Sors-döntő

…Felálláskor a férfi-versenyző magasabb, tizenöt kilóval többet nyom a mérleg szerint, és jóval kidolgozottabb izomzatú. Hazai pályán mérkőzhet, ami szintén jelentős előny.
Ellenfele a nő, vendég ezen a páston.
Esélytelenebbnek tartják, az eddig egyébként veretlen a női versenyzőt, pedig a rossznyelvek szerint sem a könnyen elfekvős hírében áll. Talán inkább az első benyomás, a fizikai attribútumok, és a látszólagos bizonytalanság miatt fogadnak rá kevesebben.
Lassan összeeresztve az ellenfeleket, kezdődhet is egymás gyengéinek kitapogatása. Az egyetlen aranyszabály: az a győztes, aki előbb hódít!
Késnek a versenyzők a felállással, nem tudni miért húzzák el a kezdést, ez nem túl sportszerű. Addig gyorsan, néhány mondatban feleleveníteném a mérkőzést az elejétől. Az első menetre visszatekintve: a nő belépése a külseje alapján indokolatlan intelligenciája miatt, a meglepetés erejével hatott és tarolt, így az első összecsapás az ő fölényes győzelmével zárult.
Második találkozójuknál a férfi szerzett előnyt már az első percben, de nem tudni, hogy edzője zsenialitásának köszönhetően, vagy a nő magánéleti problémáinak feltornyosulása miatt aratott végül lélektani győzelmet. Erre a gyenge láncszemre a nőnek, most a harmadik találkozónál már nagyobb gondot kellene fordítania, mert a vesztét okozhatja.
De lássuk végre! Igen, a gong jelzése után, indul is a harmadik menet. A férfi indít a „rendes ember vagyok” kijelentéssel, ami elcsépelt ugyan, mégis hiszi, hogy a hat menetesre tervezett döntőn ez a tuti találat lehet. Téved, mert a nő ezt már nagyon jól ismeri, olcsó, becsajozós dumaként címkézi, és profi módon hárítja.
A férfi tovább támad, egy másik érzékeny pontot vesz célba, és elereszti azt a kemény, mondhatnám macsós megjegyzést, hogy az ellenfél, valamelyikük nyugdíjba vonulásáig, azért eldönthetné, hogy mit akar. Ez a sürgető és lekicsinylő hatású kimondott gondolat láthatóan megrendíti a nő kitartását, akinek amúgy is elég rossz a lábmunkája. Érezhetően megzavarodik egy kicsit, és nehezen billen vissza stabil középpontjába. Edzője időt kér.
Amíg vizet iszik, hadd mondjam el gyorsan, hogy a stratégiai eligazításon mestereiktől már régebben megtudhatták a mérkőző felek, milyen kellékek szerepelhetnek a taktikai arzenálban.
A hagyományos értelemben vett fifika igen, de itt, a harmadik összecsapáson, már kevésbé játszik szerepet. Ennek ellenére csak az intellektuális harcmodor maradhat fölényben a fizikai megközelítéssel szemben. A szellemi képességek hangsúlyos szerepet kapnak, akár a kedvesség és alázat hátrányára is, és újra szabad utat kapott valamennyi, jól adagolt önfényezés is. Tudom, ezzel csak a kevéssé szakavatott nézőknek mondok újdonságot.
Félidőben sem járunk, és máris meggyengült az erő, az ellenállás, támadó és védekező pozicióban egyaránt. Minden apró közlés egy kis lépés a végéhez, minden következő összeütközés egyre erőltetettebb és feszültebb, érződik ez az összegubancolódott mondatokon, és a beszédtusa közbe ékelődő egyre hosszabb némajátékon.
Most végre mozdul valami, és egy újabb támadást láthatunk. A férfi részéről indított tájékozódó jellegű megjegyzés, már majdnem ölbe talál, célozva a nő 69-es számmal jelzett mezére. Úgy látszik, elegánsan sikerült hárítani. De mégsem igazán, mert innentől kezdve a nő, valahogy nem védekezik jól, megzavarta valami, picit el is bízza magát, és egy nem teljesen körültekintő támadást intéz szarkasztikus hangnemben, a férfi nőiesen finom, majdhogynem művészkeze ellen.
