaságban eltöltött fiatalságod legyen. Nem akartam,hogy viselt ruhákért házakba járj, mint egykor én, hogy ne legyenek éjjeleid, mint nekem, akit testvéreim és anyám nyögése ébren tartottak és fonnyasztottak. Inkább börtönt és gyalázatot – mondtam apádnak. A tömlőből egyszer kikerül az ember, a szégyen elől más városba mehet. Csak a nyomor elől nincs menekvés. Viz után nyúlt és mohón lehajtotta a pohár tartalmát. A víz elmosta rekedtségét; szaporábban beszélhetett.

– Igen. Nem tűrhettem apád ötforintos boldogságait -folytatta.

– Hogy elvitt a ligetbe és jegeskávét hozatott nekem, hogy legdrágább ruhákat ajándékozott szeretett hitvesének. Nem omnibuszon viszel a ligetbe, parancsoltam rá, hanem autón és nem csináltat ruhát nekem, csak angol szövetből és Bécsbe utazom az első női szabóhoz. Hogyan, miből, kérdezte apád. Nem cicomáztam a szavakkal, kimondtam : csalni fogsz ! Úgy fogsz csalni, mint a Hunyadi az ékszerész.Bezárták?
De kijött és új nagy üzletbe, fogott. Ha szöveten nem tudsz keresni, akkor kávét hozatsz és belekevered a príma minőségűbe a harmadrendűt. Ha a kávé nem szuperál, van más áru, rizs és szesz és gabona. Amit mások tudnak, azt te is meg fogod csinálni. És nem volt nyugalma, amíg utasításaim szerint nem cselekedett. Hála istennek, szerencséje volt. Soha nem ült. Pénzbüntetésekkel vezekeltünk. Ella kigyúlt arcát két kezével takarta el. Apja dermedt fásultsággal hallgatott.

– Házat vettünk a Tündér -utcában, munkaházat. Hetibért fizettek; sokat és rendesen. Aki nem fizetett, kilódult az utcára pereputtyostól. A rendőr az én rendőröm volt. A leány felállott és kinyitotta az ablakot. Kint eső szitált a ködben A szél becsapott és valamelyest
lehűtötte Ella anyját. Már nem beszélt olyan indulatosan.

– Akkor jöttél a világra. A házra csak néhány ezer lejt adtunk, de megfogadtam, hogy első születésnapodra nem lesz rajta teher. Egyéves korodban már bankunk volt. Hitelszövetkezet. Hajszálon múlt, hogy apád lakat mögé nem került. . Azután jött a jutagyár és a hajóvétel. Nem kellett többé félni a paragrafustól. Akkor avattuk ezt a villát. A férfi elmélyedéséből föltápászkodott. Gyöngéden, de belső utálattal szólt:

– Anyus, ebből elég lesz. Talán térnél a tárgyra. Anyus vértelen ajkai gúnyosan megrándultak.Az urát szigorúan leintette:

Ne utasíts rendre. Ellának tudnia kell, hogy jutott el odáig. Nem szoktam fölöslegesen fecsegni. Ella bezárta az ablakot.

– Folytasd mama, mindent tudni akarok:
-A villát még rabbi avatta. De aztán beléptünk egy új szövetségbe. Mert ha a vagyon magától szaporodik, az ember közbecsülést hajszol. És ebben sem voltam mindennapi. Gondolod, közjótékonysági dáma lettem? Nem, gyermekem : nemes asszonyok nyegle trükkjeit nem voltam hajlandó utánozni. Lecsúszott mágnásokkal sem barátkoztam. Áttértünk a katolikus vallásra, kongregációkat, keresztény pártokat támogattam, tömtem a pénzt beléjük. Az érsek úri házamban szállott meg, a polgármester nálam ebédelt. Az első üldözött keresztények haljegyű gyűrűit csak az én gyűjteményemben találhatták az egész országban. Apácát, majd papi nevelőt vettem melléd és mágnásgyerekek közé küldtelek. Hidegen fogadtak, zsidónak, gúnyoltak. Percig nem haboztam. Magam tűrtem volna talán a megaláztatást, de gyermekemet sem a nyomor gondja, sem a bántás fullánkja nem érhette. így kerültél tudósok és művészek közé. Fölállott, a mosdóhoz ment, kigyúlt homlokát kölnivízzel megnedvesítette.

– Nem szaporítom a szót, folytatta tikkadt izgalommal a – a leszámolás magammal történt, nem veled. Nem nem neheztelek rád, hogy szocialista lettél.

Mi ezt is megengedhetjük magunknak. De te a könyvek szociálistája vagy, én az életé vagyok. A kispolgári erkölcsöket fölrúgva, elszántan csináltam meg a magam kis forradalmát – éretted

Csakhogy most, amikor itt a nagy forradalom, nekünk nincs mit keresnünk Bukarestben.

