A NYÁRI CUKRÁSZDA

A laktanyával szemben volt egy kis cukrászda; finom meggyes rétest árultak benne. Néha ide osontam be lopva egy rétesnyi vigasztalódásra. Akkor már negyedik éve voltam „ hontalan.” Anyámékkal is egy vendégszobában éltünk 1953-ban. Sehol sem volt állandó lakásom. Nem járhattam a bundabéléses bőrkabátomban, pedig havas, hideg tél volt. A jeges hókristályokat szemembe fújta a szél és figyelnem kellett, hogy minden arra érdemes egyenruhásnak előre tisztelegjek. Elhittem, hogy nem tudok levizsgázni szolgálati szabályzatból, vagy valami más akadály lesz, és nem szerelnek le a katonaságtól. Míg egészséges férfi kollégáim élvezhették az otthon melegét, én oldalamon a pisztollyal útban a kórház és a laktanya között nem térhettem el a kijelölt útvonaltól az utcán. Egy angol nyelvű szakkönyv lefordíttatása több évi fizetésemet emésztette volna fel. Nem volt olyan, számomra is hozzáférhető modern szakkönyv a szakma egyes részeiből, amelyikből komolyan tanulhattam volna életem legfontosabb vizsgájára. Bár annak letétele után sem lehetett volna reményem saját jogon egy szobára.
Nagyon vágytam egy tiszta, fehér, meleg vízzel teli fürdőkádra. 1956. január, februárja volt, harmadik éve önálló, munkás életemnek.

“A NYÁRI CUKRÁSZDA” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!