A férfi visszakézből és villámgyorsan egy jól irányzott mondattal reagál.
Hoppá-hoppá! Ez olyan gyors volt, hogy felfoghatatlan.
Felvételről kell lejátszani, lassítva: – E z n e m s z á m í t, a lényeg, hogy elég erős legyen, amikor kell, s elég gyengéd, amikor simogatlak!
Látták, hallották? Fenomenális volt!
De, ez nem lehet igaz, talált. Kiütötteeee!
Igen, kérem. Ez telitalálat! Ezt nem hitte volna sem a nő, sem személyi edzője, hogy ennyi hét töretlen ellenállás után, egy ilyen egyszerűen védhető, stratégiailag kidolgozatlan, már- már amatőr, utolsó mondat küldi padlóra, a harmadik menet közepén húsz év kemény munkával kidolgozott ellenállását, amely ütős mondat saját kútfőből származása is megkérdőjelezhető!
Itt és most megállt az ész, csak a tátott száj maradt, mert e pillanatban győzött a férfi, győzött, mert elsőként hódított. Csak egy szemvillanásra lankadt a nő figyelme, és máris kiütötték.
K. O. ez kérem, teljes K. O. Akarom mondani: T. K.O!
Azt mondják itt körülöttünk a kijelölt, semleges megfigyelők, hogy az ütős mondat hallatán a nő, egy másodperc töredékére a jövőbe nézett, és ez eldöntötte a sorsát.
Akárhogy is történt, itt volt az a meghatározhatatlan erő, amely képes kioltani a józan észt egy röpke pillanat leforgása alatt. Hogy ezt mi indítja be pont a legjobbkor, ehhez tudni kell valamit, ami már túl van a profizmuson. Ennek magyarázatához kevés a tudomány, megértéséhez pedig, talán földöntúli képességek szükségeltetnek.
A kiütött ego az, ami ringen túlra repült, és azt gyanítom hosszú időbe telik majd újra összeszedni.
A nő személyi edzője valahonnan a bal agyfélteke mellől mindjárt bedobja a törülközőt, de most még szorongatja egy kicsikét. Pedig felesleges, hasztalan minden drukk, észérv és reménykedés, a női versenyző kifeküdt, már rászámolnak, de az is hiába.
Fizikai állapota ugyan lehetővé tenné, de neki esze ágában sincs felkelni, mert minden vágya ez volt, hogy képtelen legyen erőt venni magán, hogy ne is bírjon többé olyan tipikus nő lenni.
Most nőnemű emberré változott, akinek, egyelőre nincs miért harcolni. A homlokán kisimultak az indulat-ráncok, és képtelen újra ráncba szedni őket. Ez olyan jel, amelyet, a tapasztalt amatőrök, és a beavatott szakemberek, már a terem túlsó végéből felismernek.
Itt a vége tehát, sajnálhatjuk is egy kicsit, mert nagyon izgalmas mérkőzés volt. A női versenyző most hosszú időre búcsút int a gender-ökölvívásnak. Jelenlegi állapotán csak az idő segíthet, hogy mennyi, azt csak a mindenható tudhatja.
Hadd tegyem hozzá búcsúzásként, – de kérem, hogy senki ne tekintse megjegyzésemet sportszerűtlen személyeskedésnek, nem ideillő szentimentalizmusnak, előre is megköszönve eddigi figyelmüket, és további szép napot kívánva –, hogy mostantól az ezúttal alulmaradt, de semmiképp sem vesztes fél, édes, éber álmodásban, gyönyör ízű szenvedésben, a legyőzöttek önsajnálatával, felajzott íjként vágyja majd a hozzáillő nyílvesszőt.
Szinte észrevétlenül folyik bele egy másik sportba, ahol az edzésterv szerinti napi feladat: folyton felajzani, befogadni, kilőni, elrepíteni és elrepülni, azután ellazulni. Hosszútávon pedig, nyögve bevallani beláthatatlan időig, vagy egy felvállalt következő ökölvívó-mérkőzésig, ha lesz még ilyen valaha, hogy minden kétséget kizáróan: SZERET…