Ella nem szoríthatta magába a hallgatást.

– Elveim teljesülnek és most hagyjam el az országot, mama ?- Ne okoskodj Ella.

Mondtam, te tudományos szociálista vagy, én az anyatejjel és testvéreim kórságával szívtam magamba a szociálizmust. Városi lakásunkban már szepeg egy áldozat. Bazsáné látogatott el hozzánk. A kastélyát úgy felforgatták, hogy egy inget nem vehetett már az útra. Ránk is sor kerül. Nincs idő okoskodni és nem kétséges, hogy igazuk van. Akié a hatalom, azé az igazság. És ha ide betörnek, nem fogják kérdezni, mik az elveid. Könyveiddel együtt kihajítanak az utcára. A völgyesi kastélyt már bizonyosan elintézték. Én tudom, hogyan tud gyűlölni a szegény ember Elmenni – ez most már elhatározás lett. Ella anyja zsarnoki szava kötelező volt. Az elutazás teendőiről a férj referált.

-A gyűjteményt az ékszerekkel együtt elástuk még az éjjel a kertben. Útlevél két nap múlva kész, pénzt a Leszámítoló-bankkal átirányíttattam Svájcba. A határig olasz családként fogunk szerepelni. Az asszony felállott.

– Elmaradunk, amíg a vihar lecsillapodik – mondta rekedten. Raboljanak A falakat nem vihetik el, a széfeket nem törhetik föl, a völgyesi földeket nem ehetik meg. Éljenek jól. Zabáljanak! A szavak félelmetesen kongtak, hidegen és siváran. A lelkiismeretlenség fagyos boszorkányszele fütyült belőlük.
Vége

“Baljós átkok” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Drága Roza!
    Valóban! Az édesanya, mintha tudta volna mi fog következni ,ami be is vált!
    Sokan maradtak azzal amivel el tudtak futni a lakásaikból.
    Nagyon szépen köszönöm kedves figyelmedet!
    Szeretettel…Babu😘

  2. Drága Magdika !
    Ilyen sorsok is voltak, amit az akkor ébredező rendszer felhasznált a saját céljára.
    A kommunizmus csak egy “fikció “volt, de a hatalom a tanulatlan emberek
    kezében került!
    Nagyon szépen köszönöm,hogy olvastad!
    Sok szeretettel….Babu😘😘😘

  3. Kedves Babu!

    Szánalmas évek voltak, jött a háború, aztán a ” béke “amikor embereket fosztottak meg a javaiktól, az addigi életüktől.
    Együttérzéssel olvastam novellákat,
    Magdi
    ❤️🥀🌷

  4. Drága Rita !
    Nagyon szépen köszönöm,hogy figyelemmel kísérted a történetet.
    Ez egy megtörtént eset volt a rendszerváltáskor ,amikor a kommunizmus mint a polip karjai terjeszkedett Európában és más országokban is.
    Most más rendszer terjeszkedík!
    Ölellek szeretettel…Babu 😃😃😃

  5. Drága Katinka!
    Örvendek Neked ,hogy itt jártál!
    Úgy van valóban,ahogy Te is állítod!
    Vannak, akik sosem kapták vissza azt amiért szüleik,dédszüleik keményen
    megdolgoztak:házakat,földeket.Voltak akik kezet tettek az örökségekre.
    Ezt szerettem volna magyarázni az írásommal.Ez a drága nagyanyám története is
    Nagyon szépen köszönöm….Babu😘😘😘

  6. Kedves Babu, teljesen lenyűgözött a novellád. Mit egy életen keresztül törvényesen, vagy inkább törvény nélkül összegyűjtöttek Ella szülei, a rendszerváltáskor ugyanolyan lelkiismeret furdalás nélkül elveszik tőlük, mint ahogy anno ők tették másokkal.
    Gratulálok szeretettel: Kata
    👏👏👏

  7. Drága Evike!
    Sajnos ilyen világot is éltek egyesek.
    Nagyanyám emlékére írtam t.k.,mert valahogy kifogta ezt a nehéz világ
    ádvedlését egy új zavaros ,romboló rendszerre.

    Kisnemesi családból származott .Elszegényedett polgári, keresztény családban
    nőtt fel..
    Nagyanyám a drága ő a főszereplő lány a novellámban.
    Sokat tudott az öreg lány.
    Nagyon szépen köszönöm kedves soraidat.
    Sok szeretettel…Babu 😊😊😊

  8. Hát kedves Babu, csak meresztem a szemem. Úgy végigsöpört az indulat ezen a novellán, mint egy tájfun. Úgy parázslik benne a gyűlölet, hogy szinte lángot vet a papír. Nagyon jól írtad meg, megdöbbentett. Szeretettel olvastalak: Éva🌼🌼🌼🌼🌼🌼🌼🌼🌼

Szólj hozzá!